Liverpool: befutott Egyiptom kikérője Szalah-ügyben

Vágólapra másolva!
2021.04.05. 13:52
null
Egyiptomi rajongók kedvencüket éltetik egy 2019-es válogatott meccsen (Fotó: AFP)
Az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség (EFA) hivatalos levélben fordult a Liverpool vezetőségéhez, hogy engedje el a tokiói olimpiára Mohamed Szalahot – írja az MTI.

 

Savki Garib, az egyiptomi U23-as labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya már novemberben jelezte, hogy az idénre halasztott játékokon Szalahhal is számolna az együttesenként engedélyezett három túlkoros egyikeként.

A tréner akkor azt mondta, a játékos szerepvállalásával megnőne az esélye annak, hogy az egyiptomi válogatott érmet szerez. Példaként említette Neymart, akivel a brazilok Rio de Janeiróban olimpiai bajnokok lettek.

„Ha ilyen játékos is van a keretedben, a célok megváltoznak” – fogalmazott a szakvezető még az ősszel.

A tokiói férfi futballtorna a hivatalos megnyitó előtt egy nappal, július 22-én kezdődik és augusztus 7-ig tart.

A Premier League következő idénye augusztus 14-én startol, így olimpiai részvétele esetén Szalah lemarad a liverpooliak felkészülésének egy részéről, illetve akár a szezonkezdetről is.

Ahmed Megahed, az EFA elnöke egy televíziós interjúban beszélt arról – amint azt az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz írta –, hogy tájékoztatták a Liverpool vezetőségét, és az angolok már közölték, hogy egyeztetnek a játékossal. Az egyiptomi futballelnök biztos abban, hogy Szalah szívesen viselné a válogatott mezét Tokióban, de mint hangsúlyozta, nem csak rajta múlik, hogy ezt megteheti-e.

A 28 éves csatár ott volt a 2012-es londoni olimpián, amelyen három góllal segítette a negyeddöntőbe jutó csapatát. A 2016-os játékokra nem jutott ki Egyiptom. Az afrikai ország labdarúgó-válogatottjának legjobb eredménye a 4. hely, amelyet előbb az 1928-as amszterdami, majd az 1964-es tokiói olimpián harcolt ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik