Liverpool: Szalah nem akar a szerződéséről beszélni

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2022.04.09. 11:15
null
Szalah nem akar önző lenni és a szerződéséről beszélni (Fotó: AFP)
Mohamed Szalah, a Liverpool FC labdarúgócsapatának egyiptomi támadója azt mondta, nem akar önző lenni és a szerződéséről beszélni, miközben az együttes több fronton is trófeákért harcol.

A gárda jelenleg a 2. helyen áll az angol bajnokságban, a lemaradása csupán egy pont az éllovas Manchester Cityvel szemben, amellyel vasárnap este csap össze, míg a Bajnokok Ligájában negyeddöntős úgy, hogy a Benfica otthonában aratott 3–1-es siker után „fél lábbal” már a négy között érezheti magát. Emellett februárban megnyerte a Ligakupát, az FA-kupában pedig elődöntős, azaz akár négy trófeát is begyűjthet idén.

Szalah szerződése 2023 júniusáig érvényes a Liverpoolnál, az új megállapodásról hosszú ideje tárgyalnak a felek. A brit sajtó úgy tudja, a támadó hamarosan aláír, s az új szerződéssel pályafutása végéig a klubnál marad.

Nem lehetek önző, nem beszélhetek a saját helyzetemről – nyilatkozott a Sky Sportsnak az afrikai csatár. – A klub szempontjából a legfontosabb időszakot éljük, ezért csak a csapatról akarok beszélni. Arra akarok összpontosítani, ami a csapat előtt áll.”

Arra a kérdésre, hogy bízik-e a szerződése körüli tárgyalások mihamarabbi lezárásában, Szalah azt válaszolta: „Nem mondhatok sem nemet, sem igent. Korábban többször elmondtam már, mit szeretnék, de ahogy említettem, nem akarok ebbe mélyebben belemenni, mert ez egy nagyon érzékeny téma. A csapatnak győznie kell, én pedig nem akarok a hírekben szerepelni a szerződésemet taglalva. Csak a csapatra koncentrálok.”

Szalah 2017-ben az AS Romától igazolt az Anfieldre, ahol azóta kulcsjátékos, több mint 150 gólt szerzett az együttes színeiben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik