Chelsea: 40 milliós ajánlatot tesznek a Napoli védőjéért – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 11:25
null
Kalidou Koulibaly nyolc év után hagyhatja el a Napolit (Fotó: AFP)
Két középhátvédet is szerződtethet a Chelsea FC a nyári átigazolási időszakban: Kalidou Koulibaly a Napolitól, Nathan Aké a Manchester Citytől érkezhet a londoni „kékekhez”.

 

Az átigazolási ügyekben mindig jártas Fabrizio Romano információi szerint a Chelsea hamarosan benyújtja második, egyben utolsó, 38 millió eurós (plusz kétmillió euró bónusz) ajánlatát Kalidou Koulibalyért a Napolinak.

Az olaszok a londoni klub első, 35 millió eurós ajánlatát visszautasították, de a következőt már elfogadhatják, már csak azért is, mert a 31 éves szenegáli belső védőnek jövő nyáron lejár a szerződése, így most kaphatnak még érte busás összeget.

 

A személyes feltételekben Koulibaly már megegyezett a Chelsea-vel, idényenként 10 millió eurót kereshet a Stamford Bridge-en. Az angol klubnál bizakodóak, úgy vélik, idő kérdése, hogy sikerüljön tető alá hozni a transzfert – írja Romano.


Koulibaly az eddigi nyolc idénye alatt összesen 317 tétmérkőzésen lépett pályára a Napoliban.

FRISSÍTÉS: Fabrizio Romano már arról írt közösségi oldalán, hogy a Chelsea és a Napoli megegyezett egymással Koulibaly 40 millió eurós vételárában, s a szenegáli védő már Londonban tartózkodik, ahol csütörtökön vesz részt a kötelező orvosi vizsgálatokon, mielőtt bejelentik érkezését a „kékek".

A Chelsea eközben a Manchester Cityvel is tárgyalásban áll Nathan Aké – és Raheem Sterling – átigazolásának ügyében. A 27 éves holland védő volt már a londoniak játékosa, de nem tudta megvetni a lábát az első csapatban, így 2017-ben több mint 20 millió euróért eladták az AFC Bournemouth-nak. Három évvel később, 2020 nyarán a City 45 millió eurót fizetett Akéért, közel ennyit kér most érte a Chelsea-től, amelynek Antonio Rüdiger (Real Madrid) és Andreas Christensen (FC Barcelona) távozása után muszáj középhátvédeket igazolnia.

Ami Sterlinget illeti: esetében tulajdonképpen már csak a hivatalos bejelentés várat magára, mert a két klub a hírek szerint megegyezett az átigazolási díjáról. Az angol válogatott támadó öt plusz egy évre ír majd alá Thomas Tuchel együtteséhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik