Liverpool: A mérkőzés 90 százalékával nem volt gond – Klopp

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.21. 10:39
null
Egyre mélyebb gödörbe kerülnek Kloppék (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Everton idegenben legyőzte a Liverpoolt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának rangadóján. Jürgen Klopp együttese sorozatban negyedszer kapott ki az Anfielden és hat mérkőzés óta nyeretlen hazai pályán, ám a német menedzser a rossz eredmények ellenére is bizakodó a játékukat tekintve.

„Az első gól megadta a mérkőzés alaphangját. Voltak jó pillanataink, viszont rohannunk kellett az eredmény után, amit nem higgadtan tettünk” – nyilatkozta Jürgen Klopp a mérkőzés után a Sky Sportsnak.

„Az Everton mélyen és szenvedélyesen védekezett, ám így is megvoltak a pillanataink, sajnos nem használtuk ki őket” – értékelt a Liverpool menedzsere.

„A második félidőben változtattunk kicsit a formáción, mert több gondot akartunk nekik okozni. Egyből meg is voltak a nagy helyzeteink” – mondta Klopp. Hozzátette: Sadio Manénak és Roberto Firminónak is volt lehetősége a gólszerzéshez.

„A tizenegyes már a hajrában jött, így az nem volt döntő, szóval nem is kell sokat beszélnünk róla” – zárta rövidre az esetet a német menedzser.

„Egy órán át beszélhetnénk a részletekről, s a végén belátnád, hogy a mérkőzés 90 százalékában jól teljesítettünk, de 10-ben nem és ebben kell változtatnunk, mert ez jelenti a különbséget – jegyezte meg Klopp. – Úgy állunk most itt, hogy kettő–nullára kikaptunk. Tudom, milyen fontos ez. Mélyen átérezzük. De holnaptól kezdve minden jó dolgot fel kell használnom. Ezek garantálják azt, hogy változtatni tudunk, ám a döntő pillanatokon is dolgoznunk kell természetesen.”

Carlo Ancelotti, az Everton menedzsere csapatát méltatta a találkozó után.

„Ez a győzelem azt jelenti, hogy még versenyben vagyunk” – kezdte értékelését Ancelotti. Megjegyezte: noha minőségben nincsenek a Liverpool szintjén, a hitük a mérkőzés alatt egyre nőtt.

„Jól teljesítettünk és elöl pontosak voltunk. Nem volt sok lehetőségünk, de azokkal jól gazdálkodtunk” – mondta az Everton menedzsere. Hozzátette: hátul nagyon keményen védekeztek.

Ancelotti egyébként már az ötödik csapata élén tudta legyőzni a Liverpoolt. Korábban az AC Milannal, a Chelsea-vel, a Real Madriddal, és a Napolival diadalmaskodott.


AZ EVERTON-JÁTÉKOSOK ÜNNEPLÉSE A MÉRKŐZÉS UTÁN

„Amit jelent ez”


A Liverpool hat mérkőzés óta nyeretlen hazai pályán és sorozatban negyedszer kapott ki az Anfielden és a bajnokságban is, s ugyanannyi ponttal áll a tabellán, mint az Everton, amely egy meccsel kevesebbet játszott. Klopp együttese ráadásul vesztett pontok tekintetében csupán a kilencedik.

SOUNESS: A LIVERPOOL CSAK ÁRNYÉKA ÖNMAGÁNAK

Graeme Souness, a Liverpool korábbi legendás kapitánya és szakvezetője szerint a címvédő együttes jelenleg csak önmaga árnyéka, és a Premier League-ben most könnyű ellenfélnek számít.

A városi rivális Everton 2010 októbere – 20 bajnoki és 3 FA-kupa-találkozó – óta először győzte le a Liverpoolt, az Anfield Roadon pedig 1999. szeptember 27. óta először. A Liverpool sorozatban a negyedik bajnoki meccsét veszítette el saját pályáján, erre legutóbb 1923 decemberében volt példa. Az pedig, hogy egy címvédő egymás után ennyiszer maradjon alul házigazdaként, az 1928–1929-es idény óta először fordul elő, akkor épp az Everton ért el ilyen negatív szériát.

A Sky Sports szakértőjeként Souness kifejtette: a riválisok számára a korábban rettegett ellenfél könnyű feladat lett.

Csak önmaguk árnyékai. Ha belegondolunk, három éve a Liverpool még egy olyan csapat volt, amely ellen senki nem akart játszani. Rendkívül intenzív és gyors támadójáték jellemezte, mindez agresszív stílusban, a riválisoknak szörnyű volt ellenük pályára lépni. Most viszont mindenki velük akar megmérkőzni, és ez nagyon fáj nekem” – mondta, majd megkérdőjelezte a liverpooli játékosok hozzáállását.

„A csapat szurkolójaként mélységesen csalódott vagyok. Nem láttam, hogy kellő energiát, agressziót és küzdést fektettek volna a mérkőzésbe, amelyen a jobb csapat szerezte meg a pontokat” – értékelte a szombati derbit. Hozzátette: véleménye szerint nincs olyan hazai játékos, aki úgy jött volna le a pályáról, hogy ma jó volt és mindent megtett a győzelemért. (MTI)

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Liverpool–Everton 0–2 (0–1)
Liverpool,
Anfield, zárt kapuk mögött. Vezette: Kavanagh
Liverpool:
Alisson – Alexander-Arnold, Kabak, Henderson (N. Phillips, 29.), Robertson – Thiago Alcántara (Origi, 87.), Wijnaldum, Cu. Jones (Shaqiri, 63.) – Salah, Firmino, Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
Everton: Pickford – S. Coleman, Holgate, M- Keane, Godfrey – A. Doucouré, T. Davies, André Gomes (G. Sigurdsson, 59.) – J. Rodriguez (Calvert-Lewin, 62.), Digne – Richarlison (Iwobi, 89.). Menedzser: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Richarlison (3.), G. Sigurdsson (83. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 24 17 5 2 49–15 +34 56
2. Manchester United 24 13 7 4 50–31 +19 46
3. Leicester City 24 14 4 6 42–26 +16 46
4. Chelsea 25 12 7 6 41–25 +16 43
5. West Ham 24 12 6 6 37–28 +9 42
6. Liverpool 25 11 7 7 45–34 +11 40
7. Everton 24 12 4 8 37–33 +4 40
8. Aston Villa 22 11 3 8 36–24 +12 36
9. Tottenham 23 10 6 7 36–25 +11 36
10. Arsenal 24 10 4 10 31–25 +6 34
11. Wolverhampton 25 9 6 10 26–32 –6 33
12. Leeds United 24 10 2 12 40–43 –3 32
13. Southampton 24 8 6 10 31–40 –9 30
14. Crystal Palace 24 8 5 11 27–42 –15 29
15. Burnley 25 7 7 11 18–30 –12 28
16. Brighton & Hove Albion 24 5 11 8 25–30 –5 26
17. Newcastle 24 7 4 13 25–40 –15 25
18. Fulham 25 4 10 11 21–32 –11 22
19. West Brom 25 2 8 15 19–55 –36 14
20. Sheffield United 25 3 2 20 15–41 –26 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik