MU: a holland válogatott szélső átment az orvosin

Vágólapra másolva!
2015.05.18. 22:32
A Manchester United labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a holland bajnok PSV-től érkező Memphis Depay sikeresen teljesítette a klubváltás előtt kötelező orvosi vizsgálatokat. Az átigazolást júniusban véglegesítik, amikor a két egyesület illetékesei a papírmunkák végére érnek.

A 15-szörös holland válogatott játékos kivásárlási áráról már korábban megállapodtak a felek. A 21 éves szélsővel Louis van Gaal még a holland válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott együtt, és miután egy éve kinevezték az MU menedzserévé, el is kezdett dolgozni a játékos megvásárlásán.A 15-szörös holland válogatott játékos kivásárlási áráról már korábban megállapodtak a felek. A 21 éves szélsővel Louis van Gaal még a holland válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott együtt, és miután egy éve kinevezték az MU menedzserévé, el is kezdett dolgozni a játékos megvásárlásán.

Depay az idény során 2018 nyaráig meghosszabbította a szerződését a PSV-nél, így megnőtt a kivásárlási ára. Van Gaalt ez sem tántorította el, de holland sajtóhírek szerint az általa kínált húszmillió euró másfélszeresét kell kifizetnie.

Jaap Stam, Ruud van Nistelrooy és Pak Dzsi Szung után Depay a negyedik játékos, aki a PSV-től az MU-hoz szerződik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik