Chelsea: megegyeztek Willian áráról az Anzsival - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.25. 12:13
null
Willian átigazolási díjáról megegyezett a Chelsea és az Anzsi Mahacskala (Fotó: Action Images – archív)
A Chelsea labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett az Anzsi Mahacskalával a brazil támadó, Willian vételáráról, valamint a játékossal a személyes feltételekről, így ha a 25 esztendős futballista megkapja a munkavállalási engedélyt, akkor a londoni klubban folytatja pályafutását.

 

Willian a Corinthians akadémiáján nevelkedett, ám az első csapatban mindössze egy idényt töltött, ugyanis 2007 nyarán a Sahtar Doneck 14 millió euróért szerződtette őt.

A 25 esztendős, kétszeres brazil válogatott támadó az ukrán együttesben kimagasló teljesítményre volt képes, több európai nagycsapat figyelmét is felkeltette, és 2013 januárjában végül az akkor még nagy terveket szövögető Anzsi Mahacsakala ajánlatát fogadta el. A dagesztáni egylet nagyjából 35 millió eurót fizetett a futballistáért, aki azonban Oroszországban nem tudta „megváltani a világot”, hiszen 11 bajnokin csak egy gólig és négy gólpasszig jutott.

Az új projektbe kezdő Anzsi aztán ezen a nyáron kiárusította legjobban kereső játékosait, így Williant is, akit szóba hoztak a Manchester Cityvel, a Liverpoollal, majd a Tottenhammel, ahol a hírek szerint már az orvosi vizsgálatokon is átesett, végül azonban a Chelsea nyerte az érte folytatott versenyfutást.

A „kékek” szűkszavú közleménye sem az átigazolási díjról – ami sajtóértesülések szerint 30-35 millió euró körül lehet –, sem a szerződés hosszáról nem számolt be, pusztán annyit jegyez meg, hogy ha a brazil futballista szerdán megkapja a munkavállalási engedélyt, akkor minden akadály elhárul az elől, hogy José Mourinho együttesében folytassa pályafutását.

A Daily Telegraph információi szerint egyébként Willianért és Samuel Eto'óért összesen 38 millió eurót fizet a Chelsea, de a kameruni csatárklasszis szerződtetését egyelőre nem jelentette be a londoni egylet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik