Liverpool: 36 évesen szívrohamot kapott a korábbi játékosuk

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.13. 17:15
Mark González, a Liverpool és a chilei válogatott korábbi futballistája 36 éves korában szívrohamot kapott, és jelenleg kórházban van – számolt be róla a korábbi középpályás felesége, Maura Rivera a közösségi médiában.

Mark González feleségének Instagramra írt beszámolója szerint a korábbi futballista néhány napja kapott szívrohamot, ami után azonnal kórházba szállították.Instagramra írt beszámolója szerint a korábbi futballista néhány napja kapott szívrohamot, ami után azonnal kórházba szállították.

González sokáig életveszélyes állapotban volt, de Maura Rivera elmondása szerint azóta egy kicsit már egy jobban van. Ezen kívül egyelőre semmit nem lehet tudni az állapotáról.

Mark Gonzálezért imádkoznak a Liverpoolnál is (Fotó: Getty Images)
Mark Gonzálezért imádkoznak a Liverpoolnál is (Fotó: Getty Images)

Korábbi csapatai közül a spanyol Real Betis és a Liverpool is üzent már a futballistának, és remélik, minél hamarabb felépül az 56-szoros chilei válogatott játékos.

González 2006 és 2007 között 36 tétmeccsen játszott a Liverpoolban, a „vörösökön” kívül pedig megfordult többek közt a Betisben, a Real Sociedadban, és hazájában a Colo Colóban is. A középpályás 2019-ben jelentette be visszavonulását.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik