Szoboszlai ismét végig a pályán volt (Fotó: Getty Images)

 

„Nem adtuk fel – felelte Szoboszlai Dominik arra a kérdésre, hogy mi volt a fordítás kulcsa. – A félidőben a menedzser beszélt nekünk a szenvedélyről, valamint arról, hogy milyen munkát kell beletennünk ahhoz, hogy megfordítsuk az állást. Más formációban jöttünk ki, és mindenki elvégezte a feladatát, ezért fordíthattunk.”

A Liverpool az elmúlt négy bajnokijából hármat is úgy nyert meg, hogy hátrányba került.

„Azt hiszem, mindenki elégedettebb lenne, ha nem kerülnénk mindig egy–nullás hátrányba – folytatta a magyar válogatott csapatkapitánya. – De ha szeretünk így nyerni, akkor folytassuk ezen az úton! A lényeg, hogy a végén mi nyerjük meg a meccset.”

Szoboszlai a második félidőben a megváltoztatott hadrendben visszavontabb szerepkörben, hatos pozícióban futballozott – emelte ki a klub honlapja.

„Ha ott kell játszanom, akkor ott játszom – mondta légiósunk a második félidőben elfoglalt pozíciója kapcsán. – Jobban kellett itt koncentrálnom és figyelnem a védekezésre, ugyanakkor próbáltam támadásban is segíteni a csapatot, lőni is akartam, de ma nem igazán tudtam. Majd legközelebb!”

Szoboszlai igen hamar felvette a Liverpool tempóját.

„Nos, én csak teszem a dolgom, és nagyon boldog vagyok, hogy ez ilyen gyorsan sikerült – fogalmazott. – Szeretném megköszönni a srácoknak, akik ebben sokat segítettek nekem, és köszönöm a menedzsernek, aki rengeteg játékpercet biztosít nekem ahhoz, hogy bizonyíthassam tudásomat a Premier League-ben és a csapatban. Szeretnék ezen az úton továbbhaladni.”

Szoboszlai legközelebb az Európa-ligában bizonyíthat, ugyanis a Liverpool jövő csütörtökön (18.45 óra) a LASK otthonában kezdi meg a csoportkört.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Wolverhampton Wanderers–Liverpool FC 1–3 (1–0)
Wolverhampton,
Molineux, 31 500 néző. Vezette: Oliver
Wolverhampton:
José Sá – N. Semedo, Dawson, Kilman, Ait-Nouri (H. Bueno, 66.) – Bellegarde (Doyle, 77.), Joao Gomes, Lemina (Bo. Traoré, 77.) – Neto, Matheus Cunha (Fábio Silva, 60.), Hvang Hi Csan (Doherty, 60.). Menedzser: Gary O'Neil
Liverpool: Alisson – Joe Gomez, Quansah (I. Konaté, 82.), Matip, Robertson – Szoboszlai, Mac Allister (Luis Díaz, a szünetben), Curtis Jones – Szalah (Gravenberch, 90+1.), Gakpo (Núnez, 56.), Diogo Jota (Elliott, 56.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Hvang Hi Csan (7.), ill. Gakpo (55.), Robertson (85.), H. Bueno (90+1. – öngól)

AZ ÁLLÁS
  1. Manchester City 5 5 14–  3 +11  15
  2. Tottenham Hotspur
5 4 1 13–  5 +8  13
  3. Liverpool 5 4 1 12–  4 +8  13
  4. Brighton & Hove Albion 5 4 1 15–  7 +8  12
  5. Arsenal 4 3 1   8–  4 +4  10
  6. West Ham United
5 3 1 1 10–  7 +3  10
  7. Aston Villa 5 3 2 11–10 +1    9
  8. Crystal Palace 5 2 1 2   6–  7 –1    7
  9. Fulham 5 2 1 2   5–10 –5    7
10. Brentford 5 1 3 1   8–  6 +2    6
11. Newcastle United
5 2 3   8–  7 +1    6
12. Nottingham Forest 4 2 2   6–  6  0   6
13. Manchester United 5 2 3   6–10 –4    6
14. Chelsea 4 1 1 2   5–  5  0   4
15. Wolverhampton 5 1 4   5–11 –6    3
16. Bournemouth 4 2 2   4–  8 –4    2
17. Sheffield United 5 1 4   5–  9 –4    1
18. Everton 4 1 3   2–  8 –6    1
19. Burnley 3 3   3–11 –8    0
20. Luton Town 4 4   2–10 –8    0