MU: „Megteheti, hogy távozik, de csak nyáron” – Rangnick Rashfordról

Vágólapra másolva!
2022.03.12. 12:58
null
Marcus Rashfordot (jobbra) az elmúlt egy hónapban egyszer sem állította be a kezdőcsapatba Ralf Rangnick (Fotó: AFP)
A BBC Sport szerint kérdésessé vált Marcus Rashford jövője a Manchester Unitednél.

 

A BBC Sport arról ír, Marcus Rashfrod fontolgatja, marad-e a Manchester Unitednél, miután a Premier League előző fordulójában, a Manchester City elleni, 4–1-re elveszített derbin még úgy is csak csereként léphetett pályára (a 64. percben), hogy a csatárok közül Cristiano Ronaldóra és Edinson Cavanira sem számíthatott a csapat ideiglenes menedzsere, Ralph Rangnick. Az MU-nál nevelkedő, más klubnál sohasem futballozó Rashfordnak 2023 júniusáig szól a szerződése a klubnál, és további egyéves, opciós hosszabbítási lehetőséget is tartalmaz a megállapodása, ám a cikk szerint a csatár attól tart, hogy a kevés játéklehetőség miatt a válogatottnál is háttérbe szorulhat.

„Nekem nem mondott erről semmit – reagált a hírre Ralf Rangnick azt követően, hogy a hét elején beszélt Rashforddal. – Azt mondta, még mindig boldog, és szeretne magas szinten szerepelni a klubbal. Egy szót sem szólt arról, hogy nem érzi itt jól magát. Nem is érdemes ezzel foglalkozni, szerintem nincs problémája, soha nem is beszélt erről. Az átigazolási ablak jelenleg amúgy is zárva van. Abban az esetben, ha ő, az ügynökei vagy a családja tényleg a távozásra gondol, megteheti, hogy másik klubba menjen, de csak a nyáron. Szeretem Marcust mint játékost. Voltak olyan labdarúgóim a korábbi klubjaimnál, akiknek éppen problémáik voltak, a mi dolgunk, hogy segítsünk neki, hogy a lehető legjobb Marcus Rashfordot láthassuk.”

A szakember elmondta, Rashfordnak követnie kellene Jadon Sancho példáját, aki az edzéseken nyújtott teljesítményét a bajnoki meccsekre is át tudja menteni.

Rashford a Rangnick érkezése óta játszott 18 meccsből 14-en játszott, de csak nyolcszor kezdett, és az elmúlt egy hónapban, február 12. óta (a Southampton elleni 1–1-es mérkőzést követően) egyszer sem, január 22. után pedig gólt sem szerzett (24 tétmeccsen összesen öt gólnál tart az idényben).

Az MU a Premier League 29. fordulójában a Tottenhamet fogadja szombaton – ilyen előzmények után kérdéses, milyen szerepet kaphat majd a rangadón Marcus Rashford.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ, A SZOMBATI PROGRAM
13.30:
Brighton–Liverpool (Tv: Spíler1)
16.00: Brentford–Burnley (Tv: Digi Sport1)
18.30: Manchester United–Tottenham (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 28 22 3 3 68–18 +50 69
2. Liverpool 27 19 6 2 71–20 +51 63
3. Chelsea 27 16 8 3 56–19 +37 56
4. Arsenal 25 15 3 7 41–29 +12 48
5. Manchester United 28 13 8 7 45–38 +7 47
6. West Ham 28 13 6 9 46–35 +11 45
7. Tottenham 26 14 3 9 40–32 +8 45
8. Wolverhampton 28 13 4 11 28–23 +5 43
9. Aston Villa 27 11 3 13 40–37 +3 36
10. Southampton 28 8 11 9 35–43 –8 35
11. Crystal Palace 28 7 12 9 39–38 +1 33
12. Leicester City 25 9 6 10 40–43 –3 33
13. Brighton & Hove Albion 27 7 12 8 26–32 –6 33
14. Newcastle 27 7 10 10 32–47 –15 31
15. Brentford 28 7 6 15 30–45 –15 27
16. Leeds United 28 5 8 15 29–64 –35 23
17. Everton 25 6 4 15 28–46 –18 22
18. Burnley 26 3 12 11 22–36 –14 21
19. Watford 28 5 4 19 27–54 –27 19
20. Norwich City28451917–61–4417

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik