A Liverpool védelmi hibái miatt vesztett pontokat a City ellen

Vágólapra másolva!
2012.08.26. 16:55
null
Skrtel itt még örülhetett, de gólja mellett egy végzetes hibája is volt... (Fotó: Action Images)
A Liverpool labdarúgócsapata az angol Premier League 2. fordulójában 2–2-es döntetlent játszott a bajnoki címvédő Manchester Cityvel. A kétszer is vezető Pool megnyerhette volna a mérkőzést, de óriási védelmi hibákkal tulajdonképpen két gólt ajándékozott a vendégeknek.

Két, jócskán mellé szálló Steven Gerrard-lövéssel indult a találkozó, majd a Manchester City magához ragadta a kezdeményezést, a vendégek kerültek mezőnyfölénybe. Ez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg, a 19. percben azonban kis híján megszerezte a vezetést a Mancini-csapat: Carlos Tévez mentett meg egy már elveszettnek hitt labdát, majd az alapvonalról kapura tekerte, a kapufáról azonban kifelé pattogott a labda.

Fabio Borini és Luis Suárez is nagyon elemében volt a Liverpool-játékosok közül, előbbi egy remek beadás után közelről mellé lőtt. A 32. percben egy szabálytalansággyanús szituációt követően kontrázott a címvédő, ám Mario Balotelli fölé durrantott – Tévez hiába várta középen a labdát.

A 34. minutumban azonban megtört a jég: újabb Liverpool-szöglet jöhetett, a végrehajtó ezúttal is Gerrard volt, míg a beadásra középen ellentmondást nem tűrően érkezett Martin Skrtel, aki mindenkinél magasabbra emelkedve fejelt Joe Hart hálójába. 1–0

A hátralévő időben a kapott góltól megzavarodó Manchester City alig-alig tudott helyzetig eljutni, így az eredmény már nem változott, egy nullás hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Lassan pörögtek fel a csapatok a fordulás után, négy perc elteltével mindössze egy kaput elkerülő Suárez-lövést láthatott az Anfield közönsége. A 64. percben szinte a semmiből egyenlített a Manchester City: Tévez jobb oldali beadását a kapujából kimozduló Reina ejtette ki, majd Martin Kelly nem tudta lekezelni a labdát, amire így Yaya Touré csapott le és az üres kapuba pofozta. 1–1

Tévez a végén figyelt és lecsapott
Tévez a végén figyelt és lecsapott

Három perccel később jött az újabb hidegzuhany a vendégeknek: 24 méterre a City kapujától szabadrúgáshoz jutott a Liverpool, Luis Suárez pedig zseniálisan tekert el a sorfal mellett a bal alsóba. 2–1

Sokáig úgy tűnt, hogy a Liverpool legyőzi a címvédőt és megszerzi a három pontot, ám a 80. percben egy újabb védelmi megingást kihasználva egyenlített a City: Martin Skrtel adott haza röviden Reinának, Tévez pedig lecsapott a labdára, elhúzta azt a spanyol kapus mellett és a hálóba gurított. 2–2

A hajrában a csereként beálló Andy Carroll fejjel veszélyeztetett, ám a vendégek rendre tisztázni tudta a megsokasodó Liverpool-szögletek után.

Az eredmény már nem változott a négyperces hosszabbításban sem, így a Pool két forduló után nyeretlen a bajnokságban, míg a City négy pontot szerzett.

A Manchester City sorozatban hetedszer nem tudott bajnokit nyerni a Mersey partján (sem a Liverpool, sem az Everton ellen), míg a Pool immár tíz meccse veretlen otthon a manchesteri csapatokkal (United, City) szemben.

LIVERPOOL–MANCHESTER CITY 2–2
PERCRŐL PERCRE
Véget ért a mérkőzés. A Liverpool nem bírt a Manchester Cityvel. 2-2
94. perc: Suárez kapott sárgát a végén.
90. perc: Négy perc a ráadás.
88. perc: A csereként beálló Carroll fejjel veszélyeztetett, ám a City-védők tisztázni tudtak.
87. perc: Gerrard jobb oldali szögletét kifejelték, majd Shelvey lövése után ismét sarokrúgás jöhetett.
84. perc: Kihasználta harmadik cserelehetőségét is a Liverpool: Fabio Borini helyett Andy Carroll állt be.
83. perc: Shelvey 22 méterről kis híján kipókhálózta a bal felsőt, lövése szinte súrolta a keresztlécet.
Martin Skrtel forgolódott a felezőtől néhány méterre saját térfelén, majd haza akarta adni a labdát Reinának, ám ezt röviden tette, Tévez így lecsapott a labdára, elhúzta a hazaiak spanyol kapusa mellett és az üres kapuba gurított.
80. perc: Újra egál! 2-2, Tévez
76. perc: David Silva állt be James Milner helyére.
70. perc: Glen Johnson tört be a tizenhatoson belülre, Kolarov hátulról becsúszva állította meg - a hazaiak szerint szabálytalanul, a bíró szerint nem.
24 méterre a City kapujától jutott szabadrúgáshoz a Liverpool, Luis Suárez pedig Andi Möllert visszaidézve végezte el azt, a sorfal mellett a bal alsóba tekert - a nyújtózkodó Joe Hart nem ért oda.
67. perc: Ismét vezet a Liverpool! 2-1, Suárez
65. perc: Brendan Rodgers gyorsan le is cserélte az imént nagyot hibázó Martin Kellyt, José Enrique állt be helyette.
Tévez nagyon harcosan ment el a jobb oldalon, középre adását előbb Reina kiejtette, majd a pattogó labdát Kelly sem tudta lekezelni, Yaya Touré pedig szemfülesen az üres kapuba lőtte azt.
64. perc: Egyenlített a Manchester City! 1-1, Yaya Touré
62. perc: Újabb csere a vendégeknél: a keveset mutató Balotellit Edin Dzeko váltotta.
61. perc: A City egyik legjobbja, Tévez ugratta ki Milnert, a válogatott középpályás azonban lesen lépett ki.
60. perc: Cserére szánta magát Mancini: Samir Nasrit Jack Rodwell váltotta.

55. perc: Mario Balotellit fütyülte ki a hazai közönség, mivel előbb egy szabálytalanságot kért számon a játékvezetőn, majd szögletet harcolt ki - épp a vörösök B-középje előtt.

54. perc: Brendan Rodgers aggodalmas arccal állt az oldalvonal mellett, hiszen a csereként beálló Shelvey sántikált le a pályáról némi ápolás után. Lehet, hogy jön a csere cseréje?
A Manchester City 16 hónap után először volt hátrányban a félidőben a Premier League-ben. 2011 áprilisában szintén a Liverpool vezetett a City ellen a szünetben, akkor 3-0 lett a vége.
50. perc: Egy Pool-helyzet az első említésre méltó esemény, Suárez erőtlen lövése gurult mellé.
46. perc: Elkezdődött a második játékrész.
Egyik oldalon sem volt csere a szünetben.
45. perc: Véget ért az első félidő!
45. perc: A végére még maradt egy Kolarov-szabadrúgás, amely nem lett veszélyes.
42. perc: A Swansea-tól igazolt Joe Allen hajszálpontosan tálalt Suárez elé, aki jó 22 méterről nem tudta eltalálni Hart kapuját.
39. perc: Balotelli és Tévez összjátéka után az argentin támadót megállította a hazai védelem.
36. perc: Kicsit megzavarodott a City a kapott góltól, jót fog tenni a szünet Roberto Mancini csapatának. Az olasz menedzser rendet tehet a fejekben.
Vincent Kompany mentett szögletre Suárez elől, a sarokrúgást jól tekerte középre Gerrard, s az érkező Martin Skrtel két vendégvédőt megelőzve fejelt Joe Hart hálójába.
34. perc: Vezet a Liverpool! 1–0, Skrtel
32. perc: Egy elteketóriázott Pool-támadás után kontrázott a City, ám Mario Balotelli egy-két cselt követően csúnyán fölé durrantott – Tévez pedig középen várta a labdát, hiába.
A 30. percre a labdabirtoklási arány a Liverpool szempontjából 41:59-re javult.
29. perc: Gerrard lőtt be laposan egy szögletet, ám a rövidnél Luis Suárez nem tudta továbbítani, így odalett a helyzet.

27. perc: Glen Johnson tessékelte ki a pályáról Milnert, becsúszva.

Az első húsz perc után a labdabirtoklási arány 67:33 volt a Manchester City javára.
19. perc: Tévez mentett meg egy labdát az alapvonalnál, majd eltekert Reina mellett, ám a kapufáról kifelé pattogott a labda.
13. perc: Teljesen nyílt a meccs, Tévez beadása mély volt az egyik oldalon, odaát pedig Fabio Borini borzolta a kedélyeket, ám az AS Romától érkező támadó közvetlen közelről mellé lőtt.
A sérüléssel bajlódó Sergio Agüero a kékmadaras közösségi oldalon megnyugtatta az érte aggódókat, ugyanis posztja szerint a felépülése jól halad, s most otthonról szurkol a Citynek.
12. perc: Alekszandar Kolarov szabadrúgását könnyedén védte Pepe Reina.
10. perc: Az első minutumokban inkább a Liverpool akarata érvényesült, ám aztán fokozatosan átvette a játék irányítását a Manchester City.
Az Anfield közönsége a mérkőzés előtt megemlékezett az elhunyt űrhajóslegendáról, Neil Armstrongról.
5. perc: A combját fájdalmas arccal tapogató Lucas Leivát le kellett cserélni, Jonjo Shelvey állt be helyette.
4. perc: Ismét Gerrard került lövőhelyzetbe, azonban ezúttal is célt tévesztett.
3. perc: A City is próbált veszélyt teremteni a liverpooli kapu előtt, ám James Milner beadását kifejelték a „vörösök".
1. perc: Egy eladott labda után a hazaiak termettek ott hirtelen a City tizenhatosának előterében, ám Steven Gerrard jócskán mellé lőtt.
1. perc: Elkezdődött a találkozó! A Liverpool indította útjára a labdát.
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Liverpool–Manchester City találkozó a Premier League második fordulójában. Tartsanak velünk!
PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
LIVERPOOL–MANCHESTER CITY 2–2 (1–0)
Gólszerző: Skrtel (34.), Suárez (67.), ill. Y. Touré (64.), Tévez (80.)
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 3 8–2 +6 9
2. Swansea 2 2 8–0 +8 6
3. Everton 2 2 4–1 +3 6
4. West Bromwich Albion 2 1 1 4–1 +3 4
5. Manchester City 2 1 1 5–4 +1 4
6. Fulham 2 1 1 7–3 +4 3
7. Manchester United 2 1 1 3–3 0 3
8. Wigan 2 1 1 2–2 0 3
9. Newcastle 2 1 1 2–3 –1 3
10. West Ham 2 1 1 1–3 –2 3
11. Stoke City 2 2 1–1 0 2
12. Arsenal 2 2 0–0 0 2
13. Sunderland 1 1 0–0 0 1
14. Tottenham 2 1 1 2–3 –1 1
15. Reading 2 1 1 3–5 –2 1
16. Liverpool 2 1 1 2–5 –3 1
17. Norwich City 2 1 1 1–6 –5 1
17. Queens Park Rangers 2 1 1 1–6 –5 1
19. Southampton 2 2 2–5 –3 0
20. Aston Villa 2 2 1–4 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik