MU: Jön egy kis szél, aztán esnek is – Mourinho a City-játékosokról

Vágólapra másolva!
2017.12.09. 12:54
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere jó szokásához híven kicsit odaszúrt a Josep Guardiola irányította Manchester Citynek a két gárda hétvégi derbije előtt.

„A City nagyszerűen védekezik, jól reagál arra is, ha elveszíti a labdát, ráadásul kiváló, lendületes támadógépezettel rendelkezik. Kreatív megoldások jellemzik a csapat játékát, fantasztikus együttesről van szó, amelynek nagyszerű menedzsere van” – utalt Josep Guardiolára José Mourinho, majd azért picit odabökött a listavezetőnek.„A City nagyszerűen védekezik, jól reagál arra is, ha elveszíti a labdát, ráadásul kiváló, lendületes támadógépezettel rendelkezik. Kreatív megoldások jellemzik a csapat játékát, fantasztikus együttesről van szó, amelynek nagyszerű menedzsere van” – utalt Josep Guardiolára José Mourinho, majd azért picit odabökött a listavezetőnek.

„Ha megkérdeznének és mondhatnék egy dolgot, amit annyira nem kedvelek bennük, az az, hogy a City-futballisták hamar elveszítik az egyensúlyukat. Jön egy kis szél, és elesnek.”

DECEMBER 10., VASÁRNAP

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ

17.30: Manchester United–Manchester City (Tv: Spíler Tv)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 15 14 1 46–10 +36 43
2. Manchester United 15 11 2 2 35–9 +26 35
3. Chelsea 15 10 2 3 28–12 +16 32
4. Liverpool 15 8 5 2 33–19 +14 29
5. Arsenal 15 9 1 5 29–19 +10 28
6. Tottenham 15 7 4 4 23–13 +10 25
7. Burnley 15 7 4 4 14–12 +2 25
8. Watford 15 6 4 5 25–26 –1 22
9. Leicester City 15 5 5 5 20–20 0 20
10. Everton 15 5 3 7 19–28 –9 18
11. Southampton 15 4 5 6 15–18 –3 17
12. Brighton & Hove Albion 15 4 5 6 14–19 –5 17
13. Stoke City 15 4 4 7 18–30 –12 16
14. Bournemouth 15 4 3 8 13–17 –4 15
15. Newcastle 15 4 3 8 14–22 –8 15
16. Huddersfield Town 15 4 3 8 9–26 –17 15
17. West Bromwich Albion 15 2 7 6 12–21 –9 13
18. Crystal Palace 15 2 4 9 8–25 –17 10
19. West Ham 15 2 4 9 13–32 –19 10
20. Swansea 15 2 3 10 8–18 –10 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik