Liverpool: újabb sérült, most épp egy angol válogatott játékos

Vágólapra másolva!
2020.11.16. 09:55
null
Jordan Henderson (fehérben) valószínűleg nem játszhat a Leicester City elleni angol bajnoki rangadón (Fotó: Getty Images)
Sérülés miatt kellett lecserélni Jordan Hendersont, a Liverpool középpályását vasárnap az angol labdarúgó-válogatott Belgium elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésén.

 

A 2–0-ra elveszített idegenbeli találkozót követően Gareth Southgate szövetségi kapitány elárulta, hogy a 30 éves futballista a szünetben húzódásra panaszkodott és nem tudta vállalni a folytatást. A játékos további vizsgálatokon esik át Angliában, de a szakvezető szerint valószínűleg a hétvégén, a Premier League következő fordulójában még nem lesz bevethető.

A bajnoki címvédő Liverpoolt komoly sérüléshullám sújtja az utóbbi időben. Térdsérülés miatt hosszú időre kidőlt Virgil van Dijk és Joe Gomez, míg Hendersont megelőzően Trent Alexander-Arnold hagyta el az angol nemzeti csapat keretét. Mellettük Jürgen Klopp vezetőedző vélhetően Andy Robertsonra, illetve a térdsérülésből lábadozó Thiago Alcantarára és Alex Oxlade-Chamberlainre sem számíthat jelenleg, ahogy Mohamed Szalah sem lesz bevethető a hétvégén, miután elkapta a koronavírust.

A vereséggel eldőlt, hogy az angol válogatott már nem nyerheti meg a csoportját, de ki sem eshet, így a szerdai, Izland elleni utolsó fordulóban valódi tét nélkül lép majd pályára a gárda.

Southgate azt is elmondta, hogy októberben ő is elkapta a vírust, de szerencsére neki nem voltak súlyos tünetei.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik