Ha Balotelli Messihez méri magát, bizonyítson a pályán!

Vágólapra másolva!
2010.12.23. 18:49
null
Mancini szerint Balotelli előbb bizonyítson, aztán beszéljen (Fotó: Reuters)
Meglehetősen harcias nyilatkozatot tett Mario Balotelli, a Manchester City olasz válogatott játékosa, miután megnyerte a Tuttosport szavazásán az év legjobb 21 éven aluli játékosának járó Golden Boy díjat. Roberto Mancini, a City menedzsere jelezte: örül, hogy játékosának van önbizalma, de inkább bizonyítania és dolgoznia kellene…

Balotelli mondhatni megszokott stílusában kommentálta a díj megnyerését, tett egy oldalvágást a második helyezett Jack Wilshere felé, majd közölte, hogy jelenleg csak Lionel Messi jobb nála, mindenki mögötte van.

Roberto Mancini nem hagyta szó nélkül az ifjú csatár melldöngetését – mivel Balotelli eddig hét bajnokin két gólt szerzett, lehet, hogy a trénernek nem ugyanez a véleménye (Balotelli összmérlege ennél jobb, 12 meccsen 5 találat).

„Ilyeneket csak akkor van joga mondani, ha minden meccsén jól játszik” – reagált Mancini.

„A Premier League nagyon más, mint az olasz bajnokság, és ezt Mariónak meg kell értenie. Fejlődnie kell, hozzáállásban is, mosollyal kellene játszania a futballt. Ez a legjobb, amit tehet. Örülök, hogy van önbizalma. Mario Balotellinek minden képessége megvan ahhoz, hogy a világ legjobbjai közé kerüljön, de dolgoznia, fejlődnie és bizonyítania kell ehhez. Minden rajta múlik” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik