Liverpool: „Gerrard egy senki, és meg is mondtam neki!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 12:32
A korábbi Liverpool-játékos, El Hadji Diouf ismét beszólt volt csapattársának, Steven Gerrardnak, miután az angol középpályás bejelentette visszavonulását.

A legutóbb a Los Angeles Galaxyban szereplő 36 éves BL- és FA-kupa-győztes középpályás csütörtökön jelentette be, hogy abbahagyja profi pályafutását.csütörtökön jelentette be, hogy abbahagyja profi pályafutását.

Diouf, aki két szezont töltött el a „vörösöknél”, már korábban is kritizálta a Liverpool korábbi sztárját.

„Amikor a csapathoz érkeztem, megmutattam neki, hogy egy senki – mondta Diouf az SFR Sportnak. – Megkérdeztem, hogy milyen nagy eseményen játszott már, és hol fognak rá emlékezni az emberek. Ő nem olyan, mint Zidane. Mint játékos, tisztelem. Nagyszerű játékos. De mint embert, nem, és a tudtára is adtam. Számomra ő is egy volt a sok futballista közül. Keményen kellett küzdenie és jól játszania, nem az edzőhöz szaladni, hogy árulkodjon arról, hogy mi történik az öltözőben!”

Diouf állítása szerint Gerrard félt tőle:

„Tudta, hogy nem finomkodom a szavakkal. Nem mert a szemembe nézni, de még csak beszélni se mert velem, mert fél tőlem. És amikor megérkeztem Liverpoolba, ő volt az, aki mezcserét ajánlott fel, és nem fordítva.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik