FA-kupa: megszenvedett a címvédő a Newcastle ellen

Vágólapra másolva!
2021.01.09. 21:01
null
Smith Rowe (32) szerezte a meccs első gólját (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó FA-kupa esti programjának első meccsén nagy nehezen született meg a győztes csapat kiléte: a címvédő Arsenal dolgát a szívósan védekező Newcastle alaposan megnehezítette, a londoniaknak csak a kétszer 15 perc hosszabbítás második felében sikerült feltörniük a „szarkák” védelmét.

A Premier League tabellájának második felében szereplő két csapat találkozójának első félidejében az FA-kupa címvédője, az Arsenal birtokolta többet a labdát, és ő is alakította ki a több gólhelyzetet, ám hol a Newcastle kapuját őrző Martin Dúbravka hárított – mint Pierre-Emerick Aubameyang vagy Pépé kísérleténél –, hol az „ágyúsok” támadói céloztak pontatlanul.

A fordulás után már a Newcastle is jelentkezett nagy lehetőséggel, a korábbi angol válogatott támadó, Andy Carroll az ötös bal sarkáról lőtt centikkel a hosszú alsó mellé – válaszként percekkel később Joseph Willock fejesét hárította nagyszerű mozdulattal Dúbravka. Ugyan végig az Arsenal irányította a játékot és futballozott valamelyest veszélyesebben, a végén éppen Carroll lábában maradt a továbbjutást jelentő gól, amikor a rendes játékidő hosszabbításában megint ajtó-ablak helyzetben találta magát, ám gyatrán Bernd Leno kapusba lőtt – jöhetett a kétszer 15 perc ráadás.

Ennek első félidejében néhány újabb Dúbravka-védés borzolta a kedélyeket, a második 15 perc kezdete után röviddel viszont szép támadás végén Emile Smith Rowe lövésével szemben már tehetetlen volt a szlovák kapus. S hogy milyen a sors: a gólt szerző fiatal középpályás még a rendes játékidő végén azonnal piros lapot kapott egy szerelés után, de Chris Kavanagh játékvezető videózás után visszavonta, és sárga lapra módosított...

A találkozó végeredményét a 117. percben Aubameyang állította be, amikor jól érkezett Kieran Tierney beadására, így a címvédő Arsenal – ha nehezen is, de – bejutott a legjobb 16 közé.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Arsenal–Newcastle 2–0 (Smith Rowe 109., Aubameyang 117.) – hosszabbítás után
Brentford (II.)–Middlesbrough (II.) 2–1
Huddersfield (II.)–Plymouth (III.) 2–3

KORÁBBAN
Blackpool (III.)–West Bromwich Albion 2–2 (J. Yates 41., Madine 66., ill. Ajayi 52., M. Pereira 80. – 11-esből) – 11-esekkel 3–2
QPR (II.)–Fulham 0–2 (B. Reid 104., Kebano 105+3.) – hosszabbítás után
Bristol Rovers (III.)–Sheffield United 2–3 (Kilgour 21., Ehmer 62., ill. Day 6. – öngól, Burke 59., Bogle 63.)
Everton–Rotherham (II.) 2–1 (Tosun 9., Doucuré 93., ill. Olusunde 56.)– hosszabbítás után
Stoke (II.)–Leicester 0–4 (Justin 34., Albirghton 59., A. Pérez 79., H. Barnes 81.)

Burnley–Milton Keynes (III.) 1–1 – 11-esekel 4–3
Chorley (VI.)–Derby County (II.) 2–0
Boreham Wood (V.)–Millwall (II.) 0–2
Luton (II.)–Reading (II.) 1–0
Norwich City (II.)–Coventry (II.) 2–0
Nottingham (II.)–Cardiff City (II.) 1–0
Blackburn (II.)–Doncaster (III.) 0–1
Exeter (IV.)–Sheffield Wednesday (II.) 0–2
Oldham (IV.)–Bournemouth (II.) 4–1
Stevenage (IV.)–Swansea (II.) 0–2
Wycombe (II.)–Preston (II.) 4–1

KÉSŐBB
21.00:
Manchester United–Watford (II.) (Tv:Spíler1)

A félköverrel jelzett csapatok továbbjutottak. A nem jelzett osztályú csapatok a Premier League-ben szerepelnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik