FA-kupa: McTominay hamar döntött, továbbment az MU

Vágólapra másolva!
2021.01.09. 23:14
null
McTominay (pirosban) fejese döntött (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó FA-kupa szombati utolsó mérkőzésén a Manchester United Scott McTominay szerencsésnek nevezhető fejesével 1–0-ra legyőzte a Watfordot az Old Traffordon, így bejutott a legjobb 32 közé.

Azt talán még Scott McTominay sem gondolta, hogy győztes gólt szerez, amikor a mérkőzés első szögleténél az 5. percben Alex Telles beívelését követően a földre lefejelt labdája a nyújtózva vetődő Daniel Bachmann kapus keze fölött a bal kapufa részéről a gólvonal mögé pattant.

MCTOMINAY GÓLJA

Már pedig így történt, mert ugyan a hátralévő 85 percben mindkét csapat játékosai tüzeltek becsülettel, de a kaput csak viszonylag ritkán sikerült eltalálniuk, s ezek sem hordoztak magukban igazán nagy veszélyt.

A United magabiztos labdabirtoklással tartotta az előnyt, ám a továbbjutást beárnyékolja, hogy Eric Bailly az első félidő végén sérülést szenvedett – kapusával, Dean Hendersonnal ütközött a tizenhatoson belül –, és le kellett cserélni.

A FA-kupa következő két körének sorsolását hétfőn tartják.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Manchester United
–Watford (II.) 1–0 (McTominay 5.)

KORÁBBAN
Arsenal
–Newcastle 2–0 (Smith Rowe 109., Aubameyang 117.) – hosszabbítás után
Brentford (II.)–Middlesbrough (II.) 2–1
Huddersfield (II.)–Plymouth (III.) 2–3

Blackpool (III.)–West Bromwich Albion 2–2 (J. Yates 41., Madine 66., ill. Ajayi 52., M. Pereira 80. – 11-esből) – 11-esekkel 3–2
QPR (II.)–Fulham 0–2 (B. Reid 104., Kebano 105+3.) – hosszabbítás után
Bristol Rovers (III.)–Sheffield United 2–3 (Kilgour 21., Ehmer 62., ill. Day 6. – öngól, Burke 59., Bogle 63.)
Everton–Rotherham (II.) 2–1 (Tosun 9., Doucuré 93., ill. Olusunde 56.)– hosszabbítás után
Stoke (II.)–Leicester 0–4 (Justin 34., Albirghton 59., A. Pérez 79., H. Barnes 81.)

Burnley–Milton Keynes (III.) 1–1 – 11-esekel 4–3
Chorley (VI.)–Derby County (II.) 2–0
Boreham Wood (V.)–Millwall (II.) 0–2
Luton (II.)–Reading (II.) 1–0
Norwich City (II.)–Coventry (II.) 2–0
Nottingham (II.)–Cardiff City (II.) 1–0
Blackburn (II.)–Doncaster (III.) 0–1
Exeter (IV.)–Sheffield Wednesday (II.) 0–2
Oldham (IV.)–Bournemouth (II.) 4–1
Stevenage (IV.)–Swansea (II.) 0–2
Wycombe (II.)–Preston (II.) 4–1

A félköverrel jelzett csapatok továbbjutottak. A nem jelzett osztályú csapatok a Premier League-ben szerepelnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik