Liverpool: példakép! Nyaralás helyett az ifiknek segített

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 09:51
null
Milner rágja a körmét – a rutinos játékos a pályán kívül is mindent megtett a sikerért (Fotó: AFP)
Mint ismert, kedd este a Liverpool 1–0-ra legyőzte a harmadosztályú Shrewsbury Townt az FA-kupában, ezzel a legjobb 16 közé jutott. A Pool első csapatának játékosai az edzői stábbal együtt szabadságra mehettek, így a fiatalok léptek pályára az U23-as edző, Neil Critchley irányításával. Az egyik BL-győztes játékos, James Milner azonban úgy döntött, kihagyja a nyaralást és a fiataloknak segít.

A Liverpool játékosai közül többen is kihasználták a Jürgen Klopptól kapott szabadnapokat: Roberto Firmino és Fabinho például a Maldív-szigetekre, Georginio Wijnaldum Dubaiba, Alisson Rio de Janeiróba, Adam Lallana és Trent Alexander-Arnold Miamiba utazott. A 34 éves, 61-szeres angol válogatott középpályás viszont maradt: a fiatalokkal edzett, majd a mérkőzést is megtekintette, és az öltözőben is tanácsokkal látta el őket.

„Velünk edzett tegnap, majd megkérdezte, hogy jöhet-e velünk – mondta a Liverpoolt kedden irányító Critchley a lefújás után a riportereknek. – Mondtam neki, hogy persze, jöhet. Nagyon tisztelettudó volt, hogy megkérdezte. Majd arról is érdeklődött, hogy bejöhet-e az öltözőbe. Mondtam, hogy persze. Tanácsokat adott, majd beült a kispadon ülő játékosok mögé. Az öltözőben és a pálya mellett is hallani lehetett a hangját, hevesen instruálta a fiatalokat. Őszintén örült a fiúk teljesítményének, nem győzök hálálkodni neki.”

Milner később a közösségi médiában gratulált a társaknak

James Milner on Twitter

Outstanding performance from the boys, Critch and his staff & fantastic turn out from the fans #younggunsfiring #FACup #YNWA


 

Simon Clancy on Twitter

Alisson in Rio Firmino in The Maldives Adam Lallana in Miami Alexander-Arnold in Miami Fabinho in The Maldives James Milner? In the cold at Anfield watching the youth team. He's probably had three hours in the gym already today.



ANGOL FA-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉSEK

Liverpool FC
–Shrewsbury Town (III.) 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik