Man. City: A Barcától vagy a Bayerntől már kivágtak volna – Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.16. 12:11
Pep Guardiola, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City menedzsere némileg kétértelmű nyilatkozatot adott jelenlegi, valamint korábbi klubjaival kapcsolatban.

A katalán tréner a szezon elején érkezett a Manchester Cityhez, amely a jelentős nyári erősítések ellenére sem tudott bezsebelni egyetlen trófeát sem a 2016–2017-es kiírásban.

Guardiola elmondta, egy nagy klubnál ezt a vezetőség nem tűrte volna.

„A mai világban ha valamelyik élcsapatnál ilyen történik, elküldtek volna, kivágtak volna – idézi a szakembert a BBC. – Ha a Barcelonánál vagy a Bayern Münchennél alakul így, hogy trófea nélkül zárja a gárda az idényt, vége, ennyi volt. Itt, a Manchester Citynél viszont kaptam egy második esélyt, meg kell próbálnom jobb együttest építeni a következő szezonra.”

Guardiola nyilatkozatát értékelhetjük pozitívumként is: a Citynél nem kapkodnak, türelmesek és hagyják dolgozni a menedzsert – ám az is lehet, hogy ezeknek a mondatoknak nem örülnek a klub vezetői, hiszen úgy is értelmezhetők, hogy a Manchester City nem tartozik az európai élcsapatok közé…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik