FFT: 2021 kipipálva, a két értékes címet bezsebelő Jorginho az év embere

FFT, V. SZ.FFT, V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.01.31. 13:11
Jorginho BL-t nyert és Európa-bajnok lett 2021-ben, így kritikusai végleg elhallgattak. A középpályás a FourFourTwo-val elevenítette fel a mögötte álló csodálatos évet.

A nagy eredmények nagy ünneplést érdemelnének, de a világjárvány következményeinek köszönhetően Jorginho teljes egészében kiélvezi munkája eredményét. A Chelsea BL-sikere után szinte azonnal indult a válogatottal, az Európa-bajnokság megnyerését követően pedig rövid szünet után visszatért Angliába.Jorginho teljes egészében kiélvezi munkája eredményét. A Chelsea BL-sikere után szinte azonnal indult a válogatottal, az Európa-bajnokság megnyerését követően pedig rövid szünet után visszatért Angliába.

„Az volna a legjobb, ha az összes londoni, brazíliai és olaszországi barátommal együtt bulizhatnék – mondja. – A legszívesebben meghívnám őket, hogy legyünk együtt. Az olaszoknak tésztát és pizzát kínálnék, a braziloknak sült húsokat, és mindkét ország zenéjét hallgatnánk. Ahogy telik az idő, úgy fogom fel egyre inkább, min mentem keresztül, és milyen elképesztően nagy sikereket értem el az előző évben. Valóban felejthetetlen, és az volt eddig a legjobb esztendő.”

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik