Egyujjnyira? (Fotó: AFP)

 

Amióta a MANCHESTER UNITEDET a csapat egykori gólvágója, Solskjaer vezeti, kiváló és csapnivaló teljesítmények váltják egymást: 2018 karácsonyára kapta meg a kispadot a norvég, a bajnokságban előbb a hatodik, majd a harmadik helyen végzett csapatával, miközben sem a hazai, sem a nemzetközi kupákban nem ment az együttesnek. Egy különös rekordot is megdöntöttek a minap, az MU lett az első angol klub az élvonalban, amelyik három (FA-kupa, Ligakupa és Európa-liga) elődöntőt is elveszített!

Írhattuk volna, hogy Solskjaer Premier League-bronzérmet szerzett a választottjaival, de ez így nem igaz, ugyanis a menedzser az első idényében senkit sem igazolt, a második, teljes szezonja előtt megvette a Harry Maguire, Aaron Wan-Bissaka, Daniel James sort, majd a télen érkezett a megváltóként várt Bruno Fernandes – mindennel együtt 250 millió eurónál is többet költött erre a négy játékosra az MU, de Romelu Lukakuért befolyt 74 millió euró, és Chris Smalling kölcsön-, illetve Matteo Darmian és Ashley Young eladásából is egy aláírási pénzre való. Ingyen távozott tavaly a most 31 éves Ander Herrera és a 35 esztendős Antonio Valencia, és kölcsönadta a mester az elképesztően drága melléfogás Alexis Sánchezt (róla ingyen mondott le később a United, hogy meneküljön a gigászi anyagi terhet jelentő fizetésétől), majd a télen Marcos Rojo is így járt.

 AJÁNLÓ
 A J. Fernandes, Depay, Willian trióval támad majd Arteta új Arsenalja?
 Csak az MU szélmalomharca volt? Lejárt a határidő Sancho-ügyben
Guardiola Sanét már pótolta, jön Stones, Otamendi és... Jesus?
 Werner, Havertz, Waldschmidt, Ginter: a Chelsea a német minőségre szavaz?
„A védők rémálma” 16(!) gólos meccsel hívta fel magára az MU figyelmét

Talán a régi szép emlékek, David Beckhamék miatt több saját nevelésű játékosnak is bizalmat szavazott Solskjaer, a 19 éves szélsőhátvéd Brandon Williams az egyik nagy felfedezett lett Angliában, az egy évvel nála is ifjabb szélső, Mason Greenwood meg az egész világon, lévén a nagyok között 51 mérkőzésen 17 gólig és 5 gólpasszig jutott. Ő még az előző idényben mutatkozott be a profi csapatban, tavaly októberben 2023-ig kötötte őt magához az MU, mihelyst nagykorú lett a támadó. A húszéves holland Tahith Chong is nagy tehetség, de most egy idényre kölcsönbe a Werder Bremenhez került, ráadásul úgy, hogy a labdarúgó évi 2.8 millió eurós fizetésének nagy részét továbbra is a United állja. Brémában már kipendült Serge Gnabry és Kevin de Bruyne is, ilyesmiben reménykednek most Solskjaerék.

Marad ellenben legalább egy fél évre még Manchesterben a télen Kínából kölcsönvett 31 éves nigériai támadó, az őserő Odion Ighalo, aki az eredeti tervek szerint a nyár elején került volna vissza Ázsiába, és a PSG-nél is szóba került a neve. Ighalo csak öt gólt szerzett a „vörös ördögöknek”, de összesen 599 játékperc alatt.

Nagy költekezést a koronavírus miatt most sem várnak a szakértők és a drukkerek sem, de legalább lesz ideje Solskjaernek „emésztgetnie” a korábbi csúcsigazolásokat: Fred 59, Diogo Dalot 20; Nemanja Matics 44.7, Victor Lindelöf 35; Paul Pogba 105, Eric Bailly 38 millió euróért érkezett az utóbbi négy évben. Igaz, Matics már 32 esztendős, és ez egy erőközéppályásnál nem túl jó hír, Lindelöf, Dalot és Bailly rengeteget veszített vásárláskori értékéből, az évi bruttó hétmillió eurót kereső Fred és a 4.6 milliót kapó Bailly játékjoga például a Transfermarkt szerint most csak 17.5 milliót ér (Matics és Lindelöf is évi hétmillió eurót kap, szintén bruttóban).

Három idény óta nagy trófea nélkül

 

Paul Pogbát szokás szidni, ugyanakkor az előző idényben házi gólkirály volt, 16 gól mellett 11 gólpasszt is adott, legutóbb azonban sérülései miatt sokkal kevesebbet lépett pályára. Visszatér kölcsönből a 30 éves argentin védelmi mindenes, Marcos Rojo, akit húszmillió euróért vették még hat évvel ezelőtt, szerződése 2021 nyaráig tart. Rojo képességeit senki sem vonhatja kétségbe, csak éppen soha nem lett húzóember, és argentínai kölcsönjátéka sem sikertörténet. Nem úgy Dean Hendersoné, aki a Sheffield Unitedben tehetségből remek kapussá érett (mit tesz a bizalom és a játéklehetőség!), bekerült a felnőtt válogatott keretébe is, és még csak 23 éves. Hamarosan hosszabbíthat, éves fizetése 5.3 millió euróra nőhet, bruttóban.

A kapussal egykorú Cameron Borthwick-Jackson, a saját nevelésű védő, ő még 2015-ben mutatkozott be a profik között, de csak igen keveset játszhatott, most nem hosszabbítottak vele.

Chris Smalling sem lett új Rio Ferdinand, de még Jamie Carragher sem, idén Rómában nem ment neki rosszul, olasz csapatok mellett a Newcastle United és az Arsenal is hívja (két legelszántabb kérője délről a Roma és az Inter, a friss hírek szerint a fővárosiak új tulajdonosa ad pénzt a védő megszerzésére, miközben a milánóiak már nagyon közel állnak az angolok által kért 20-22 millió megadásához). Jesse Lingard neve felmerült a Borussia Mönchengladbachnál, a rutinos Sergio Romerót a Leeds United és az Everton csábítja. Marcus Rashford neve a nyár elején felvetődött a PSG-nél, azóta áll ez az ügy, Diogo Dalot megszerzésének lehetősége nagy meglepetésre a Barcelonánál vetődött fel, de azóta sok víz lefolyt a Llobregat és Besos folyókon.

Dean Henderson – ha nem marad vagy nem csak kölcsönbe adják még rutint szerezni – a Chelsea-nél lehet kezdő kapus Kepa eladása után, a 19 éves védekező középpályás, James Garner az AFC Bournemouth kívánságlistáján szerepel, Andreas Pereira kegyeire jó eséllyel pályázik a Benfica (a középpályás nemrégiben maga jelentkezett szolgálatra a Valenciánál, de a spanyol klubnak most kisebb gondja is nagyobb). Ha Henderson és Sergio Romero is távozik (van erre esély), akkor a már 33 éves, sőt az ősszel már a 34.-be lépő Kasper Schmeichel lehet az új cserekapus, a negyvenes korosztály pedig elkomorodhat: sokak kedvence, Peter Schmeichel után lassan a fia is visszavonul, így száguldanak el fölöttünk az évek. Bailly értékét is megcsócsálta az idő vasfoga, de érdeklődik iránta a Milan, a védő pedig eladó.

Érdekes, hogy szemezgetve az elmúlt öt év transzfereiből, három játékost volt csak kár elengedni: természetesen a nagy Zlatan Ibrahimovicot, Memphis Depayt és a Milánóban kivirágzó Lukakut – és esetleg jó lett volna megtartani Daley Blindet, illetve a Lipcse elleni Bajnokok Ligája-elődöntőn kezdő Ángel Di María is kaphatott volna még némi bizalmat.

„Martial olyan mint én, Henry, talán Rooney és Cristiano Ronaldo. Én sem játszottam középcsatárként huszonnégy éves koromig, de nézzék meg Henryt és ezeket a srácokat, mindannyian ebben a korban kerültek egy másik posztra” – dicsérte meg a sokoldalú Anthony Martialt egyik nagy elődje, Dwight Yorke; és bizony Martiallal, a szélső Daniel Jamesszel és a Rashford, Greenwood kettőssel jól állnak elöl Solskjaerék. De nem elég jól, a dortmundi Jadon Sancho esetét már megénekeltünk, és bizony elgondolkodhatnak a United-fanok, hogy nincs most 120 millió euró és vagy 15 milliónyi egyéb költség egy leendő világklasszis szélsőre ott, ahol a Fred, Bailly, Schneiderlin trió került ennyibe…

De említhetnénk Mhitarjant is, akit 42 millióért vettek, tízmilliós igazolási költséggel, majd elcseréltek Alexis Sánchezre, akitől most ingyen szabadultak, miközben a chilei bérére kifizettek milánói kölcsönidényében is körülbelül tízmillió eurót, neki és ügynökének az aláírásért 14 millió eurót, plusz manchesteri bérként összesen vagy 36 millió eurót. Még hogy Sancho drága…

Csak a gólerősség a különbség? (Fotó: Skysport)


A Juventus egyébként azonnal lépett: felajánlotta az angoloknak Douglas Costát.

Kiszemelt még a firenzei Federico Chiesa, az egyik angol lap szerint a Juventus Paul Pogba 110 millió eurós árába beszámolná, ha Costa nem kell, Dybalát és Ramseyt is. Pogbáért lépéseket tesz francia források szerint hamarosan a PSG sportigazgatója, Leonardo, már csak azért is, mert a francia középpályás szerződése jövőre lejár (de van egy egyéves hosszabbítási opciója, ezt már mi tesszük hozzá). Nem Pogba egyébként az MU legjobban fizetett játékos, évi 18 milliós bruttó bére elmarad De Gea 20 millió eurójától. Éppen Párizsból hozná el a védekező középpályás Idrissa Gueyét az MU, csakhogy az afrikai játékos nemsokára már 31 esztendős.

A Mundo Deportivo szerint az MU lesben áll a nagy katalán forradalom száműzöttjei körül, Solskjaer az Ousmane Dembélé, Arturo Vidal, Ivan Rakitic, Samuel Umtiti négyesre pályázik, változatos transzferformákban, és tulajdonképpen mindannyian a kezdőcsapatba érkeznének. Kapcsolódó hír, hogy Ronald Koeman első kívánsága az FC Barcelona vezetőihez a régi United-célpont Donny van de Beek megszerzése, rá tehát keresztet vethetnek a manchesteriek. Az angliai megfigyelők egyik új célpontja a norvég szélső, Jens Petter Hauge, a Bodo/Glimt játékosa.

A La Gazzetta dello Sport szerint a United és egykori játékosa, Cristiano Ronaldo hatására a Juventus is tárgyal Raúl Jiménezzel (Wolverhampton), akiért csapata első boldogságában százmillió eurót kért (lesz még ez hatvan is). A Lyon kapcsán írtunk már a szerb szélsőígéretről, Filip Sztevanovicsról, akiért a Nice 12 millió eurót adott volna, de a belgrádiak 15 millióért adják csak – a Unitednek is.

Felmerült még a müncheni Kingsley Coman neve is, ez nem is lenne rossz üzlet az angoloknak, csak egészség legyen, James Rodríguez is régi, könnyen és relatíve olcsón megszerezhető MU-célpont, és állítólag a Chelsea 35 millióért odaadná Callum Hudson-Odoit. Willianról lemaradt a manchesteri gárda, a brazilnak a United is tett ajánlatot, de az Arsenalé nyert.

Az Aston Villa ásza, Jack Grealish mértékadó források szerint már nem téma Manchesterben, Lindelöf utóda a West Ham bekkje, Issa Diop lehet, aki igencsak elégedetlen mostani évi 2.7 milliós bérével, amely, mint láttuk, a Unitednél a fiatal, ifiből éppen kikerült tehetségek járandósága. Phil Jones is eladó, miként a lipcsei Dayot Upamecano is, csak érte ötvenmillió eurót kellene fizetni, de maga Ruud Gullit tanácsolta a leigazolását Solskjaernek (a nagy Rivaldo szerint a barcelonai Dembélére van mindenképpen szüksége a manchesterieknek). A csoda tehetséges bal oldali mindenesért, Rayan Ait Nouriért a Valencia és a Wolverhampton futott eddig versenyt, a spanyolok kiestek, mert az anyagi csőd felé száguldanak, a „farkasok” lemaradtak az európai kupaszereplésről, ez növeli az United esélyét. Nem úgy a City érdeklődése…

Régebben minden jobb volt… A korábbi évek és a nagy trófeák (Fotó: SkySports)


Nagyon kapós a Brighton bekkje, Ben White,
a Leeds United, a Liverpool, a Chelsea, a Leicester City, a Tottenham Hotspur, a Manchester City és a Manchester United érdeklődik iránta, klubja egy 22 milliós ajánlatot már visszautasított érte. Nem nyertek a „vörös ördögök” Jude Bellingham ügyében sem, az üstököst elvitte előlük a Dortmund, a Monaco igen felkapott fiatal hátvédjének, Benoit Badiashile-nek az árát pedig a Chelsea és a Real Madrid „vonzalma” veri fel igen magasra, legalább 30 millióra, éppen ennyit kér klubja Ait Nouriért is.

Kiszemelt még a lille-i brazil hátvéd, Gabriel Magalhaes, de ügyében a Napoli és a Lille már szóban megegyezett. Olcsóbb megoldás a bochumi német-francia Armel Bella-Kotchap, ő ötmillióért megszerezhető, legalább kétszer ennyiért a sportingos Nuno Mendes, a 18 éves portugál zseniígéret. Ha már Coman szóba került fentebb: a SkySports szerint David Alaba kegyeit is keresi a United. Az osztrák védő visszautasította a Bayern „csak” 15 millió eurós bruttó évi bérét, a szerződése még egy évig él, opciók nélkül, szakértők szerint két héten belül Angliában köt ki, nagy valószínűséggel Manchesterben. Még olcsóbb is lenne, mint az új célpont, Sergio Reguilón.

Az egyik török lap szerint lenne másik karmestere a Unitednek, ha megvenné a Milantól Hakan Calhanoglut, és a klub nélküli, 28 éves, 54-szeres válogatott ír középpályás, Jeff Hendrick (legutóbb Burnley) neve is felmerült. No és pár középcsatáré is: Moussa Dembélé, Wissam Ben Yedder és Andrea Belotti mind 40 millió euró körüli összegért szerezhetők meg, a Bournemouth ékéért, Joshua Kingért januárban Solskjaer tett állítólag egy 22 millió eurós, de elutasított ajánlatot, most újra próbálkozhat.

Ez utóbbi hír nemcsak az összeg miatt érdekes, hanem azért is, mert az előző idényt tíz kanadai ponttal záró támadóról 2013-ban a United 1.23 millió euróért mondott le.

Az egyik legnagyobb dobás mindenképpen Saúl Níguez megvétele lenne: az Atlético 80 millióért adná őt el minimum, bére bruttó húszmillió körüli lenne, mert már ma is bőven tízmillió fölött keres – talán ő is jól járna a váltással, mostanában kissé megrekedt a fejlődésben a 25 éves, a középpálya közepén és két szélén bevethető játékos. Akinek Madridban 70 százalékkal megvágták a bérét, azt még nem tudni, mennyi időre, ezért is lenne versenyképes egy angliai ajánlat. Saúlra lenne is pénz Pogba eladása után (kivéve, ha Torinóból nem Dybala jönne érte cserébe), a helyzetet bonyolítja, hogy angol lapok szerint Pogba jól érzi magát Manchesterben, és kész hosszabbítani.

Itt jegyeznénk meg, hogy szerény véleményünk szerint nincs lefutva még Sancho ügye sem, mert a Dortmund eladná őt egy megfelelő összegért cserébe, és ismerve a németeket, a megfigyelőik már régen tudják, kiket vehetnek meg a helyére. Az MU-nál felmerült alternatíva a 23 éves David Brooks (Bournemouth).

Lesz miből vásárolni, mert a BL-kvalifikáció miatt csak az Adidas nem 55, hanem 83 millió eurót fizet a következő idényre a csapatnak… Mások sem panaszkodhatnak a sportszergyártókra: a Besoccer gyűjtése szerint a Liverpool 90 milliónál is többet kap a Nike-től, a Manchester City 77 milliót a Pumától, a Chelsea és az Arsenal egyaránt 72 millió eurót a Nike-től és az Adidastól – ennél jobban csak Real Madrid jár, neki 121 millió eurót fizet évenként az Adidas, a Nike által szponzorált Barcelonának be kell érnie 110 millióval.

Ugyanakkor sürgősen ki kell találni valamit a jegy- és bérletbevételek kiesése miatt, még akkor is, ha a közvetítési jogokat már jó előre eladták.

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2020 NYARA

ARSENAL
ÉRKEZETT:
Pablo Marí (Flamengo, kölcsön után végleg, 8 000 000 euró), Cédric (ingyen), Willian (Chelsea, i.)
Kölcsönből vissza: Konsztantinosz Mavropanosz (Nürnberg), William Saliba (St.-Étienne), Henrih Mhitarjan (Roma), Mohamed el-Neni (Besiktas), Dejan Iliev (Jagiellonia Bialystok)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Konsztantinosz Mavropanosz (VfB Stuttgart)
Kölcsönből vissza: Cédric (Southampton), Dani Ceballos (Real Madrid)

ASTON VILLA
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: James Bree (Luton), Lovre Kalinic (Toulouse), Scott Hogan (Birmingham), Andre Green (Charlton)
TÁVOZOTT: Borja Bastón (szerződése lejárt), James Chester (Stoke City, ingyen), Matija Sarkics (Wolverhampton, ingyen), Andre Green (szerződése lejárt), Rushian Hepburn-Murphy (Pafosz, ingyen)
Kölcsönből vissza: Danny Drinkwater (Chelsea), Pepe Reina (Milan)

BRIGHTON AND HOVE ALBION
ÉRKEZETT:
Adam Lallana (Liverpool, ingyen), Jensen Weir (Wigan, 550 000 euró), Joël Veltman (Ajax, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Leo Östigard (St. Pauli), Florin Andone (Galatasaray), Percy Tau (FC Bruges), Leon Balogun (Wigan), Viktor Gyökeres (St. Pauli), Tudor Baluta (Den Haag), Christian Walton (Blackburn), Jan Mlakar (Wigan), Matt Clarke (Derby County)
TÁVOZOTT: Anthony Knockaert (Fulham, kölcsön után végleg, 11 700 000), Beram Kajal (szerződése lejárt), Ezequiel Schelotto (szerződése lejárt), Leon Balogun (Rangers, i.), Martín Montoya (Betis, ingyen)
Kölcsönbe: Percy Tau (Anderlecht), Matt Clarke (Derby County), Leo Östigard (Coventry City)
Kölcsönből vissza: Ben White (Leeds), Jan Mlakar (Maribor)

BURNLEY
ÉRKEZETT:
TÁVOZOTT:
Jeff Hendrick (Newcastle United, i.), Aaron Lennon (szl.), Joe Hart (Tottenham, i.)

CHELSEA
ÉRKEZETT:
Timo Werner ( RB Leipzig, 53 000 000), Hakim Zijes (Ajax, 40 000 000), Ben Chilwell (Leicester City, 50 200 000)
Kölcsönből vissza: Faustino Anjorin (Atlético Mineiro), Ethan Ampadu (RB Leipzig), Abdul Rahman Baba (Mallorca), Victor Moses (Inter), Tiemoué Bakayoko (Monaco), Danny Drinkwater (Aston Villa), Charly Musonda (Vitesse), Davide Zappacosta (Roma), Kenedy (Getafe)
TÁVOZOTT: Álvaro Morata (Atlético Madrid, kölcsön után végleg, 56 000 000), Mario Pasalic (Atalanta, kv., 15 000 000), Nathan (kv., Atlético Mineiro, 3 000 000), Pedro (szl.), Willian (Arsenal, i.)
Kölcsönbe: Danilo Pantics (Csukaricski)

CRYSTAL PALACE
ÉRKEZETT:
Nathan Ferguson (West Bromwich, i.)
Kölcsönből vissza: Connor Wickham (Sheffield Wednesday), Jaroslaw Jach (Raków Czestochowa)
TÁVOZOTT: Scott Dann (szl.), Stephen Henderson (szl.)

EVERTON
ÉRKEZETT:
Niels Nkounkou (Olympique Marseille B, 270 000)
Kölcsönből vissza: Luke Garbutt (Ipswich), Yannick Bolasie (Sporting CP), Cenk Tosun (Crystal Palace), Muhamed Besic (Sheffield United), Jonjoe Kenny (Schalke), Jonas Lössl (Huddersfield), Kieran Dowell (Wigan), Sandro Ramírez (Valladolid), Matthew Pennington (Hull)
TÁVOZOTT: Morgan Schneiderlin (Nice, 2 230 000), Maarten Stekelenburg (Ajax, i.), Cuco Martina (szl.), Luke Garbutt (szl.), Oumar Niasse (szl.), Leighton Baines (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Djibril Sidibé (Monaco)

FULHAM
ÉRKEZETT:
Anthony Knockaert (Brighton, kv., 11 700 000), Antonee Robinson (Wigan, 2 100 000)
Kölcsönből vissza: André Zambo Anguissa (Villarreal), Jean Michaël Seri (Galatasaray)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Harry Arter (Bournemouth), Harrison Reed (Huddersfield), Terence Kongolo (Huddersfield)

LEICESTER CITY
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Iszlam Szlimani (Monaco), Fousseni Diabaté (Amiens), Filip Benkovic (Bristol City), Rasid Gezzal (Fiorentina), Andy King (Huddersfield ), Adrien Silva (Monaco)
TÁVOZOTT: Andy King (szl.), George Thomas (Queens Park, i.), Nampalys Mendy (szl.), Bartosz Kapustka (Legia Warszawa, i.), Ben Chilwell (Chelsea, 50 200 000)
Kölcsönből vissza:
Ryan Bennett (Wolverhampton)

LIVERPOOL
ÉRKEZETT:
Konsztantinosz Cimikasz (Olympiakosz, 13 000 000)
Kölcsönből vissza: Ben Woodburn (Oxford United), Marko Grujics (Hertha), Taiwo Awoniyi (Mainz), Sheyi Ojo (Rangers), Loris Karius (Besiktas), Ovie Ejaria (Reading), Harry Wilson (Bournemouth)
TÁVOZOTT: Nathaniel Clyne (szl.), Adam Lallana (Brighton, i.), Dejan Lovren (Zenit, 12 000 000), Andy Lonergan (szl.)

LEEDS UNITED
ÉRKEZETT:
Hélder Costa (Wolverhampton, kv., 17 700 000), Illan Meslier (Lorient, kv., 6 500 000), Cody Drameh (Fulham U23, 440 000), Joe Gelhardt (Wigan, 1 000 000), Rodrigo (Valencia, 30 000 000)
Kölcsönbe: Jack Harrison (Manchester City)
Kölcsönből vissza: Jay-Roy Grot (Vitesse), Laurens De Bock (Den Haag)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe:
Laurens De Bock (Waregem)
Kölcsönből vissza:
Jean-Kévin Augustin (RB Leipzig), Ben White (Brighton), Jack Harrison (Manchester City)

MANCHESTER CITY
ÉRKEZETT:
Yan Couto (Coritiba, 6 000 000), Issa Kaboré (Mechelen, 4 500 000), Taylor Harwood-Bellis (Manchester City U23), Ferran Torres (Valencia, 23 000 000), Nathan Aké (Bournemouth, 45 300 000)
Kölcsönből vissza: Mesino Rjotaro (Hearts), Daniel Arzani (Celtic), Ante Palaversa (Oostende), Luka Ilics (NAC Breda), Aleix García (Mouscron), Marlos Moreno (Santos Laguna), Philippe Sandler (Anderlecht), Pedro Porro (Valladolid), Angelino (RB Leipzig), Zack Steffen (Fortuna Düsseldorf), Tosin Adarabioyo (Blackburn), Patrick Roberts (Middlesbrough), Arijanet Muric (Nottingham Forest), Jack Harrison (Leeds), Yangel Herrera (Granada)
TÁVOZOTT: Leroy Sané (Bayern München, 45 000 000), Aleix García (szl.), David Silva (Real Sociedad, i.), Claudio Bravo (szl.)
Kölcsönbe: Itakura Ko (Groningen), Issa Kaboré (Mechelen), Jack Harrison (Leeds), Daniel Arzani (Utrecht), Pedro Porro (Sporting CP)
Kölcsönből vissza: Scott Carson (Derby County)

MANCHESTER UNITED
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Alexis Sánchez (Inter), Marcos Rojo (Estudiantes), Chris Smalling (Roma), Cameron Borthwick-Jackson (Oldham), Dean Henderson (Sheffield United)
TÁVOZOTT: Cameron Borthwick-Jackson (szl.)
Kölcsönbe: Tahith Chong (Werder Bremen)

NEWCASTLE UNITED
ÉRKEZETT: Jeff Hendrick (Burnley, i.)
Kölcsönből vissza: Jacob Murphy (Sheffield Wednesday), Asraf Lazaar (Cosenza), Freddie Woodman (Swansea)
TÁVOZOTT: Rob Elliot (szl.), Jack Colback (Nottingham Forest, i.)
Kölcsönbe: Freddie Woodman (Swansea City)
Kölcsönből vissza: Jetro Willems (Eintracht Frankfurt), Valentino Lazaro (Inter), Danny Rose (Tottenham), Nabil Bentaleb (Schalke)

SHEFFIELD UNITED
ÉRKEZETT: Aaron Ramsdale (Bournemouth, 20 500 000)

Kölcsönből vissza: Callum Robinson (West Bromwich), Mark Duffy (Den Haag), Ravel Morrison (Middlesbrough)
TÁVOZOTT: Mark Duffy (szl.), Jack Rodwell (szl.), Kieron Freeman (szl.), Phil Jagielka (szl.), Leon Clarke (szl.)
Kölcsönből vissza: Panajotisz Recosz (Leverkusen), Muhamed Besic (Everton), Dean Henderson (Manchester United), Richairo Zivkovic (Csangcsun Jataj)

SOUTHAMPTON
ÉRKEZETT:
  Kyle Walker-Peters (Tottenham, kv., 13 300 000), Mohammed Salisu (Real Valladolid, 12 000 000)
Kölcsönből vissza: Fraser Forster (Celtic), Josh Sims (New York RB), Wesley Hoedt (Antwerpen), Josida Maja (Sampdoria), Guido Carrillo (Leganés), Cédric (Arsenal), Mario Lemina (Galatasaray)
TÁVOZOTT: Cédric (Arsenal, i.), Josida Maja (szl.), Pierre-Emile Höjbjerg (Tottenham, 16 600 000)
Kölcsönből vissza: Kevin Danso (Augsburg), Kyle Walker-Peters (Tottenham)

TOTTENHAM HOTSPUR
ÉRKEZETT:
Giovani Lo Celso (Betis. kv., 32 000 000), Pierre-Emile Höjbjerg (Southampton, 16 600 000), Joe Hart (Burnley, i.)
Kölcsönből vissza: Cameron Carter-Vickers (Luton), Danny Rose (Newcastle)
TÁVOZOTT: Michel Vorm (szl.), Jan Vertonghen (Benfica, i.), Kyle Walker-Peters (Southampton, kv., 13 300 000), Jack Clarke (Queens Park)
Kölcsönbe: Oliver Skipp (Norwich City)

WEST BROMWICH ALBION
ÉRKEZETT:
Oliver Burke (Alavés), Matheus Pereira (Sporting CP, 9  100 000)
TÁVOZOTT: Nathan Ferguson (Crystal Palace, i.), Lee Peltier (szl.), Chris Brunt (szl.), Ali al-Habszi (szl.), Gareth Barry (szl.)
Kölcsönből vissza: Filip Krovinovic (Benfica), Grady Diangana (West Ham), Matheus Pereira (Sporting CP), Callum Robinson (Sheffield United)

WEST HAM UNITED
ÉRKEZETT:
Tomas Soucek (Slavia Praha, kv., 16 200 000)
Kölcsönből vissza: Grady Diangana (West Bromwich), Szead Haksabanovics (Norrköping), Winston Reid (Kansas City), Roberto (Alavés), Josh Cullen (Charlton), Jordan Hugill (Queens Park)
TÁVOZOTT: Pablo Zabaleta (szl.), Carlos Sánchez (szl.), Albian Ajeti (Celtic, 5 500 000), Jordan Hugill (Norwich, 3 300 000)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
ÉRKEZETT:
Matija Sarkics (Aston Villa, ingyen)
Kölcsönből vissza: Roderick Miranda (Famalico), Léo Bonatini (Guimaraes), Ryan Bennett (Leicester)
TÁVOZOTT: Hélder Costa (Leeds, kv., 17 700 000)
Kölcsönbe: Morgan Gibbs-White (Swansea)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

NORWICH CITY
ÉRKEZETT:
Sebastian Soto (Hannover, i.), Bali Mumba (Sunderland U23, 385 000), Przemyslaw Placheta (Slask Wroclaw, 3 000 000), Jacob Lungi Sörensen (Esbjerg), Jordan Hugill (West Ham, 3 300 000)
Kölcsönbe: Oliver Skipp (Tottenham), Xavi Quintilla (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Rocky Bushiri (Sint-Truiden), Philip Heise (Nürnberg)
TÁVOZOTT:
Rocky Bushiri (Mechelen)
Kölcsönbe: Carlton Morris (MK Dons), Philip Heise (Karlsruhe)
Kölcsönből vissza: Ondrej Duda (Hertha)

BOURNEMOUTH
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Asmir Begovic (Milan), Jermain Defoe (Rangers), Brad Smith (Cardiff), Harry Arter (Fulham)
TÁVOZOTT:
Jermain Defoe (Rangers, i.), Charlie Daniels (szl.), Andrew Surman (szl.), Jordon Ibe (szl.), Simon Francis (szl.), Ryan Fraser (szl.), Artur Boruc (Legia Warszawa, i.), Nathan Aké (Manchester City, 45 300 000), Brad Smith (szl.), Aaron Ramsdale (Sheffield United, 20 500 000)
Kölcsönből vissza: Harry Wilson (Liverpool)

WATFORD
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Jerome Sinclair (Venlo), Ken Sema (Udinese), Pontus Dahlberg (Emmen), Marc Navarro (Leganés), Cucho Hernández (Mallorca), Ben Wilmot (Swansea)
TÁVOZOTT: Adrian Mariappa (szl.), Heurelho Gomes (szl.), José Holebasz (Olympiakosz, i.),
Dimitri Foulquier (kv., 2 000 000)
Kölcsönbe: Pontus Dahlberg (Häcken), Cucho Hernández (Getafe)

Lezárva csütörtökön, vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai.