Man. City: „Ez egy vicc” – Neville nagyon kiakadt Guardiolára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.03. 15:05
null
Gary Neville nem érti Guardiolát (Fotó: AFP)
Élesen bírálta a Manchester City katalán menedzserét, Pep Guardiolát a városi rivális Manchester United korábbi játékosa, Gary Neville. A jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozó angol azt nehezményezi, hogy a City csak hat cserét nevezett a Burnley elleni találkozóra a lehetséges hét helyett.

 

Guardiola David Silvára, Sanéra, Delph-re, Gabriel Jesusra, Mendyre és Stonesra sem számíthatott szombaton. Amikor arról kérdezték, miért nem nevezett még valakit, annyit mondott: „Nincs több játékosunk.”

Ezen Neville nem hatódott meg, szerinte az utánpótlás-csapatokból Guardiola nyugodtan elhívhatott volna egy ifjú labdarúgót.

„Ez egy vicc. Ha én lennék a menedzser, felhívnám az utánpótlás-edzőket, és megkérdezném, ki érdemli meg, hogy az első csapattal mehessen. Ki dolgozott keményen, ki játszott a legjobban?”

„A második csapat tegnap játszott? Felejtsük el. Hozzon el valakit, ültesse a kispadra, a srác segítsen a felszerelésmenedzsernek, és szagoljon bele a Premier League hangulatába. Valakit lendítsen fel, emeljen fel.”

„Ha a City akadémiáján lennék edző, úgy érezném, hogy csak az időmet pocsékolom. Nem értem, miért aprólékoskodik, igazán nagyszerű menedzser, és egyedülálló, amit ezzel a csapattal véghezvitt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik