Championship: kilenc mérkőzés után menesztették Kolo Tourét

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 10:20
null
Már nem Kolo Touré a Wigan menedzsere (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályban sereghajtó Wigan Athletic irányítói kilenc mérkőzés után menesztették a menedzseri posztról Kolo Tourét, akit kevesebb mint két hónappal ezelőtt neveztek ki.

 

A 41 éves, 120-szoros elefántcsontparti válogatott védőnek ez volt az első ilyen megbízatása, ezt megelőzően segédedzőként dolgozott Brendan Rodgers mellett a Leicester Citynél, valamint a skót Celticnél.

Kolo Touré – aki az Arsenal, a Manchester City és a Liverpool színeiben 353 Premier League-meccsen játszott 2002 és 2016 között – november végén három és fél évre írt alá a Wiganhez, de kilenc tétmeccséből egyet sem tudott megnyerni a csapattal, amely így négy pontra van a bennmaradást jelentő 21. helytől, valamint kiesett az FA-kupából.

A szebb napokat látott, nyolc PL-idény után az élvonaltól 2013-ban búcsúzott Wigan az elmúlt három évet tekintve immár az ötödik menedzserét keresi, a vezetőség elsődleges célja pedig az, hogy az együttes a másodosztályban maradjon.

Sok idő nincs az új szakvezető kinevezésére, február 6-án ugyanis a Wigan a tabellán negyedik Blackburn Rovers vendége lesz a következő bajnoki fordulóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik