Egy pokolian jól futballozó golfos – Gareth Bale hullámvasutazásának krónikája

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2021.03.06. 11:54
null
Gareth Bale februárban már-már régi önmagát idézte: öt tétmérkőzésen négy gólt szerzett és három gólpasszt adott. <br />(Fotó: AFP)
Fiatalon sokáig küszködött, fénykorában a világ harmadik legjobb játékosának tartották, jelenleg korábbi önmagát keresi és kedvenc hobbijának él. Gareth Bale a XXI. századi futballtörténelem egyik legnagyobbja lehetett volna.

Ha ki kellene ragadni egyetlen részletet Gareth Bale pályafutásából, sokaknak valószínűleg első Tottenham-időszakában mutatott erőtől duzzadó futballja vagy a Real Madrid-mezben lőtt valamelyik gólja ugrana be. Például, amikor a 2014-es Spanyol Kupa-döntő 85. percében, a Barcelona ellen hatalmas sprintbe kezdett, az oldalvonalon kívül „körbeautózta” Marc Bartrát és belőtte csapata győztes gólját. Esetleg ahogyan a Bajnokok Ligája 2014-es döntőjének hosszabbításában az Atlético Madrid hálójába fejelt Luka Modric szögletét követően, hogy a királyiak történetük során tizedik alkalommal is magasba emelhessék a sorozat trófeáját. Talán a négy évvel későbbi parádés ollózása, amikor már kegyvesztettként, csereként beállva küldte haza Jürgen Klopp Liverpoolját a 2018-as BL-fináléból.

Bármelyik pillanat is jut eszünkbe, vitathatatlan, hogy a walesi szélső a XXI. század legnagyobb hatású futballistái közé tartozik, akiért néhány éve milliók rajongtak, manapság meg legfeljebb a golfmániája miatt kerül szóba. Hogyan épült fel a mítosza, hol és miért siklott ki a pályafutása, van-e még neki visszaút?

NÉVJEGY: GARETH BALE
Született: 1989. július 16., Cardiff
Nemzetisége: walesi
Sportága: futball
Posztja: szélső támadó
Válogatottság/gól: 87/33
Klubjai: Southampton (2006–2007), Tottenham (2007–2013), Real Madrid (2013–), Tottenham (kölcsönben, 2020–)
Kiemelkedő eredményei:  2x spanyol bajnok (2017, 2020), Spanyol Kupa-győztes (2014), spanyol Szuperkupa-győztes (2017), 4x Bajnokok Ligája-győztes (2014, 2016, 2017, 2018), 2x európai Szuperkupa-győztes (2014, 2017), 3x klubvilágbajnok (2014, 2017, 2018)

Gareth Bale Cardiffban született, walesi famíliába, csak anyai nagymamája angol. Átlagos családban nőtt fel, édesapja gondnokként dolgozott az egyik városi iskolában. A labdarúgást hamar megszerette, kilencévesen egy amatőr tornán figyelt fel rá a Southampton, és gyorsan el is csábította az utánpótlásába. A család ennek ellenére nem költözött Angliába, Bale a szülővárosában folytatta életét. A futball mellett szívesen rögbizett és atletizált, 800 és 1500 méteren megyei bajnokságot nyert, a 100 métert 11.4 másodperc alatt futotta. Ha focira került a sor, gimnáziumi testnevelő tanára megtiltotta neki az egyérintős játékot és hogy ballal érjen a labdához – annyival jobb volt társainál.

Profi karrierje mindezek ellenére nem indult simán, sohasem tartozott a csodatinik közé. Amíg Michael Owen 17 évesen már stabil Liverpool-játékosnak mondhatta magát, Wayne Rooneyt 18 évesen 25 millió euróért szerződtette a Manchester United, róla 19 esztendősen éppen lemondani készült a Tottenham, és kis híján a másodosztályú Nottingham Foresthez került. Technikai képzettségét senki sem kérdőjelezte meg, az önbizalomhiány vetette vissza a teljesítményét.

Emma Rhys-Jonestól három gyermeke van (Fotó: Imago Images)
Emma Rhys-Jonestól három gyermeke van (Fotó: Imago Images)

„Amikor megismertem, kissé gyámoltalannak tűnt
– mondta róla a londoniakat 2008 és 2012 között irányító Harry Redknapp a The Athleticnek. – A változáshoz az kellett, hogy megértse, a Premier League más mentalitást kíván, és ehhez alkalmazkodjon. Amint minden összeállt, ellenállhatatlan futballista lett, a legjobb, akit valaha edzettem.”

TELJESÍTMÉNYE KLUBOKRA BONTVA (FORRÁS: TRANSFERMARKT)
KLUB MÉRKŐZÉS GÓL GÓLPASSZ
SOUTHAMPTON 45 5 12
TOTTENHAM 223 64 61
REAL MADRID 251 105 68
TOTTENHAM* 20 8 3
*2020 őszétől kölcsönben a Real Madridtól
Mint a kukta, amikor kiengedi a gőzt, úgy szabadult fel a nyomás alól a 2009–2010-es idényben. A játéka egyre magabiztosabb lett, és amint fizikai adottságait is kamatoztatni kezdte, egyre kevesebben tudták megállítani. Amikor a Bajnokok Ligája 2010–2011-es csoportkörében a címvédő Internazionale ellen idegenben mesterhármast szerzett, hazai pályán pedig két gólpasszt osztott ki, miközben a világ egyik kiemelkedő jobbhátvédjének számító Maiconból bohócot csinált, világossá vált: új sztár született. A Spurs húzóembere lett, és ezt távoli bombákkal, szólókkal, fejesekkel, szabadrúgásgólokkal rendszeresen bizonyította. A 2012–2013-as idényben úgy futballozott, mintha valami videojátékból lépett volna elő. Negyvennégy tétmérkőzésen 26 gólt szerzett és 15 gólpasszt osztott ki, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mögött a világ harmadik legjobb játékosának tartották. Nem csoda, ha a nyári átigazolási időszakban 101 millió eurót adott érte a Real Madrid, amivel a világ addigi legdrágábban megvásárolt játékosa lett.

„Ha sikerült volna megszereznünk Neymart, biztosan nem vásároljuk meg Bale-t”
– idézi Florentino Pérezt, a Real Madrid elnökét a goal.com, s az állásfoglalás jól mutatja, miért hidegülhetett el idővel a két fél egymástól. Ami tény, Neymar 2013-ban a Barcelonát választotta, a walesi szélsőnek pedig Spanyolország másik topklubjában kellett megtalálnia a helyét olyan erős karakterek mellett, mint Sergio Ramos, Pepe vagy Cristiano Ronaldo – utóbbi önérzetét különösen sérthette, hogy a klub Bale megszerzésére 7 millió euróval többet áldozott.

Első madridi idénye a nehézségek ellenére jól sikerült, a Spanyol Kupa és a Bajnokok Ligája döntőjében is fontos gólokat szerzett, úgy tűnt, megtalálta a helyét a gépezetben. Két év múlva aztán azon kapta magát, hogy folyamatos sérüléseiből felépülve egyre inkább partvonalon kívülre szorul. Mi okozta a problémát?

„A sérülés minden futballista karrierjét visszaveti – nyilatkozta Juande Ramos, a walesi szélső korábbi edzője a goal.com oldalán. – Mivel Bale fegyvere a robbanékonyság, nála még látványosabb, ha valami nincs rendben. Az ilyen típusú játékosok izomzata nagyon sérülékeny. Az idő múlásával egyre nehezebben bírják a terhelést, és már a rosszul sikerült bemelegítés vagy a hidegebb időjárás is előhozhatja náluk a problémát. Küszködésének másik oka a csapat játéka. A Real Madridnál olyan futballisták veszik körül, mint Luka Modric vagy Toni Kroos, akik passzjátékban nagyon erősek, de neki ez nem fekszik különösebben. Területre van szüksége, hogy megindulhasson, megmutathassa az erejét és a robbanékonyságát, ami az átlag fölé emeli. Amikor a kisebb csapatok betömörülnek a saját térfelükre, nehezen használható, de amint az ellenfél kénytelen kinyílni, gyakorlatilag megállíthatatlan.”

Kiváló golfjátékos – egyelőre hobbiszinten (Fotó: Getty Images)
Kiváló golfjátékos – egyelőre hobbiszinten (Fotó: Getty Images)

Sérülékenysége mellett legtöbben a spanyol nyelvtudás hiányát, valamint a túlzásba vitt golfozást rótták fel neki. Előbbit Juande Ramos határozottan cáfolja. „Többször beszéltem vele spanyolul. Kissé félénk és nem szívesen szólal meg az angolon kívül más nyelven, de afelől senkinek se legyen kétsége, hogy csapattársait és a vezetőedző utasításait tökéletesen megérti.” Ami a golfot illeti, a walesi szélső sohasem tagadta, szeret a golfpályán kikapcsolódni, Spanyolországban rendszeresen ütötte el így az időt, s ha hazatért Walesbe, a birtokán folytatta a gyakorlást. A világ legnépszerűbb helyszínei alapján 2018-ban speciális, háromlyukas pályát építtetett magának, s visszavonulása után a bővítését tervezi. Rajongása miatt a Real Madridnál Thibaut Courtois ráakasztotta a „The Golfer” becenevet.

„Sokat kritizálnak azért, mert golfozom – nyilatkozta Bale Erik Anders Lang podcastjében. – Nem értem, mi ezzel a probléma, hiszen nem kockáztatok vele sérülést. Zavar a médiafelhajtás is. Ha Stephen Curry a kosármeccsei reggelén játszik, senki sem szól egy szót sem, ha én egy összecsapás előtt két nappal ütőt fogok a kezembe, mindenki számon kéri. Futballista vagyok, nekem a labdarúgás az első. A golf olyan hobbi, mint bármi más. Még Angliában szerettem meg, a csapattársaimmal jártunk játszani, és ezt a szokásomat Spanyolországban is megtartottam. Jó néha kissé elszakadni a futballtól, s ez segít kikapcsolni.”

A WALESI VÁLOGATOTT LEGJOBB GÓLSZERZŐI (FORRÁS: TRANSFERMARKT)
NÉV ÉLETKOR MÉRKŐZÉS GÓL
GARETH BALE 31 87 33
IAN RUSH* 59 68 25
DEAN SAUNDERS* 56 75 22
*már visszavonult
A sérülések eltérítették az ereje teljében lévő Bale karrierjét, 2016-tól még inkább a perifériára szorult, s ehhez hozzájárult, hogy Zinédine Zidane, a madridiak vezetőedzője sem szimpatizált vele. Hiába lőtte a gólokat és adta a gólpasszokat nagy hatékonysággal, nem illett bele a francia tréner játékrendszerébe. Amikor aztán percekkel a 2018-as BL-döntő lefújását követően az egyik televíziós csatornának keserűen megjegyezte, hogy kezdenie kellett volna, megfagyott körülötte a levegő. Ronaldo és Zidane távozása után a 2018–2019-es idényben nem tudott a madridiak vezérévé válni, s amikor hónapokkal később a francia edző visszatért a kispadra, ismét kegyvesztett lett.

Játéklehetőséget elvétve kapott, eligazolni nem engedték, s miközben mindenki azon hőzöngött, hogy szinte a semmiért veszi fel heti 600 ezer fontos (253 millió forintos) fizetését, ő Wales sikeres Európa-bajnoki kvalifikációját a „Wales. Golf. Madrid. Ebben a sorrendben” feliratú zászlóval a kezében ünnepelte. Végül 2020 szeptemberében, hosszú tárgyalássorozat után korábbi klubja, a Tottenham vette kölcsön.

Szív küldi szívből: a türelem motivált Gareth Bale-t terem (Fotó: Getty Images)
Szív küldi szívből: a türelem motivált Gareth Bale-t terem (Fotó: Getty Images)

„Sokkal korábban véget kellett volna érnie ennek a szappanoperának – fogalmazott Ramón Calderón, a Real Madrid korábbi elnöke a The Athletic hasábjain.  – Zidane nem akarta a csapatában tudni, olyan helyre kellett mennie, ahol összeszedheti magát. A Tottenham boldog lehet a megszerzésével, százegymillió euróért eladott játékosa ingyen tért vissza, mindössze a fizetése egy részét kell állnia. Biztos vagyok benne, hogy Gareth sikeres lesz, csak kell egy kis idő, mire formába hozza magát.”

A jóslat teljesült. Ugyan José Mourinho, a Spurs menedzsere eleinte nem lelkesedett a 31 éves Bale megszerzéséért, mondván, inkább egy csatárra lenne szüksége, megadta neki a lehetőséget. Kisebb konfliktusai persze a portugál szakemberrel is voltak, de a walesi szélső februárban már-már régi önmagát idézte. Öt tétmérkőzésen négy gólt szerzett, három gólpasszt adott, s lassan úgy dominál a pályán, mint fénykorában. Ugyan Ronaldo és Messi magasságába újból már nemigen juthat, pokolian jól futballozó golfosként még lehet néhány kiemelkedő éve.

„Talán a türelem a kulcsa mindennek – nyilatkozta róla február végén Mourinho a Sky Sports kamerái előtt. – Nincs a világon olyan edző, aki ne játszatná, ha formába lendül. Ráadásul most jobban futballozik, mint korábban bármikor.”

A NEMZETI SPORT SZOMBATI MELLÉKLETEKÉNT MEGJELENŐ KÉPES SPORT FRISS, MÁRCIUS 6-I SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK:
VÍVÁS: Sákovicsné Dömölky Lídia 85 éve él testi-lelki harmóniában
SOROZAT: Robert Lewandowski, 4. rész – Varázslat kilenc perc leforgása alatt
VÍZILABDA: A spanyol válogatott Alberto Munarrizt a magyar játékosok is nagyra tartják
PANORÁMA: Járja be velünk a Vidi Múzeumot a legendás gólvágó Szabó József tárlatvezetésével
TÖRTÉNELEM: Jules Rimet, a világhódító FIFA-elnök
SPORTKÖNYVTÁR: Chiellini, Pluhár, Oberliga – olvasnivalók a Képes Sport ajánlásával
INFOGRAFIKA: Csapatsportágaink Magyar Kupa-győztesei
HOSSZÚ KÁVÉ: Szakály Sándor történész olimpiai sportmúzeumról álmodik

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 6-i lapszámában jelent meg.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik