Koronavírus: több mint 45 millió fontot veszített a Liverpool

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 13:27
null
A Liverpoolnak komoly veszteségekkel járt az idény (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpool FC 46 millió fontos (19.1 milliárd forint) adózás előtti veszteségről számolt be a 2019–2020-as szezonra vonatkozóan, melynek során jelentősen befolyásolta a klubok anyagi helyzetét a múlt év elején kitört koronavírus-járvány – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A 2019-ben Bajnokok Ligája-győztes egyesület kedden nyilvánosságra hozott pénzügyi beszámolója szerint a bevétel 43 millió fonttal 490 millió fontra csökkent, miközben egy évvel korábban az adózás előtti nyereség 42 millió fontra rúgott. A médiamegjelenésekből származó bevételek 59 millió fonttal csökkentek és így 202 millió fontot értek el a Pool esetében, ebben ugyanakkor nem szerepel a május utáni időszak, amikor pótolták a pandémia miatt elmaradt meccseket az aktuális szezonból. A Liverpool azt is közölte, hogy ezt némileg ellensúlyozta a kereskedelmi bevételek 29 millió fontos növekedése, ugyanakkor a mérkőzésnapi bevételek 13 millió fonttal csökkentek – írta a távirati iroda.

A klub tájékoztatása szerint a jelentésben szereplő időszak alatt nyolc új partneri megállapodást kötöttek, és a korábbiakhoz képest több mezt is adtak el.

„Most már koncentrálhatunk arra, hogy a jelenlegi idényben milyen lesz a mérlegünk, és remélhetőleg normálisabb helyzetben kezdhetjük a következő szezont” – mondta az MTI által idézett Andy Hughes, a Liverpool ügyvezető igazgatója. Hozzátette, „nem titok, hogy a szurkolók nagyon hiányoznak az Anfield Roadról”, és várják már azt a pillanatot, amikor a nézők visszatérhetnek a lelátóra.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik