Chelsea: a klub „sztárjaként” élt, négy év börtönt kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 18:30
null
Balra Abalimba, jobbra Kakuta<strong> </strong>(Forrás: BBC)
Négy év börtönre ítéltek egy korábbi futballistát, aki a Chelsea játékosának adta ki magát, és hamis személyiségével több bűncselekményt, főleg csalásokat követett el – írja a BBC.

 

A Manchesteri Bíróság által letöltendő szabadságvesztéssel büntetett Medi Abalimba luxusboltokban költekezett, luxusszállodákban élt, drága éttermekben evett, és még helikoptert is bérelt négy hölgy társaságában, mindezt úgy, hogy elhitette, ő Gaël Kakuta.

Az átvert boltokat, hoteleket a játékos ügynökének kiadva magát hívta fel, majd a Chelsea szélsőjeként jelent meg. A költségeket lopott hitelkártyákkal fizette, legalábbis egy részüket. 2014 júniusában egy manchesteri klubban 2600 font értékben rendelt pezsgőt, miközben azt állította, hogy tárcáját a limuzinjában felejtette.

Az 1991-es születésű Kakuta 2007 óta tartozik a Chelsea-hez, 2010-től folyamatosan kölcsönben szerepel, jelenleg a spanyol Rayo Vallecanónál.

Volt, hogy sofőr által vezetett Bentley GT-vel jelent meg. Egy boltban, ahol 20 ezer fontért vásárolt ruhákat, még „híres” futballtrükkjeit is bemutatta, az eladóknak ekkor lett igazán gyanús.

A rendőrség egy naponta 800 fontos bérleti díjú villában vette őrizetbe Abalimbát, aki játékos-pályafutása során többek között a Derby Countynál és az Oldham Athleticnél is megfordult.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik