Turnbull kifutása után tizenegyest kapott a Brentford (Fotó: Reuters)

 

A Chelsea nem bízott semmit a véletlenre, és erős összeállításban, a Turnbull – Ivanovics, Terry, Cahill, A. Cole – Ramires, Lampard, Marin, Oscar, Bertrand – Torres tizeneggyel kezdte a harmadosztályú Brentford elleni meccset. John Terry először volt ott az elejétől a londoniaknál novemberi térdsérülése óta, míg Eden Hazard eltiltását töltötte. A két csapat legutóbb 1950-ben, egy FA-kupa-találkozón játszott egymással, akkor a harmadik körben 1–0-ra nyert a Chelsea. A „méhek” becenévre hallgató Brentford jelenleg harmadik helyen áll a League One-ban, és reális esélye van a feljutásra.

Az első helyzet a Chelsea-é volt, Oscar Marko Marin passzából lőtt nem sokkal a jobb alsó mellé. A vendégdrukkerek nem sejthették ekkor, hogy csapatuk ezzel el is lőtte a puskaporát az első félidőre, márpedig így történt.

A Brentford több lehetőséget alakított ki, és bár a hazaiak nem minden esetben találták el a kaput, de egyértelműen többet tettek a vezetés megszerzéséért. Harry Forrester többször is jól kevergetett a bal szélen, majd veszélyes lövéseket eresztett meg Turnbull kapuja felé. A harmadosztályú csapat kísérletei a szünet előtt gólt eredményeztek: Forrester bal alsóba tartó lövése jött ki a Chelsea kapusáról, Marcello Trotta érkezett a kipattanóra, és a rövidbe bombázott (1–0).

A pihenőre ballagó Rafa Benítez nem tehette zsebre, amit a „kékek” szurkolóitól kapott a játékoskijáró felé haladva. A második félidőben Juan Mata beállása után ébredezett a Chelsea, és kezdte egyre nagyobb nyomás alá helyezni a Brentfordot. Hamar össze is jött az egyenlítés, Oscar több hazai védőt is becsapva jobb külsővel talált a jobb felsőbe (1–1).

A brazil légiós ezt követően is aktív volt, de a hazaiak nem törtek meg a kapott góltól, és a 72. percben Adeyemi révén tizenegyest harcoltak ki (Turnbull pedig sárgát kapott az esetnél). Harry Forrester állt oda a büntetőhöz, és kilőtte a jobb alsót, újra továbbjutásra állt a Brentford (2–1).

Az utolsó negyedórában nagy erőket kellett mozgósítania a Chelsea-nek az egyenlítésért, ami a 83. percben Torres révén sikerült, a spanyol támadó szép góllal egalizált (2–2). A hosszabbításban volt egy kezezéses szituáció a hazaiak tizenhatosán belül, de a játékvezető nem ítélt semmit. A Brentford azonban így is minden dicséretet megérdemel, amiért ismétlésre kényszerítette a címvédőt.

A mérkőzést 12 146 néző látta a nyugat-londoni, brentfordi városrészben fekvő Griffin Parkban.


Brentford 2-2 Chelsea #All Goals by FufuzelaMedia

 ANGOL FA-KUPA
4. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Brentford (III.)–Chelsea 2–2
KÉSŐBB
15.00: Leeds United (II.)–Tottenham Hotspur (Tv: Sport2)
17.00: Oldham Athletic (III.)–Liverpool (Tv: Sport2)
 A döntetlennel véget érő párharcokban ellentétes pályaválasztással ismétlés következik.