Chelsea: Terry megsérült az edzésen, kórházba vitték kivizsgálásra

Vágólapra másolva!
2010.05.12. 16:33
null
Felkel a padlóról: Terry sérülése a jelek szerint nem súlyos (Fotó: Action Images-archív)
John Terry, az angol labdarúgó-válogatott és a Chelsea középhátvédje megsérült csapata edzésén – az első ijedtség (lábközépcsonttörésről is szóltak a hírek) után a CT-vizsgálat eredményei megnyugtatóak.

A játékost tüzetes orvosi vizsgálatra kórházba szállították, az orvosok attól tartottak, hogy eltört a lábközépcsontja.

A Chelsea hivatalos közleményében a következőket tudatta:

„John Terry a mai napon megsérült a csapat edzésén, és elővigyázatossági intézkedésként kórházba ment, hogy megvizsgálják a jobb lábát. Védőfelszerelés segítségével, de saját lábán hagyta el a cobhami komplexumot, és várja a vizsgálatok csütörtökre ígért eredményét."

Aztán az ijedtségre hamar jött a megnyugvás: a Chelsea labdarúgócsapatának közleménye szerint Terry sérülése nem súlyos.

„Kisebb rúgást kaptam, elsősorban elővigyázatosságból vettem fel a védőcsizmát, és mentem el CT-re. Szerencsére nincsen törés, remélem, csütörtökön vagy pénteken ismét edzhetek, és játszani akarok az FA-kupa döntőjében" – mondta Terry.

Az angol keretben Terryn kívül még Ledley King, Carragher, Dawson, Upson és a biztos kezdőnek számító Rio Ferdinand bevethető középhátvédként.

ANGLIA 30 FŐS KERETE
Kapusok: Robert Green (West Ham), David James (Portsmouth), Joe Hart (Manchester City)
Hátvédek: Glen Johnson (Liverpool), Jamie Carragher (Liverpool), Rio Ferdinand (Manchester United), John Terry (Chelsea), Matthew Upson (West Ham), Ledley King (Tottenham Hotspur), Michael Dawson (Tottenham Hotspur), Ashley Cole (Chelsea), Leighton Baines (Everton), Stephen Warnock (Aston Villa)
Középpályások: Gareth Barry (Manchester City), Frank Lampard (Chelsea), Michael Carrick (Manchester United), Scott Parker (West Ham), Tom Huddlestone (Tottenham Hotspur), Steven Gerrard (Liverpool), James Milner (Aston Villa), Aaron Lennon (Tottenham Hotspur), Adam Johnson (Manchester City), Joe Cole (Chelsea), Shaun Wright-Phillips (Manchester City), Theo Walcott (Arsenal)
Csatárok: Wayne Rooney (Manchester United), Emile Heskey (Aston Villa), Jermain Defoe (Tottenham Hotspur), Peter Crouch (Tottenham Hotspur), Darren Bent (Sunderland)
 Bővebben ide kattinva olvashat a keretről!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik