Man. City: félreértették a játékos nevét, zseniális sztori lett belőle

Vágólapra másolva!
2020.10.03. 19:43
Aymeric Laporte 2018 januárja óta erősíti a Manchester City labdarúgócsapatát, tehát nem igazán nevezhető újoncnak az angoloknál. Úgy tűnik azonban, még mindig van, aki nem tanulta meg a francia nevét. Vagyis jobban mondva, nem érti…

Mint ismert, Laporte szeptember elején elkapta a koronavírust, ami miatt karanténba kellett vonulnia, és nem játszhatott.

Az angol Ligakupában azonban újra lehetőséget kapott, ezután pedig rengeteg pozitív üzenetet kapott Laporte, amelyben a drukkerek gratulálnak neki a visszatéréshez.Laporte szeptember elején elkapta a koronavírust, ami miatt karanténba kellett vonulnia, és nem játszhatott.

Az angol Ligakupában azonban újra lehetőséget kapott, ezután pedig rengeteg pozitív üzenetet kapott Laporte, amelyben a drukkerek gratulálnak neki a visszatéréshez.

Volt azonban egy üzenet, ami egy picit kilógott.

Az egyik drukker ugyanis ezt írta: „Jó látni, hogy végre visszatértél, Eric! Innentől pedig légy szíves maradj egészséges az egész idényben, mert a csapat nélküled nem teljes!”

Card

Ezzel pedig csupán egy probléma van, Laporte keresztneve nem Eric, hanem Aymeric.

Vissza is kérdezett gyorsan a védő, hogy ki az az Eric.

Card

De ilyen válaszra valószínűleg nem számított.

„Miért, nem Eric a neved? Azt hittem, az »Aym« csak egy vicces írása annak, hogy »I'm Eric Laporte«, vagyis hogy »Én vagyok Eric Laporte«” – jött a reakció.

Card

Ez pedig lavinát indított el, a közösségi oldalakon ugyanis annyira imádta mindenki a sztorit, hogy azonnal elkezdte mindenki Ericnek hívni a franciát.

Aki végül fel is adta, és megváltoztatta a nevét Twitteren is.

Card

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik