Légiósok: sorozatban öt vereség után menesztették Nagy Ádámék edzőjét

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.17. 09:24
null
A Bristol City menesztette Dean Holdent (Fotó: AFP)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bristol City a hivatalos honlapján bejelentette, már nem Dean Holden az együttes vezetőedzője.

 

A 41 éves szakember 2020 júliusában lett a Bristol ideiglenes trénere, majd augusztusban a klub véglegesítette.

A Bristol City jól kezdte a mostani bajnokságot, decemberben a 6. helyen állt a tabellán, ám a legutóbbi öt bajnoki mérkőzését egyaránt elvesztette, ráadásul úgy, hogy ebből négy találkozón nem szerzett gólt.

A klub tájékoztatása szerint az új vezetőedző kinevezéséig Holden két segítője, Paul Simpson és Keith Downing tartja az edzéseket.

Nagy Ádám csapata a 13. helyen áll a tabellán, hét pontra van a rájátszást érő hatodik helytől. A 25 éves magyar válogatott középpályás november óta alapember az együttesben, azóta csak egy Championship-mérkőzést hagyott ki. Nagy összesen húsz bajnoki találkozón játszott az idényben, ebből 18-szor kezdőként.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik