Nem Darwin-díjas igazolásnak ígérkezik (Fotó: AFP)

 

Kétség nem fér hozzá: Jürgen Klopp napjaink egyik legjobb vezetőedzője, menedzsere. De a LIVERPOOL FC vezetői, megfigyelői, utánpótlás-edzői és pénzügyesei is odatették magukat az elmúlt években.

„A Liverpool 2014 nyara óta 713 millió eurót költött, az ennek megfelelő nagyságrendű mellékes költségekkel, miközben az átigazolási piacon tisztes, de csak 508 millió eurós bevételre tett szert. A klubtörténelmi Top 10-be Virgil van Dijk (1.), Alisson (2.), Naby Keita (3.), Christian Benteke (4.), Fabinho (5.), Mohamed Szalah (6.), Sadio Mané (7.), Roberto Firmino (8.), Alex Oxlade-Chamberlain (9.) és Adam Lallana (10.) fért oda. A kakukktojás az őserő Benteke, őt 46.5 millióért vették, lőtt a Pool színeiben 42 mérkőzésen tíz gólt, majd gyorsan eladták a Crystral Palace-nak 31.2 millióért, hogy mentsék, ami menthető” – írtuk 2019-ben, amikor arra világítottunk rá, hogy egyáltalán nem költött milliárdokat erősítésre a Bajnokok Ligájába jutó Liverpool és ellenfele, a Tottenham sem.

Friss BL-győztesként a Pool csak a Minamino Takumi, Sepp van den Berg, Adrián triót igazolta le, majd a bajnoki cím elhódítása után jött bő százmillió eurós ráfordítással a Diogo Jota, Thiago Alcántara, Konsztantinosz Cimikasz, Ben Davies kvartett, majd ugyanekkora befektetéssel a Luis Díaz, Ibrahima Konaté páros – miközben a klub anyagi helyzete megengedte, hogy Georginio Wijnaldum kivételével minden alapjátékost megtartsanak, és nem mellékesen rendre jó pénzt kaptak a kiegészítő emberekért.
AJÁNLÓ
Arteta szerződtette Vieirát, de lesz-e Bergkamp Jesusból?
Guardiola: elöl sorcsere, és távozik egy sor csere
 A Chelsea nemet mondott C. Ronaldóra és Dybalára is

Harry Wilson 14, Taiwo Awoniyi 8.55, Xherdan Shaqiri 6, Dejan Lovren 12, Ovie Ejaria 3.9, Danny Ings 25.1, Ryan Kent 7.2, Simon Mignolet 7, Dominic Solanke 21.2, Danny Ward 14, Mamadou Sakho 30.5, Lucas Leiva 5.7, Kevin Stewart 4.5, Andre Wisdom 3.1, Jordon Ibe 18, Joe Allen 15.5, Martin Skrtel 6, Tiago Ilori 4.3, Luis Alberto 4, Brad Smith 3.6, Fabio Borini 10.7, Iago Aspas 6, Rickie Lambert 4.2 millióért távozott.

Talán csak Luis Albertót nem kellett volna elengedni, ilyen olcsón legalábbis egészen biztosan nem, ám a spanyol csak Rómában bontakozott ki igazán, és lett a játékjoga 50 millió eurós értékű; az angolok Iago Aspas „másodvirágzásában” sem bíztak.

Sok kicsi sokra megy, sok óriási meg még többre: Philippe Coutinhóért 135 millió eurót adott egy gyengébb pillanatában az FC Barcelona, Raheem Sterlingért a Manchester City 63.7 millió eurót fizetett, Luis Suárezért a Barca 81.72 milliót utalt a Liverpoolnak.

Idén nyáron Loris Karius, Sheyi Ojo, Ben Woodburn és Divock Origi kapta meg az útilaput, őket ingyen elengedték, a tavaly 1.85 millió euróért megszerzett középső védőt, Ben Daviest eladták 4.7 millióért a Rangersnek, közel kétméteres kollégáját, Rhys Williamst kölcsönadták a Blackpoolnak. Jó pénzt fizetett Minamino Takumiért a Monaco, még jobbat a 21 éves jobbhátvédért, Neco Williamsért a Nottingham Forest, a szerb középpályás, Marko Grujics a kölcsönjátékaival és az eladásával összesen 14 millió eurót hozott (feleennyiért  vették a Herthától, de csak 508 percet játszott a Liverpoolban 2016 januárja óta).

Mínusz a fizetése.

Sadio Mané harmincévesen új kalandokra vágyott, így elfogadta a Bayern München hívását, a Pool 32 millió euróval vigasztalódhatott, és még kilencmilliónyi a bónusz. Mané szerződése jövőre lejárt volna, ezt is figyelembe kellett venni, a támadó éves fizetése bruttó 20 millió euróra nőtt a korábbi 12 millióról. Plusz bónuszok, ha aranylabdás, világbajnok vagy a Bayernnel háromszoros BL-győztes lesz, mert van ám humora az ügynököknek és az ügyvédeknek is. Azt nem tudjuk, mennyit kap, ha apácának áll, a Marsra lép, megyés püspök lesz, Európa-bajnokságot nyer vagy felveszik Roxfortba varázslótanoncnak.

Maga a játékos azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy már tavaly nyáron közölte Klopp-pal, hogy 2022 nyarán váltani akar.


Mané 269 mérkőzésen 120 gólt lőtt, és adott 48 gólpasszt, tehát hiányozni fog – ugyanakkor Mané talán azért is távozott, mert a Liverpoolban 195-ször lépett pályára balszélsőként, 29-szer középcsatárként, a vezetőség pedig a „nyakára hozta” a 23 éves Darwin Núnezt, aki a támadósor bal szélén és közepén vethető be. Az uruguayi játékosért 75 millió eurót kapott a Benfica, a portugál transzferkirályok két éve 21 millió euróért szerezték meg az Almeríától – a spanyolok 2019-ben hatmillió euróért és bónuszokért, illetve hárommilliós továbbadási jutalékért vették őt a Penaroltól.

Az Almería is részesült most a Liverpool által fizetett összegből, így végül az uruguayi csapat 15.25 millió eurót kasszírozott Núnezért összesen, az Almería 34 milliót. Itt-ott eltűnt három-négymillió euró a csapatok között mozgó összegekből, érzésünk szerint ezek az ügynöki díjak lehetnek.

Sokat hoz még az eladónak egy-egy siker, 25 millió euró lehet a bónusz, ezzel a 84.65 millió euróért megszerzett Virgil van Dijk elé ugorva Núnez a Pool rekordvétele lesz! Portugáliában 84 mérkőzésen lőtt 47 gólt, 16 gólpassz mellett, az Almeríában 32 fellépésen 16-szor volt eredményes, és három gólpasszra is futotta az erejéből.

Kihalófélben lévő poszt a karmestereké, az angliai húsdarálóban egy irányító is kihalófélben lesz, ha egy pillanatra is kihagy a figyelme, pláne, ha 170 centiméterre nőtt: 5.9 millióért (húszszázalékos továbbadási járadékkal) érkezett a Fulhamtől a 19 éves portugál Fábio Carvalho, aki 2010 és 2013 között a Benficában játszott. Carvalho a középpálya és a csatársor összes posztján szerepelt már, középső középpályástól az ékig, a Championship előző idényében 36 mérkőzésen 18 kanadai pontig jutott, 2900 perc alatt – ügyes volt a liverpooli csapat, hogy gyakorlatilag még a télen leszerződtette őt, azóta Carvalho majdnem megnégyszerezte az értékét.

Pontosabban: a téli átigazolási időszakból a hosszas alkudozások miatt a gyors londoni orvosi vizsgálatok ellenére is kicsúsztak, Carvalho szerződése pedig a nyáron lejárt, így új egyezséget kötöttek a felek, a középpályás iránt érdeklődő nem angol topligás klubok nagy bánatára.

Az angol szabályok értelmében ugyanis angol csapatoknak a 24 év alatti, lejárt szerződésű játékosok után is kell kompenzációt fizetniük a nevelőegyesületnek, ez lehet alku tárgya (mint ebben az esetben), vagy megegyezés híján egy külön erre a célra létrehozott szervezet, a Professional Football Compensation Committee (PFCC) dönti el az összeg nagyságát.

A PFCC elé kerülhet az Aston Villa 18 éves középpályásának, Carney Chukwuemekának az ügye is, őt külföldi csapat (PSG, Barcelona, Dortmund?, Milan?) félmillió euróért viheti el, a birminghamiek a hazai kérőktől (kvázi a komplett PL le szeretné őt szerződtetni, a Liverpoollal egyetemben) 26 millió eurót kérnek.

De térjünk vissza Carvalhóra, aki a Liverpool egykori játékosa, Luis García szerint még szélső védőként is hasznos lenne csapatának… Carvalho együtt játszott a Fulhamben Harvey Elliottal, Núnez a portugál Diogo Jota (ő az FC Portóban futballozott), a kolumbiai Luis Díaz (az FC Portótól vették, 47 millió euróért), a szerződését 2025-ig meghosszabbító, klubcsúcsot jelentő évi bruttó 22 millió eurót kereső egyiptomi Mohamed Szalah (ő is játszott Dél-Európában, Firenzében) és a brazil Roberto Firmino csatár- és versenytársa lesz. A jövő itt is a fiataloké, mert Szalah harmincéves, Firmino nemsokára 31.


A 18 éves skót jobb oldali mindenes, Calvin Ramsay az Aberdeentől érkezett, 4.9 millió euróért, a skót bajnokság előző idényének legjobb fiatal játékosaként. Ilyen fiatal labdarúgóért soha nem fizetett többet a Liverpool, Joe Gomez is éppen ennyiben került 2015-ben, a listán mögöttük a második Németh Krisztián, bár az érte 2007-ben kiadott hárommillió euró ma már jóval többet ér. Nem mellékesen Ramsey megdöntötte az Aberdeen eladási rekordját is.

Az aláírási és ügynöki díjakat leszámítva nagyjából egálban áll eddig a liverpooli csapat, a 25 éves középső védőt, Nathaniel Phillipset az AFC Bournemouth venné meg, de megelégednének egy újabb kölcsönjátékkal is, a Bournemouth kölcsönkérte Sepp van den Berget is. Alex Oxlade-Chamberlain kérője a West Ham United, 13 millió euróért állítólag vihető is a sokoldalú játékos. Akinek jövőre lejár a szerződése.

Joe Gomez maga nyugtatott meg mindenkit, hogy ő is hallott az Aston Villa és a Real Madrid érdeklődéséről, amit hízelgőnek nevezett, de mint mondta, amíg nem érkezik konkrét ajánlat az ügynökeihez, addig ezek csak pletykák. Ami biztos: július elején újabb öt évre aláírt.

Firminót egy-egy röpke hír erejéig hozták össze csak a Dortmunddal és a Fenerbahcével, a Tutto Juve és a Fichajes is arról tudósított, hogy a Juventus 23 milliót ajánlott érte. Jövőre neki is kifut a szerződése.


Ki jöhet még a nyáron?

Középső középpályásból soha nem elég, Matheus Nunes (Sporting CP) és Jude Bellingham (Dortmund) neve sokszor szóba került már e nyári transzfersorozatunkban, előbbi árát 50 millióra fogják felverni az érdeklődők (és a mögöttük álló milliárdosok…), utóbbit idén aligha adják el. Nunesért az egyik portugál országos napilap, a Jornal de Notícias szerint a Liverpool konkrét, hivatalos ajánlattal is előállt már. A nemsokára 32 éves Georginio Wijnaldum nem érzi jól magát Párizsban, egy francia lap szerint visszavágyik Kloppékhoz, a volt PSG-s Adrien Rabiot édesanyja felajánlotta a középpályás szolgálatait a Poolnak. Is.

Nem túl ismert, de roppant hasznosan futballozik a tízszeres német válogatott középső középpályás, Florian Neuhaus (Borussia Mönchengladbach), ő harmincmillió euróért megszerezhető.

A húszéves hamburgi védő, a horvát Mario Vuskovic, honfitársa, a Salzburg középső középpályása, Luka Sucic (angol szakírók szerint remek a Liverpool és az RB-csoport kapcsolata), a PSV-s Ibrahim Sangaré, a Lille-i Amadou Onana és az interes Nicolo Barella is kiszemelt állítólag, utóbbi megszerzése kerülne a legtöbbe, mindenestől legalább 80 millió euróba. Onanáért legszorgalmasabban a West Ham alkudozik, a harmadik ajánlat 30 millió euró volt, de ezzel sem sikerült „összekalapálni” a transzfert.

Remek játékos, és relatíve olcsón megvehető Marco Asensio, csak éppen nem illeszkedne a Klopp-féle gegenpressingbe, az ő stílusa inkább a lassanpressing. Bukayo Saka „Klopp-kompatibilis”, de inkább használja fel az ügynöke az állítólagos érdeklődőket egy új, zsíros szerződés megkötéséhez, súgja transzferológiai érzékünk.

A Yahoo Sports értesülései szerint Peter Moore, a vezérigazgató felvette a kapcsolatot az Ajax szélsőjének, a kilencszeres brazil válogatott Antonynak az ügynökével, de érte 70 millió eurót kellene fizetni, lásd a Chelsea és az MU élénk érdeklődését. Feleennyibe kerülne a Rennes támadó mindenese, Martin Terrier, a Pool megfigyelői mellett a Leeds United, a WHU és a Leicester City szakemberei is ott ültek miatta a franciaországi lelátókon.

„Hacsak nem lesznek sérülések és eladások, nem igazolunk már senkit” – mondta fel a kötelezőt minap Klopp.

Posztok szerint jelenleg így áll a Pool:

Alisson/Caoimhin Kelleher/Adrián – Trent Alexander-Arnold/Calvin Ramsay, Joe Gomez/Joel Matip/Nathaniel Phillips, Virgil van Dijk/Ibrahima Konaté/Sepp van den Berg, Andrew Robertson/Konsztantinosz Cimikasz – Fabinho/Naby Keita, Curtis Jones/ Fábio Carvalho/Thiago Alcántara, Alex Oxlade-Chamberlain/Jordan Henderson/James Milner – Mohamed Szalah/Harvey Elliott, Darwin Núnez/Roberto Firmino, Diogo Jota, Luis Díaz; de a játékosok zöme több poszton is bevethető.

Remek keret, remek csapat, stabil anyagi háttér, fanatikus drukkerek. Mi kell még?

A BL-győzelem után elsők lettek a PL-ben, utána a harmadik helyen zártak odahaza, a nyolcaddöntőben kiestek a BL-ben a Real Madriddal szemben, az előző idényben a bajnokságban és a BL-ben (ismét a Real…) is ezüstérmesek lettek, a két hazai kupában azonban nem találtak legyőzőre.

Nem nehéz kitalálni, mi lesz ebben az idényben a céljuk… a minden is.

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2022 NYARA

ARSENAL FC
Érkezett:
Fábio Vieira (Porto, 35 000 000 euró), Matt Turner (New England Revolution, 6 360 000 euró), Marquinhos (Sao Paulo, 3 500 000, euró), Gabriel Jesus (Manchester City, 52 200 000), Olekszandr Zincsenko (Manchester City, 35 000 000)
Kölcsönből vissza: Konsztantinosz Mavropanosz  (VfB Stuttgart), William Saliba (Marseille), Lucas Torreira (Fiorentina), Reiss Nelson (Feyenoord), Rúnar Alex Rúnarsson (Leuven), Héctor Bellerín (Betis), Ainsley Maitland-Niles (Roma), Pablo Marí (Udinese), Auston Trusty (Colorado Rapids)
Távozott: Mattéo Guendouzi (Marseille, kölcsön után végleg, 11 000 000 euró), Konsztantinosz Mavropanosz  (kölcsön után végleg, VfB Stuttgart, 3 200 000 euró), Alexandre Lacazette (Olympique Lyon, i.), Daniel Ballard (Sunderland, 2 300 000 euró)
Kölcsönbe: Auston Trusty (Birmingham City), Nuno Tavares ( Marseille)

ASTON VILLA
Érkezett:
Diego Carlos (Sevilla, 31 000 000), Philippe Coutinho (Barcelona, kölcsön után végleg, 20 000 000), Robin Olsen (Roma, kv., 3 500 000), Boubacar Kamara (Marseille, i.), Ludwig Augustinsson (Sevilla, 500 000)
Kölcsönből vissza: Frédéric Guilbert (Strasbourg), Anwar El Ghazi (Everton), Trézégé (Basaksehir), Jaden Philogene-Bidace (Stoke City), Keinan Davis (Nottingham), Cameron Archer (Preston), Conor Hourihane (Sheffield United), Wesley (Internacional)
Távozott: Matt Targett (Newcastle United, 17 500 00), Conor Hourihane (Derby County, i.), Ashley Young (szerződése lejárt), Lovre Kalinic (Hajduk Split, kölcsön után végleg, ingyen), Trézégé (Trabzonspor, 4 000 000)
Kölcsönbe: Wesley (Levante), Jaden Philogene-Bidace (Cardiff City)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett:
Joe Rothwell (Blackburn, i.), Ryan Fredericks (West Ham, i.)
Távozott: Gary Cahill (szl.), Robbie Brady (Preston, i.)
Kölcsönbe: Gavin Kilkenny (Stoke City)
Kölcsönből vissza: Freddie Woodman (Newcastle), Nathaniel Phillips (Liverpool), Ethan Laird (Manchester United U23), Todd Cantwell (Norwich City), Morgan Rogers (Manchester City U23)

BRENTFORD FC
Érkezett:
Aaron Hickey (Bologna, 22 000 000), Keane Lewis-Potter (Hull City, 19 000 000), Ben Mee (Burnley, i.)
Kölcsönből vissza:
Halil Dervisoglu (Galatasaray), Mads Bidstrup (Nordsjaelland), Marcus Forss (Hull City)
Távozott: Julian Jeanvier (szl.), Zanka (szl.), Christian Eriksen (Manchester United, i.), Marcus Forss (Middlesbrough, 3 600 000), Dominic Thompson (Blackpool)
Kölcsönből vissza: Jonas Lössl (Midtjylland), Álvaro Fernández (Huesca),

BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett:
Julio Enciso (Libertad, 11 600 000), Simon Adingra (Nordsjaelland, 8 000 000), Thomas Strakosha (Lazio, i.)
Kölcsönből vissza: Florin Andone (Cádiz), Michal Karbownik (Olympiakosz), Andi Zeqiri (Augsburg), Kacper Kozlowski (Saint Gilloise), Leo Östigard (Genoa), Deniz Undav (Saint Gilloise), Kjell Scherpen (Oostende), Jan Paul van Hecke (Blackburn), Abdallah Sima (Stoke), Mitoma Kaoru (Saint Gilloise), Aaron Connolly (Middlesbrough), Matt Clarke (West Bromwich)
Távozott: Yves Bissouma (Tottenham, 29 200 000), Tudor Baluta (Farul, i.), Leo Östigard (Napoli, 5 000 000)
Kölcsönbe: Simon Adingra (Union SG), Haydon Roberts (Derby County), Aaron Connolly (Venezia), Abdallah Sima (Angers)

CHELSEA FC
Érkezett:
Armando Broja (Chelsea U23), Conor Gallagher (Chelsea U23), Tino Anjorin (Chelsea U23), Kalidou Koulibaly (Napoli, 38 000 000), Raheem Sterling (Manchester City, 56 200 000)
Kölcsönből vissza: Michy Batshuayi (Besiktas), Emerson Palmieri (Olympique Lyon), Matt Miazga (Alavés), Ethan Ampadu (Venezia), Billy Gilmour (Norwich), Danny Drinkwater (Reading), Abdul-Rahman Baba (Reading)
Távozott: Antonio Rüdiger (Real Madrid, i.), Jake Clarke-Salter (Park Rangers, kv., i.), Charly Musonda (szl.), Andreas Christensen (Barcelona, i.), Danny Drinkwater (szl.)
Kölcsönbe: Romelu Lukaku (Inter, 8 000 000), Tino Anjorin (Huddersfield)
Kölcsönből vissza: Saúl Níguez (Atlético Madrid)

CRYSTAL PALACE
Érkezett:
Malcolm Ebiowei (Derby County, i.), Cheick Doucouré (Lens, 21 300 000), Chris Richards (Bayern München, 12 000 000)
Kölcsönből vissza: Jacob Montes (Molenbeek)
Távozott: Jaroslaw Jach (Zaglebie Lubin, i.), Jacob Montes (szl.), Martin Kelly (szl.)
Kölcsönből vissza: Conor Gallagher (Chelsea U23)

EVERTON FC
Érkezett:
James Tarkowski (Burnley, i.), Dwight McNeil (Burnley, 23 800 000)
Kölcsönbe: Rúben Vinagre (Sporting CP)

Kölcsönből vissza: Joao Virgínia (Sporting CP), Niels Nkounkou (Standard Liege), Jean-Philippe Gbamin (CSZKA Moszkva)
Távozott: Jonjoe Kenny (Hertha, i.), Cenk Tosun (Besiktas, i.), Fabian Delph (szl.), Andy Lonergan (szl.), Gylfi Sigurdsson (szl.), Richarlison (Tottenham, 58 000 000)
Kölcsönbe: Joao Virgínia (Cambuur), Jarrad Branthwaite (PSV)
Kölcsönből vissza: Anwar El Ghazi (Aston Villa), Donny van de Beek (Manchester United)

FULHAM FC
Érkezett:
Joao Palhinha (Sporting CP, 20 000 000), Andreas Pereira (Manchester United, 9 500 000), Kevin Mbabu (Wolfsburg, 5 500 000)
Kölcsönbe: Manor Szolomon (Sahtar Doneck)
Kölcsönből vissza:
Steven Sessegnon (Plymouth), Cyrus Christie (Swansea)
Távozott: André Zambo Anguissa (Napoli, kv., 15 000 000), Fábio Carvalho (Liverpool, 5 900 000), Cyrus Christie (szl.), Fabri (szl.), Michael Hector (szl.), Alfie Mawson (szl.), Jean Michaël Seri (Hull City, i.)
Kölcsönbe: Steven Sessegnon (Charlton Athletic)
Kölcsönből vissza:
Neco Williams (Liverpool)

LEEDS UNITED
Érkezett:
Brenden Aaronson (RB Salzburg, 32 840 000), Rasmus Kristensen (RB Salzburg, 13 000 000), Marc Roca (Bayern München, 12 000 000), Darko Gyabi (Manchester City U23, 5 800 000), Tyler Adams (RB Leipzig, 17 000 000), Luis Sinisterra (Feyenoord, 25 000 000)
Kölcsönből vissza: Mateusz Bogusz (Ibiza), Kiko Casilla (Elche), Hélder Costa (Valencia), Laurens De Bock (Zulte Waregem), Cody Drameh (Cardiff City), Ian Poveda (Blackburn)
Távozott: Laurens De Bock (szl.), Liam McCarron (Stoke City), Kalvin Phillips (Manchester City, 48 750 000), Raphinha (Barcelona, 58 000 000), Leif Davis (Ipswich Town, 1 200 000)
Kölcsönbe:
Charlie Cresswell (Millwall), Tyler Roberts (Queens Park), Jamie Shackleton (Millwall)

LEICESTER CITY
Érkezett:
Kölcsönből vissza:
Dennis Praet (Torino)
Távozott: Eldin Jakupovic (szl.)
Kölcsönből vissza: Ademola Lookman (RB Leipzig)

LIVERPOOL FC
Érkezett:
Darwin Núnez (Benfica, 75 000 000), Fábio Carvalho (Fulham, 5 900 000), Calvin Ramsay (Aberdeen, 4 890 000)
Kölcsönből vissza: Sheyi Ojo (Millwall), Nathaniel Phillips (Bournemouth), Ben Woodburn (Hearts), Ben Davies (Sheffield United), Sepp van den Berg (Preston), Neco Williams (Fulham)
Távozott: Sadio Mané (Bayern München, 32 000 000), Minamino Takumi (Monaco, 15 000 000), Marko Grujics (Porto, kv., 9 000 000), Divock Origi (Milan, i.), Sheyi Ojo (Cardiff City, i.), Ben Woodburn (Preston, i.), Loris Karius (szl.), Neco Williams (Nottingham Forest, 20 000 000), Ben Davies (Rangers, 4 700 000)
Kölcsönbe: Conor Bradley (Bolton), Rhys Williams (Blackpool, k.)

MANCHESTER CITY
Érkezett:
Erling Haaland (Borussia Dortmund, 60 000 000), Stefan Ortega (Arminia Bielefeld, ingyen), Kalvin Phillips (Leeds, 48 750 000)
Kölcsönből vissza: Nahuel Bustos (Girona), Ante Palaversa (Kortrijk), Marlos Moreno (Kortrijk), Filip Sztevanovics (Heerenveen), Arijanet Muric (Adana Demirspor), Daniel Arzani (Lommel), Itakura Ko (Schalke), Yangel Herrera (Espanyol), Julián Álvarez (River Plate), Taylor Harwood-Bellis (Stoke), Tommy Doyle (Cardiff City)
Távozott: Pedro Porro (Sporting CP, kv., 8 500 000), Fernandinho (Athletico Paranaense, i.), Gavin Bazunu (Southampton, 14 000 000), Itakura Ko (Mönchengladbach, 5 000 000), Gabriel Jesus (Arsenal, 52 200 000), Mesino Rjotaro (Gamba Oszaka, i.), Raheem Sterling (Chelsea, 56 200 000), Olekszandr Zincsenko (Arsenal, 35 000 000), Arijanet Muric (Burnley, 2 940 000), Daniel Arzani (Macarthur, i.)
Kölcsönbe:
Diego Rosa (Vizela), Zack Steffen (Middlesbrough)

MANCHESTER UNITED
Érkezett:
Tyrell Malacia (Feyenoord, 15 000 000), Christian Eriksen (Brentford, i.), Lisandro Martínez (Ajax, 57 370 000)
Kölcsönből vissza: Tahith Chong (Birmingham City), Facundo Pellistri (Alavés), Andreas Pereira (Flamengo), Axel Tuanzebe (Napoli), Anthony Martial (Sevilla), Teden Mengi (Birmingham City), Amad Diallo (Rangers), Brandon Williams (Norwich City), James Garner (Nottingham), Donny van de Beek (Everton)
Távozott: Nemanja Matics (Roma, i.), Edinson Cavani (szl.), Lee Grant (visszavonult), Paul Pogba (Juventus, i.), Jesse Lingard (szl.), Juan Mata (szl.), Andreas Pereira (Fulham, 9 500 000), Jesse Lingard (Nottingham Forest, i.)
Kölcsönbe: Dean Henderson (Nottingham), Álvaro Fernandez (Preston)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett:
Sven Botman (Lille, 37 000 000), Matt Targett (Aston Villa, 17 500 000), Nick Pope (Burnley, 11 500 000)
Kölcsönből vissza: Matty Longstaff (Mansfield), Jeff Hendrick (Queens Park), Freddie Woodman (Bournemouth)
Távozott: Freddie Woodman (Preston), Dwight Gayle (Stoke City, i.)
Kölcsönbe: Isaac Hayden (Norwich City), Ciaran Clark (Sheffield United), Jeff Hendrick (Reading)

NOTTINGHAM FOREST
Érkezett:
Taiwo Awoniyi (Union Berlin, 20 500 000), Giulian Biancone (Troyes, 10 000 000), Moussa Niakhaté (Mainz, 10 000 000), Omar Richards (Bayern München, 8 500 000), Neco Williams (Liverpool, 20 000 000), Wayne Hennessey (Burnley, i.), Brandon Aguilera (Alajuelense, 950 000), Jesse Lingard (Manchester United, i.), Lewis O'Brien (Huddersfield, 5 900 000), Harry Toffolo (Huddersfield, 5 900 000), Orel Mangala (VfB Stuttgart, 13 000 000)
Kölcsönbe: Dean Henderson (Manchester United)
Kölcsönből vissza: Nikolas Ioannou (Como), Nuno Da Costa (Caen), Carl Jenkinson (Melbourne City), Harry Arter (Notts County), Lyle Taylor (Birmingham City)
Távozott: Tobias Figueiredo (Hull City, i.), Carl Jenkinson (szl.), Gaëtan Bong (szl.), Lewis Grabban (szerződését felbontották), Brice Samba (Lens, 5 000 000), Nikolas Ioannou (Como)
Kölcsönbe: Ethan Horvath (Luton Town), Jonathan Panzo (Coventry City), Brandon Aguilera (Alajuelense)
Kölcsönből vissza: Djed Spence (Middlesbrough), James Garner (Manchester United), Philip Zinckernagel (Watford), Max Lowe (Sheffield United), Keinan Davis (Aston Villa)

SOUTHAMPTON FC
Érkezett:
Gavin Bazunu (Manchester City U23, 14 000 000), Armel Bella-Kotchap (Bochum, 10 000 000), Mateusz Lis (Altay, i.), Roméo Lavia (Manchester City U23, 12 300 000), Joe Aribo (Rangers, 7 100 000), Sékou Mara (Bordeaux, 13 000 000)
Kölcsönből vissza: Dan N'Lundulu (Cheltenham)
Távozott: Fraser Forster (Tottenham, i.), Shane Long (Reading, i.)
Kölcsönbe: Dan N'Lundulu (Cheltenham), Will Smallbone (Stoke City)
Kölcsönből vissza: Armando Broja (Chelsea U23)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Yves Bissouma (Brighton, 29 200 000), Ivan Perisic (Inter, i.), Fraser Forster (Southampton, i.), Richarlison (Everton, 58 000 000), Djed Spence (Middlesbrough, 14 700 000)
Kölcsönbe: Clément Lenglet (Barcelona)
Kölcsönből vissza: Pape Sarr (Metz), Tanguy Ndombélé (Olympique Lyon), Bryan Gil (Valencia), Giovani Lo Celso (Villarreal), Jack Clarke (Sunderland)
Távozott: Cameron Carter-Vickers (Celtic, kv., 7 000 000), Steven Bergwijn (Ajax, 31 250 000), Jack Clarke (Sunderland)
Kölcsönből vissza: Pierluigi Gollini (Atalanta)

WEST HAM UNITED
Érkezett:
Najef Agerd (Rennes, 35 000 000), Alphonse Areola (PSG, kv., 9 300 000), Flynn Downes (Swansea, 10 650 000), Gianluca Scamacca (Sassuolo, 36 000 000)
Távozott: Ryan Fredericks (Bournemouth, i.), Mark Noble (visszavonult), Andrij Jarmolenko (al-Ain, i.), David Martin (szl.)
Kölcsönből vissza: Alex Král (Szpartak Moszkva)              

WOLVERHAMPTON WANDERERS
Érkezett:
Hvang Hi Csan (RB Leipzig, kv., 16 700 000), Nathan Collins (Burnley, 24 300 000)
Kölcsönből vissza: Patrick Cutrone (Empoli), Adama Traoré (Barcelona), Bruno Jordao (Grasshopper), Morgan Gibbs-White (Sheffield United)
Távozott: Rúben Vinagre (Sporting CP, kv., 10 000 000), Marcal (Botafogo, i.), Romain Szaissz (Besiktas, i.), John Ruddy (Birmingham City, i.)
Kölcsönbe: Ki-Jana Hoever (PSV), Ryan Giles (Middlesbrough), Fábio Silva (Anderlecht)
Kölcsönből vissza: Francisco Trincao (Barcelona)

Lezárva hétfőn reggel, vastaggal az elmúlt hét igazolásai.