FFT: Sosem voltam igazán önmagam az angol mezben – Jamie Carragher

Vágólapra másolva!
2021.04.22. 19:09
null
Carragher (jobbra) a BL-serleggel (Fotó: FFT)
Címkék
A védő győzelemhez segítette a Liverpoolt a BL-ben, emiatt nem kedvelték gyerekkori csapatánál, az Evertonnál.

Ízelítőként néhány részlet a FourFourTwo interjújából:

– Mikor jött el a pillanat, hogy már a szíved mélyén is tudtad, nem vagy többé az az Everton-drukker, aki fiatalkorodban voltál?
– Akkor, amikor már a Liverpool játékosa voltam, és 1999-ben kikaptunk a Manchester Unitedtól egy FA-kupa-összecsapásban. Délben kezdődött a találkozó, és délután már néhány barátommal söröztem, ugyanott, ahol tíz évvel korábban megünnepeltük az Arsenal győzelmét a Liverpool felett. A kocsma tele volt Everton-drukkerekkel, és mindannyian nagyon örültek a Liverpool kudarcának. Nagyon bosszantott a dolog. Odáig nem érdekeltek az Everton eredményei, innentől kezdve viszont azért drukkoltam, hogy kapjanak ki.

– Ki volt a legjobb játékos a Liverpoolban, akivel játszottál is együtt, és nem úgy hívják, hogy Steven Gerrard?
– Jó kérdés. Ott volt Robbie Fowler, Fernando Torres, Michael Owen és Xabi Alonso is, mégis Luis Suárezt választanám. Egy átlagos csapatot annyira felhúzott magához, hogy majdnem megnyertük a Premier League-et 2014-ben. Az uruguayi válogatottal megnyerte a Copa Américát. A Barcelona is jobb lett tőle. Minden csapaton javított. Szerintem, ha 2013-ban az Arsenalt választja, velük is megnyerte volna a bajnokságot.

– Nem frusztrál, hogy nem sikerült bajnokságot nyerned?
– Már nem. Amíg aktív játékos voltam, zavart, de őszintén szólva nem kerültünk a közelébe. Nem én vagyok a fontos, a szurkolóknak akartam nyerni. Örülök, hogy harminc év után most sikerült a csapatnak.

– Hogyan tekintesz a harmincnyolc angol válogatottságodra?
– Nem a legjobban. Sosem voltam igazán önmagam az angol mezben. Hatéves koromtól fogva minden csapatban be tudtam illeszkedni, de itt nem ment igazán. Nem voltam annyira jó, mint Rio Ferdinand vagy John Terry. Ők voltak a legjobb középhátvédek Európában, és történetesen pont angolok... Nincs túl sok szép emlékem, de a két világbajnokság jólesett.

– Sohasem érdekelt az edzői pálya?
Kezdetben azt hittem, hogy fog, de aztán jött a televízió. Nagyon szeretem a Monday Night Footballt Gary Neville-lel. Tudom, hogy mennyire kemény az edzői tevékenység.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik