Liverpool: ezt a játékost vinné Gerrard elsőként a Rangershöz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 12:25
Mint ismert, a skót élvonalbeli Rangers labdarúgócsapata péntek délután sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Steven Gerrard lesz a klub új menedzsere.

A Liverpool korábbi középpályása négyéves szerződést írt alá a glasgow-i egyesülettel, ez lesz az első edzői munkája felnőttcsapatnál.

Az angol lapok pedig már azt is tudni vélik, ki lesz az első kiszemeltje az új klubja kispadján: Dominic Solanke.

A 20 éves támadó az angol válogatottal megnyerte az U17-es Eb-t (2014) és az U20-as világbajnokságot (2017) is, előbbin társgólkirály, utóbbin a torna legjobb játékosa lett.

A Chelsea-nevelésű játékos 2017 nyarán írt alá a Mersey-parti együtteshez, amelynek színeiben eddig csak epizódszerephez jutott, gólt pedig csak a tartalékcsapatban szerzett.

A klub korábbi ikonja kölcsönben vinné a „vörösök” fiatalját a Rangershöz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik