FA-kupa: Guardiola kiállt Potter mellett a City fölényes győzelme után

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.09. 13:33
null
Guardiola szerint Potternek csak időre van szüksége (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester City 4–0-s sikert aratott a Chelsea ellen a FA-kupa 3. fordulójában. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Graham Potter kedveszegetten nyilatkozott, de Pep Guardiola szerint csak időre van szüksége.

 

Az újságírók kérésére a Chelsea menedzsere így értékelte a teljesítményüket:

„Az első félidő kemény volt és fájdalmas. Gyorsan azon kaptuk magunkat, hogy kettő-nulla az állás, és futnunk kell az eredmény után. A második játékrészben már láttam pozitívumokat. Úgy gondolom, hogy mindent beleadtak a srácok, de ettől függetlenül természetesen csalódottak vagyunk.”

„Keresgélhetünk kifogásokat vagy egyszerűen kijelenthetjük, hogy ez nem volt elég jó. Mindenesetre össze kell tartanunk és egy csapatként fejlődnünk, mert jelenleg nem állunk jól. Most viszont muszáj fókuszálnunk a következő napra és a következő meccsre” – nyilatkozta Graham Potter.

Pep Guardiola a mérkőzés végkimenetele ellenére kiállt a londoni „kékek” trénere mellett, és egyenesen a Chelsea tulajdonosához szólt:

„Todd Boehlynek azt tanácsolnám, hogy adjon neki még időt. Tudom, hogy a nagy csapatoknál az eredmény az első, viszont a második félidőben láthattuk azt, amit ő igazából tud, és amit a Brightonnál is megmutatott.”

„A Barcánál nekem csak azért nem kellett két idény, mert ott volt a csapatban Lionel Messi. Más esetben viszont minden edzőnek szüksége van ennyi időre” – tette hozzá a Manchester City menedzsere.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Manchester City
–Chelsea 4–0 (Mahrez 23., 85. – 11-esből, J. Álvarez 30. – 11-esből, Foden 38.)

A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Preston North End (II.)–Tottenham Hotspur
Southampton–Blackpool (II.)
Wrexham (V.)–Sheffield United (II.)
Ipswich Town (III.)–Burnley (II.)
Manchester United–Reading (II.)
Luton Town (II.)/Wigan Athletic (II.)–Grimsby Town (IV.)
Derby County (III.)–West Ham United
Stoke City (II.)–Stevenage (IV.)
Blackburn Rovers (II.)–Forest Green Rovers (III.)/Birmingham City (II.)
Walsall (IV.)–Leicester City
Sheffield Wednesday (III.)–Fleetwood Town (III.)
Manchester City–Oxford United (III.)/Arsenal
Bristol City (II.)/Swansea City (II.)–Chesterfield (V.)/West Bromwich Albion (II.)
Brighton & Hove Albion–Liverpool/Wolverhampton Wanderers
Fulham–Sunderland (II.)
Boreham Wood (V.)/Accrington Stanley (III.)–Cardiff City (II.)/Leeds United

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik