Ferguson: A nemzet abbahagyhatja az imádkozást

Vágólapra másolva!
2010.04.02. 12:36
null
Rooney sérülése a vártnál kevésbé súlyos (fotó: Action Images)
Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere a labdarúgóklub televíziójának adott exkluzív interjújában elmondta, hogy a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőn (1–2) megsérülő Wayne Rooney két-három hetet lesz kénytelen kihagyni – olvasható a „vörös ördögök” hivatalos honlapján.

„A nemzet abbahagyhatja az imádkozást – kezdte nyilatkozatát a skót Ferguson, megnyugtatva az angol válogatott szurkolóit. – A diagnózis szerint Rooneynak nincs törése, csak a bokaszalagjai sérültek meg, ami jó hír, legalábbis ahhoz képest, hogy korábban mit lehetett sejteni.”

„Úgy tűnik, hogy két-három hétig leszünk kénytelenek nélküle kiállni, de azt gondolom, hogy az ő hiányában is vannak olyanok az együttesben, akik képesek több gólt szerezni.”

Az már a mérkőzést követően biztos volt, hogy a listavezető első számú csatára, az angol bajnoki góllövőlista éllovasa a szombati, Chelsea elleni csúcsrangadón nem léphet pályára, és az is eldőlt, hogy a Bayern München elleni BL-visszavágót is csak a lelátóról nézheti.

„Fontos szerepet kapnak a gólok a következő hetekben, az erős csapatok ellen mindenképp szükségünk lesz rájuk, különösen a Bayern elleni visszavágón jövő szerdán, amikor meg kell fordítanunk a párosítás állását.”

A „vörös ördögök” menedzsere a Chelsea-mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztató előtt azt is elárulta, hogy a következő fontos találkozón a hosszú ideig sérült John O’Shea és Owen Hargreaves is leülhet a kispadra (az utóbbi aztán a BL-ben már nem, mivel nincs a nevezettek között).

„O’Shea és Hargreaves is rengeteg munkát végzett az elmúlt hetekben, azaz visszatérhetnek, vissza kell, hogy térjenek” – mondta a menedzser.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik