MU: hosszabbított a válogatott védő – hivatalos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 13:02
null
Eric Baillynak nem kellett sokat gondolkodnia döntésén (Forrás: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United 2024-ig szerződést hosszabbított a 27 éves Eric Bailly-val – jelentette be a klub hivatalos oldala.

 

Az elefántcsontparti válogatott védő, Eric Bailly 2016-ban érkezett a spanyol Villarealtól a Manchester Unitedhez, ahol eddig 100 tétmérkőzésen lépett pályára.

Bailly elmondta, szeretne sérülésmentes maradni és az Európa-Liga trófeáját a magasba emelni. Erre adott az esélye, hiszen a Manchester United csütörtökön az AS Romával találkozik a versenysorozat elődöntőjében.

„Nagyon boldog vagyok – mondta Bailly a klub honlapjának Ezen a döntésen nem kellett sokat gondolkodnom, szeretek a Manchester United színeiben játszani. A sérülésemnek vége és újra egészséges vagyok, csak ez számít. Az új szerződés olyan, mint egy új kihívás és én készen állok rá.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik