MU: olasz válogatott védő lehet a második érkező

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.09. 18:05
Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester Unitedhez szerződik az olasz válogatott hátvéd, Matteo Darmian.  

A Sky Sports szerint Darmian 18 millió euróért cserébe válthat klubot, és különböző feltételek teljesülése esetén további kétmillió euróval gazdagodhat a Torino. A 25 éves játékos négy évre kötelezheti el magát a Manchester Unitedhez. Nevelési költségtérítésként az átigazolási díj öt százaléka, nagyjából egymillió euró az AC Milant illeti.

Darmian pénteken utazik Angliába, ahol átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. A jobbhátvéd átigazolását Giampiero Ventura, a Torino vezetőedzője is megerősítette.

„Igaz a hír, Darmian a Manchester Unitedben folytatja pályafutását – mondta Giampiero Ventura a Sky Italiának. – Matteo megérdemli, hogy egy nagy csapat színeiben a Bajnokok Ligájában léphessen pályára. Ez az álma most megvalósulhat."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik