MU: a harmadik számú mezt is a kilencvenes évek inspirálták – képek

Vágólapra másolva!
2021.08.12. 16:33
null
Mindegyik mezről lehullt a lepel (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United bemutatta a 2021–2022-es idényben használatos harmadik számú mezét.

 

Az angol Manchester United honlapján az áll, hogy az új mezt a klub legendái, valamint a mostani sztárjai inspirálták. Azt írják, elérkezett az idő, hogy Éric Cantonához és George Besthez hasonlóan letegyék a névjegyüket a mostani játékosok is.

Az új szerelés az 1993–1994-es vendégmez előtt tiszteleg, ugyanis a manchesteri klub ebben az idényben megvédte a bajnoki címét a Premier League-ben és elhódította az FA-kupát is, így története során először duplázott.

Az idegenbeli mezhez hasonlóan most is megjelenik a kék szín, ezúttal sárgával és feketével kombinálva. Noha Gary Neville korábban erős kritikát fogalmazott meg a hazai szereléssel kapcsolatban, mivel szerinte az túl egyszerű, a vendégmezek és a harmadik számú mezek már minden bizonnyal elnyerik a tetszését, hiszen azok sokkal összetettebbek lettek.







A MANCHESTER UNITED HAZAI MEZÉT ITT TEKINTHETI MEG!

A MANCHESTER UNITED IDEGENBELI MEZÉT PEDIG ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik