MU: Mindenki tiszta lappal indul, lenyűgözhetnek… – Solskjaer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.22. 10:30
null
Ole Gunnar Solskjaernál mindenki tiszta lappal indul (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának néhány napja kinevezett ideiglenes menedzsere vélhetően bizalmat szavaz majd több fiatal tehetségnek is – a Manchester Evening News be is dobott ennek kapcsán két nevet.

 

Mint ismert, a Manchester United kedden megköszönte José Mourinho munkáját, valamint jelezte, az idény végéig Ole Gunnar Solskjaer irányítja megbízott menedzserként az MU-t.

A norvég trénerről egyelőre csak találgatják, milyen stílusban és felállásban játszatja majd a csapatot, a Manchester Evening News mindenesetre ennek kapcsán arról írt, hogy Solskjaer már elutazott a kerettel Walesbe a Cardiff City elleni összecsapásra, s meghívót kapott a felnőttgárdához két tehetséges fiatal is, a 17 esztendős védekező középpályás James Garner, valamint a 18 éves támadó középpályás Angel Gomes.

A két ígéret kapcsán a portál megjegyezte, José Mourinho menesztésének épp az volt az egyik fő oka, hogy a portugál „elszigetelte” az utánpótlást a felnőttektől, s nem igazán volt hajlandó a tehetségeket próbálgatni és játszatni – Solskjaernál ezzel szemben vélhetően nagyobb szerepet kap majd a fiatal korosztály, főleg annak tudatában, hogy a norvég 2008 és 2010 között már dolgozott a „vörös ördögök” tartalékegyüttesénél, így tisztában van a klub tehetségeivel.

Garner egyébként pályára lépett néhány napja a Manchester Unitedben az Ifjúsági FA-kupa aktuális fordulójában, melyben az alakulat 4–3-ra nyert is a Chelsea ellen – a találkozót élőben tekintette meg Solskjaer, s a beszámolók szerint lenyűgözte a kitűnően teljesítő Garner játéka.

A Manchester Evening News kiemeli továbbá Paul Scholes kritikáját, aki a Liverpool elleni 1–3-as pofon után azt mondta, ez a gárda nem alkalmas arra, hogy dobogón végezzen, a futballisták erőnléte siralmas, és sebességben is óriási a csapat lemaradása a riválisokhoz képest. Mint az olvasható, Solskjaer is tisztában van ezekkel, emiatt fontosnak tartja, hogy az erőnléti képzésben és a felkészítésben változtasson.

Az ideiglenes menedzser a pénteki sajtótájékoztatón megjegyezte, nála „mindenki tiszta lappal indul, bárki lenyűgözheti”.

Úgy tűnik, hogy a Cardiff City elleni bajnokin Romelu Lukaku biztosan nem lép pályára, mellette Chris Smalling játékára sincs sok esély, visszatérhet azonban sérülése után Luke Shaw – ahogy az a manchesteri portál cikkében áll, az új szakvezető valószínűleg több helyen is változtat a kezdő tizenegyen a Pool elleni meccshez képest.

A Blame Football már azt elemzi, hogy Solskjaer a debütálásán még a 4–3–3-as felállással próbálkozhat, mivel sok ideje egyelőre nem volt rá, hogy megismerje mindenki kvalitásait (a témával foglalkozó írás a De Gea – Dalot, Lindelöf, Bailly, Shaw – Fred, Matics, Pogba – Lingard, Rashford, Martial kezdőt jósolja), ugyanakkor a norvég szakember a Moldénál a 4–2–3–1-et favorizálta, s a folytatásban ez várható a „vörös ördögöknél” is.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
13.30:
Arsenal–Burnley (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion
16.00: Chelsea–Leicester City (Tv: Spíler1)
16.00: Huddersfield Town–Southampton
16.00: Manchester City–Crystal Palace
16.00: Newcastle United–Fulham
16.00: West Ham United–Watford
18.30: Cardiff City–Manchester United (Tv: Spíler1)

Pénteken játszották
Wolverhampton–Liverpool 0–2 (Szalah 18., Van Dijk 68.)

Vasárnap játsszák
17.00: Everton–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Liverpool 18 15 3 39–7 +32 48
2. Manchester City 17 14 2 1 48–10 +38 44
3. Tottenham 17 13 4 31–16 +15 39
4. Chelsea 17 11 4 2 35–14 +21 37
5. Arsenal 17 10 4 3 37–23 +14 34
6. Manchester United 17 7 5 5 29–29 0 26
7. Wolverhampton 18 7 4 7 19–21 –2 25
8. Everton 17 6 6 5 24–22 +2 24
9. West Ham 17 7 3 7 25–25 0 24
10. Watford 17 7 3 7 23–25 –2 24
11. Bournemouth 17 7 2 8 25–28 –3 23
12. Leicester City 17 6 4 7 21–21 0 22
13. Brighton & Hove Albion 17 6 3 8 20–24 –4 21
14. Newcastle 17 4 4 9 14–22 –8 16
15. Crystal Palace 17 4 3 10 14–23 –9 15
16. Cardiff City 17 4 2 11 17–33 –16 14
17. Southampton 17 2 6 9 16–32 –16 12
18. Burnley 17 3 3 11 15–33 –18 12
19. Huddersfield Town 17 2 4 11 10–28 –18 10
20. Fulham 17 2 3 12 16–42 –26 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik