FA-kupa: a rekorder után a címvédőt is búcsúztatta a Nottingham

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 21:35
null
Négyet vágott a Leicesternek a Nottingham (Fotó: Getty Images)
Azok után, hogy a legtöbb FA-kupa-győzelemmel rendelkező Arsenalt búcsúztatta, a címvédő Leicester Cityt is kiejtette a másodosztályú Nottingham Forest az angol labdarúgó FA-kupa negyedik fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

 

Meglepetésre a másodosztályú Nottingham szerezte meg a vezetést a 23. percben (1–0), amely gólra gólt szerzett, így a 24.-ben már 2–0-s előnyben volt.

A sokkból nem tudott felocsúdni a Leicester City, hiszen hat perccel később már háromgólos hátrányba került (3–0).

A szünet előtt még ugyan Kelechi Iheanacho kihasználta a hazaiak kapusának a hibáját és szépített (3–1), de a 61. percben ismét a Nottingham volt eredményes (4–1). Ez a találat lezárta a mérkőzést, így az FA-kupa-trófeák tekintetében rekorder Arsenal után a címvédő „rókákat” is búcsúztatta a nagy múlttal rendelkező csapat.

A esti mérkőzésen az ötödosztályú Boreham Wood óriási meglepetésre kiejtette a Championshipben szereplő Bournemoutht. A vendégek 18 (!) százalékos labdabirtoklással és mindössze egyetlen kaput találó lövéssel győzték le az óriási fölényben futballozó rivális (0–1).

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Nottingham Forest (II.)–Leicester City 4–1
(Zinckernagel 23., B. Johnson 24., Worrall 32., Spence 61., ill. Iheanacho 40.)
AFC Bournemouth (II.)–Boreham Wood (V.) 0–1 (Ricketts 38.)
Korábban
Liverpool–Cardiff City (II.) 3–1 (Diogo Jota 53., Minamino 68., Elliott 76., ill. Colwill 80.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Chelsea–Plymouth Argyle (III.) 2–1 (Azpilicueta 41., Marcos Alonso 105+1., ill. Gillesphey 8.) – hosszabbítás után
Kidderminster Harriers (VI.)–West Ham United 1–2
(Penny 19., ill. Rice 90+1., Bowen 120+1.) – hosszabbítás után

Manchester United–Middlesbrough (II.) 1–1 (Sancho 25., ill. Crooks 64.) – 11-esekkel 7–8
Manchester City–Fulham (II.) 4–1 (Gündogan 6., Stones 13., Mahrez 53., 57. – az elsőt 11-esből, ill. Fabio Carvalho 4.)
Everton–Brentford 4–1 (Y. Mina 31., Richarlison 48., Holgate 62., Townsend 90+1., ill. Toney 54. – 11-esből)
Wolverhampton–Norwich City 0–1 (McLean 45+1.)
Southampton–Coventry (II.) 2–1 (S. Armstrong 63., Walker-Peters 112., ill. Gyökeres 22.) – hosszabbítás után
Crystal Palace–Hartlepool United (IV.) 2–0 (Guéhi 4., Olise 22.)
Peterborough United (II.)–Queens Park Rangers (II.) 2–0
Huddersfield Town (II.)–Barnsley (II.) 1–0
Stoke City (II.)–Wigan Athletic (III.) 2–0
Cambridge United (III.)–Luton Town (II.) 0–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik