MU: ezért érdemes megnézni a Fergusonról készült dokumentumfilmet

Vágólapra másolva!
2022.04.29. 16:16
null
Egy legendás edzői karrier beteljesedésének pillanata – Alex Ferguson és a Bajnokok Ligája-trófea (Fotó: Getty Images
Tizenegy hónappal ezelőtt, 2021. május 27-én mutatták be az Egyesült Királyságban a „Sir Alex Ferguson: Never Give In” című dokumentumfilmet, ami a címszereplőről, a brit labdarúgás és a Manchester United legendás menedzseréről szól. A filmet először csak Nagy-Britanniában lehetett hivatalosan megtekintheti, majd az HBO Maxra is felkerült, s utóbbi idén március eleje óta már Magyarországon is elérhető. 

Csodálat. Ez az érzés fogja el az embert a Sir Alex Ferguson életéről készült, 1 óra 48 perces dokumentumfilm megtekintése után – minden bizonnyal még azokat is, akik edzői karrierje során nem kifejezetten kedvelték a skót szakembert, ilyen-olyan okok miatt. Egy „dokuban” persze ritkán találkozik a néző váratlan fordulatokkal, de korántsem mindegy, miképp van felépítve, valamint, hogy mennyi új vagy kevéssé ismert információt ad.

Utóbbiban erős igazán a „Never Give In” című alkotás, hiszen Sir Alex Ferguson manchesteri karrierjének több mint a feléről szinte egyáltalán nem esik szó. A középpontba nem a közelmúlt, a szurkolói emlékezetnek szinte még friss események kerültek, hanem a csúcsig vezető, néhol igencsak rögös út, a siker kiteljesedése.

A film cselekménye két szálon fut, a hangsúly pedig mindkettőben az emlékeken van. Az egyik szál az edzőlegenda 2018-as agyvérzésével és az azt követő felépülési folyamattal foglalkozik részletesen, míg a másik Ferguson gyerekkorától, játékoskarrierje kezdetétől indulva jut el a film csúcspontjáig, az 1999-es Manchester United–Bayern München Bajnokok Ligája-döntőig.

Természetesen az utóbbi szál a fontosabb, hihetetlenül érdekes, kevéssé ismert részleteket tudhatunk meg Ferguson szülővárosáról, neveltetéséről, játékos-pályafutásáról, feleségéről vagy éppen arról, hogyan fordult át a Rangers iránt érzett rajongása kis híján utálattá.

A Jason Ferguson (Sir Alex egyik fia) által rendezett dokumentumfilmben a kezdetek megismerése után alapos képet kapunk róla, mekkora jelentősége volt Aberdeennek abban, hogy főhősünk azzá a menedzserré váljon, akit az egész világ tisztel. Ezt követi az alkotás második – sokak által jobban várt – fejezete, amelyben a Manchester Unitednél töltött időszak kerül előtérbe.

Az MU-szurkolóknak csapatuk hanyatlása idején különösen érdekfeszítő lehet végignézni, hogyan indult Ferguson manchesteri karrierje, hiszen az első években rengetegen zaklatták a skót menedzsert azzal a szándékkal, hogy elérjék lemondását. Ferguson azonban hitt az elveiben, az elképzeléseiben és a játékosaiban, s ez sikerre vezetett.

A film utolsó harmada a sikersztori, melynek csúcspontja a már említett 1999-es Bajnokok Ligája-döntő. Az alkotásban hosszabb ideig feltűnik az MU két legendája, Ryan Giggs és Éric Cantona is, de a képsorokon a kilencvenes évek sztárjainak egész sorával találkozhat az, aki megtekinti a „Soha ne add fel” című dokumentumfilmet.

Egy évvel ezelőtt ezt mondta Sir Alex Ferguson, amikor maga is megtekintette a róla készült filmet: Az emlékeim elvesztésétől féltem leginkább, amikor agyvérzésem volt. A film készítésekor ismét átélhettem életem legfontosabb pillanatait, jót és rosszat egyaránt. Mivel Jason fiam rendezte a filmet, őszinte és meghitt környezetben beszélhettem.”

TUDTA? Sir Alex Ferguson kalandregénybe illő életútját a Képes Sport is feldolgozta a közelmúltban, ráadásul hat részben, melynek első fejezetét IDE KATTINTVA olvashatja el!

Íme, a film előzetese!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik