Man. City: Semmi gond nem volt az ünneplésünkkel – Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 15:52
null
Josep Guardiola szerint semmi gond nem volt játékosai ünneplésével (Fotó: AFP)
Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere megvédte játékosait, miután a Manchester United ellen 2–1-re megnyert derbit követően tömegbalhé robbant ki a két gárda között az Old Trafford öltözőfolyosóján.

 

„Én voltam, aki arra bátorította a játékosokat, hogy ünnepeljék meg ezt a sikert – mondta el Pep Guardiola a keddi sajtótájékoztatón. – Ami történt, megtörtént, a szövetségnek megírjuk a jelentést. A viselkedésünk helyes volt, higgyék el. Ugráltunk, mert boldogok voltunk. Az embereknek meg kell érteniük, hogy örültünk. Szerintem minden csapat, amely megnyer egy ilyen városi derbit, épp ennyire boldog. Ha a Bayernnel nyertünk, boldogok voltunk, ha a Barcelonával, akkor is. Ha a Manchester United győzni tud, ünnepel, mint ahogy az Arsenal is, ha például FA-kupát nyer. De hol teszi mindezt? Hát az öltözőben.”

Mint ismert, a lefújást követően a City játékosai nagy hangzavarral ünnepelték diadalukat a folyosón és az öltözőjükben (amelynek ajtaját nyitva „felejtették"). José Mourinhónak, a hazaiak portugál menedzserének olyannyira nem tetszett a vendégek viselkedése, hogy átsétált hozzájuk, s arra kérte őket, „tekerjék lejjebb a hangerőt". Ekkor Mourinho és Ederson, a „kékek" brazil kapusa heves szóváltásba keveredett egymással. „Mutass tiszteletet, b.szd meg! Ki vagy te?" – állítólag ezt üvöltötte a portugál tréner a kakaskodás során, amelyben portugálul és angolul is veszekedett a kapuvédővel. A brit sajtó szerint a civakodás közepette valaki vízzel lelocsolta Mourinhót, illetve valaki egy üres palackot vágott felé, de az nem találta el.

A hazai öltözőbe eljutott a hír, mi történt Mourinhóval, s a Marcos Rojo vezette „United-küldöttség” a mester segítségére sietett. A folyosón így egy 20-30 fős dulakodás alakult ki. Egyes források szerint ütésváltás nem történt, mások szerint viszont igen, s Fernandinho kapta az egyik nagy „pofont”. A hazaiaktól Ander Herrera, Marcus Rashford, Axel Tuanzebe, Luke Shaw, valamint Romelu Lukaku volt a ludas, míg a túloldalon Vincent Kompany, Fernandinho és Nicolás Otamendi volt „igazán elemében”.

Az összecsapás során állítólag valaki a City öltözőjéből egy tejesdobozt hajított a tömeg felé, ám az a falon csattant szét, illetve Mikel Arteta fejét eltalálta egy palack, így a spanyol szakember szemöldökénél felszakadt a bőr. Ez utóbbit alátámasztja, hogy Guardiola segítője hétfőn a fotósok miatt az arcát eltakarva érkezett meg a City edzőközpontjába. A meccs utáni interjúkban látszik, ahogy Kevin De Bruyne és Fabian Delph az öltözők felé tekinget az összezörrenés hallatán nyilatkozataik közben.

A dulakodókat végül a biztonsági őrök választották szét. Állítólag Michael Carrick, az MU csapatkapitánya igyekezett békét teremteni, de egymaga nem járt sikerrel.

A helyi szövetség arra kérte az érintett klubokat, vizsgálják ki az esetet, és szerda délutánig nyújtsák be az eredményt az FA-nek, amely ez alapján hoz majd döntést. Michael Oliver játékvezető az öltözőjében tartózkodott, így nem látta az esetet, a folyosón pedig nincsenek biztonsági kamerák.

A United szerint a City túlzott ünneplése okozta a balhét, mivel a játékosai úgy mulattak, mintha bajnoki címet nyertek volna, egyikük még konfettit is szórt az öltözőben. A City álláspontja viszont az, hogy José Mourinho „akciója” volt olaj a tűzre.

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
Manchester United–Manchester City 1–2 (Rashford 45+2., ill. D. Silva 43., Otamendi 54.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 16 15 1 48–11 +37 46
2. Manchester United 16 11 2 3 36–11 +25 35
3. Chelsea 16 10 2 4 28–13 +15 32
4. Liverpool 16 8 6 2 34–20 +14 30
5. Arsenal 16 9 2 5 30–20 +10 29
6. Tottenham 16 8 4 4 28–14 +14 28
7. Burnley 16 8 4 4 15–12 +3 28
8. Leicester City 16 6 5 5 23–22 +1 23
9. Watford 16 6 4 6 25–27 –2 22
10. Everton 16 5 4 7 20–29 –9 19
11. Southampton 16 4 6 6 16–19 –3 18
12. Huddersfield Town 16 5 3 8 11–26 –15 18
13. Brighton & Hove Albion 16 4 5 7 14–21 –7 17
14. Bournemouth 16 4 4 8 15–19 –4 16
15. Stoke City 16 4 4 8 19–35 –16 16
16. Newcastle 16 4 3 9 16–25 –9 15
17. West Bromwich Albion 16 2 7 7 12–22 –10 13
18. West Ham 16 3 4 9 14–32 –18 13
19. Swansea 16 3 3 10 9–18 –9 12
20. Crystal Palace 16 2 5 9 10–27 –17 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik