Elutasították, fellebbezett, sikerült! Tottenham lett a svéd férfi neve

Vágólapra másolva!
2020.02.15. 11:53
null
Mint egy győztes gólnak, úgy örül Tottenham úr az új nevének (Fotó: AFP)
Bár tavaly nyáron a svéd hatóságok elutasították a kérelmét, sikeres fellebbezés után mégis felveheti a Tottenham nevet egy svéd férfi.

A londoni csapatnak szurkoló David Lind a tavalyi BL-döntő előtt vett részt egy agyament svéd vetélkedőn, amelynek lényege az volt: hogy hívnák, ha angol klub nevét venné fel. Miután az első háromba került, teljesen beleélte magát a névváltoztatásba, felkeresett egy illetőt, aki sikeresen felvette a Burgonya nevet, és az ő útmutatása alapján minden hivatalos okiratot eljuttatott a hatóságokhoz.

Ám nyáron szomorú hírt kapott, a kérelme ugyanis megbukott. Svédországban 1982 és 2017 között szinte bármilyen nevet fel lehetett venni, de a három évvel ezelőtti szigorítás után sokkal nehezebbé vált a folyamat.

„Talán valaki az illetékes hatóságnál Arsenal-szurkoló” – mondta akkor csalódottan.

David Lind azonban nem adta fel, további kutatás során rátalált Jacob Guiseley Ahman-Dahlin honfitársára, aki az angol hatodosztályú Guiseley AFC nevét építette bele a saját nevébe. Lind fellebbezett a döntés ellen, felhozta Ahman-Dahlin példáját, aki valószínűleg azért kapott engedélyt, mert nem annyira ismert klubra szavazott.

Nagy örömére sikerrel járt, több mint féléves hercehurca után hozzáteheti a nevéhez a Tottenhamet.

„Amin most átmegyek, olyan érzés, mint amikor egy csapat a sérülések miatt elrendelt hosszabbításban, a kilencvenedik perc után szerzi a győztes gólt. Tudtam, hogy több fellebbezés sikerrel járt, ezért én sem adtam fel. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap” – örült a svéd, aki immár hivatalosan is Tottenham.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik