FA-kupa: a Tottenham másodszor már nem botlott a Middlesbrough ellen

Vágólapra másolva!
2020.01.14. 23:02
null
Matthew Longstaff ismét betalált (Fotó: AFP, archív)
Az angol labdarúgó FA-kupa megismételt mérkőzésein egyedül a Shrewsbury Town tudott magasabb ligában szereplő ellenfelet búcsúztatni. A harmadosztályú Rochdale és a szintén harmadik ligás Blackpool viszont ezúttal már nem tudott meglepetést okozni, velük szemben a Newcastle, illetve a Reading lépett tovább a legjobb 32 közé. A Tottenham megizzadt, de 2–1-re legyőzte a Middlesbrough-t.

A Tottenham már a 2. percben megszerezte a vezetést a Middlesbrough elleni összecsapáson. José Mourinho együttese Giovani Lo Celso találatával került előnybe. A 15. percben Erik Lamela indult meg a vendégtérfél közepén, három védővel a nyakán betört a tizenhatoson belülre, majd a kimozduló kapus mellett bokából elpöckölve a labdát, a kapuba helyezte a labdát – megszerezve ezzel a londoniak második gólját.

A fordulás után feljavult a Boro – vagy talán pontosabb: José Mourinho csapata vett vissza indokolatlanul. A 83. percben George Saville talált a kapuba, majd nem sokkal később Rudy Gestede fejelhetett közvetlen közelről, ám a labda ezúttal elkerülte a célt.

Az utolsó pillanatokban Szon Hung Min lőtt mellé ziccerben az ötös sarkánál – ám nemcsak ő, az egész Tottenham nem tudta eltalálni a kaput a második félidőben…

Ennek ellenére továbbjutott. 2–1

A Newcastle United 26 perc alatt lerendezte a League One-ban szereplő Rochdale-t a megismételt mérkőzésen. A hazaiak Eoghan O'Connell öngóljával szereztek vezetést, majd Matthew Longstaff és Miguel Almirón is beköszönt, így 3–0-s előnnyel vonulhattak öltözőbe a „szarkák”. A fordulás után Joelinton növelte négygólosra a fórt. A végjátékban aztán a becsületgól legalább összejött a harmadosztályban szereplő vendégeknek: Jordan Williams volt eredményes. 4–1

A Watford mérkőzését a Tranmere Rovers otthonában a heves esőzések következtében játékra alkalmatlanná vált pálya miatt jövő csütörtökre halasztották.

ANGOL FA KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉSEK
Newcastle United
–Rochdale (III.) 4–1
Shrewsbury Town (III.)–Bristol City (II.) 1–0
Coventry City (III.)–Bristol Rovers (III.) 3–0
Blackpool (III.)–Reading (II.) 0–2
Tottenham Hotspur–Middlesbrough (II.) 2–1
Elhalasztva
Január 23., csütörtök:
Tranmere Rovers (III.)–Watford

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik