Robin van Persie 2012-ben Sir Alex Ferguson miatt igazolt a Manchester Unitedbe (Fotó: Getty Images)

 

 
A Rangers adta, a Rangers elvette – fejezetek Sir Alex Ferguson életéből

Sir Alex Fergusonról köztudott volt, hogy felfogása szerint egy játékos sem lehetett nagyobb a klubnál. Ha ezt az íratlan szabályt valaki mégis megszegte, magát helyezte előtérbe a csapatérdekek helyett, akkor attól a személytől könnyű szívvel megvált.

A skót menedzser a 2012–2013-as idény végén vonult vissza, méghozzá egy bajnoki címmel. A Manchester United 11 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot a Manchester City előtt, de Robin van Persie elmondása szerint közel sem volt felhőtlen a hangulat a sorsdöntő tavaszon.

2013 áprilisában a „vörös ördögök” 15 pontos előnynél fogadták az „üldöző” városi rivális Manchester Cityt. A derbin a vendégek 2–1-re győztek (2013. április 8. – a szerk.), de így is tetemes maradt a hátrányuk. Fergusont azonban ez nem érdekelte.

„Az első idényemben (MU-játékosként – a szerk.) 15 pontos előnyben voltunk, és úgy fogadtuk a Manchester Cityt, hogy ha nyerünk, bajnokok vagyunk – idézi a Givemesport a sofoot.comra hivatkozva a holland csatárt. – Ha nyertünk volna, 18 ponttal vezettünk volna, de kikaptunk. Így is maradt azonban 12 pont előnyünk, és sok edző nem dramatizálta volna túl a helyzetet. A mester azonban kiakadt. Nagyon meleg helyzet volt.”

„Ketten a csapatból ugyanis a vereség után elmentek bulizni – folytatta Van Persie. – A meccs másnapján Ferguson kirakott képeket az öltözőbe róluk, amint éjjel szórakozni voltak. És azt mondta az egész csapat előtt: »Rendben, srácok! Ha nem nyerjük meg a bajnokságot, akkor tudjátok, hogy emiatt a két se..fej miatt lesz, akik a bulizás mellett döntöttek.«”

„Igen, tudom, kik voltak, de nem árulom el – szögezte le a hollandok korábbi klasszisa. – Hihetetlen volt, egy csomó fotót kiragasztott.”

„Ferguson nem állt meg itt, hanem mindenkit figyelmeztetett: »Mostantól kezdve, ha meglátom, hogy valaki bulizni volt, mielőtt a trófeát a magasba emelnénk, azt kiteszem! Nem érdekel, hogy ki vagy, hogy hány trófeát nyertél már. Ha elmész szórakozni, mielőtt véget érne az idény, kiteszlek a csapatból és eladlak!«”

„Kíméletlen volt – szögezte le a 38 éves holland sztár. – A beszéde után kimentünk edzeni. Ez volt életem két legkeményebb edzése. 12 pontos előnyben voltunk, és ez volt a reakciója.”