Gerrard tudja: csoda kell, hogy bajnok legyen a Liverpoollal

Vágólapra másolva!
2012.09.30. 16:17
null
Egy, csak egy cím hiányzik neki a klubfutballban: Gerrard hiába űzi az angol aranyat (Fotó: Action Images)
A Sunday Times hosszabb interjút készített Steven Gerrarddal, a Liverpool csapatkapitányával, aki elmondta: ő maga sem igazán bízik abban, hogy begyűjti a kollekciójából még hiányzó angol bajnoki címet.

Gerrard Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, európai Szuperkupát, FA-kupát és angol Ligakupát is nyert a Liverpoollal, de az angol bajnoki cím 1990 óta nem jött össze a „vörösöknek”, és a középpályás úgy látja, a következő években valószínűleg nem is lesz reális esély az aranyra.

„Az előző szezonban nyolcadikak voltunk. Ha a mostani jól alakul, fejlődünk és még szerencsénk is lesz, akkor esetleg lesz egy kis – vagy akár ötven százaléknyi – esélyünk az első négybe beférni. De ha még be is férnénk, harminchárom éves leszek a szezon végén, és épp ezért csodának kell történnie ahhoz, hogy a visszavonulásom előtt bajnok legyek a csapattal. Ezt mondatja velem a korom, és az, hogy látom, mennyire nehéz lett megszerezni a bajnoki címet. De harcolok tovább, mindent megteszek, és majd meglátjuk” – hangzott a realisztikus gerrardi értékelés.

„A szeretet, amit a Liverpool iránt érzek, inkább arra sarkall, hogy azon gondolkozzam, mit tudnék még a csapattal elérni a következő két-három évben, nem pedig arra, hogy önzőn elsunnyogjak, és megpróbáljam megnyerni a bajnokságot egy másik klubbal. Azt hiszem, egy ideig még tartani tudom a mostani szintet. Még a következő szezonra is él a szerződésem, egyelőre nem erőltetem a hosszabbítást, de nagyon remélem, nem az az idényem lesz az utolsó. Tudni fogom, mikor érkezik el az idő a visszavonulásra” – tette hozzá.

A Liverpool szombaton szerezte meg első bajnoki győzelmét a 2012–2013-as szezonban a Norwich 5–2-es kiütésével, de így is csupán a 14. a Premier League-ben – az idényt remekül kezdő városi rivális Everton a második, három pontra lemaradva a listavezető Chelsea-től.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik