Cardiff: súlyos mérgezést szenvedett el halála előtt Emiliano Sala

Vágólapra másolva!
2022.02.23. 15:36
null
Emlékhely Salának a Nantes stadionjánál röviddel eltűnése után (Fotó: AFP)
Három évvel ezelőtt tragikus baleset vetett árnyékot az angol élvonalra, amikor két nappal azt követően, hogy Emiliano Sala a francia Nantesből a Cardiff Citybe igazolt, a La Manche csatornába zuhant az őt Walesbe szállító repülőgép és a 29 éves argentin támadó a pilótával együtt elhunyt. A BBC most nyilvánosságra hozta, Sala vérének toxikológiai eredményeit, amelyből kiderül, hogy súlyos szén-monoxid mérgezést szenvedett el a baleset előtt röviddel, miközben a folytatódó bírósági tárgyalás során kiderült, a lezuhant repülőgép tulajdonosa korábban eltiltotta a gépe vezetésétől a pilótát.

A BBC által megkérdezett patológus, dr. Basil Purdue elemezte az adatokat, s arra a következtetésre jutott, hogy Sala – és minden bizonnyal a pilóta, Dave Ibbotson, akinek a holtteste máig nem került elő– nagy valószínűséggel eszméletlen volt, amikor a gép a tengerbe zuhant. A futballista vérének szén-monoxid telítettsége 58 százalék volt, amit a szakorvos úgy jellemzett: „súlyos mérgezés, amely mély eszméletlenséget okozott.”

Dr. Purdue ugyanakkor azt is elmondta, nem a mérgezés okozta halálát, bár kétségtelenül szerepet játszott benne. „A labdarúgó halálának közvetlen kiváltó okát a becsapódáskor elszenvedett súlyos fej és mellkasi sérülések jelentették. A mérgezést a repülőgép utastérbe beszivárgó kipufogógázai okozhatták, s ez kábíthatta el Salát és minden bizonnyal a pilótát is” – fogalmazott Dr. Purdue.

Mindeközben folytatódik a baleset körülményeinek megismerését firtató bírósági meghallgatás, szerdán például az is kiderült, hogy a szerencsétlenül járt kisrepülő tulajdonosa, fél évvel korábban már egyszer eltiltotta a gépe vezetésétől a pilótát, Dave Ibbotsont.

Szintén a BBC számolt be róla, hogy Fay Keely a lezuhant Piper Malibu gép tulajdonosa a legkevésbé sem volt megbizonyosodva afelől, hogy Ibbotson képes elvezetni a repülőjét, ahogy abban sem volt biztos, hogy kellő alapossággal viseltetik-e a rábízott repülőgépre.

A Bournemouth-i bíróságon zajló meghallgatáson Keely elmondta, hogy fél évvel a baleset előtt kifejezetten kérte Ibbotson, hogy ne vezesse többet az ő gépét, miután tudomására jutott, hogy egy nap alatt két légügyi szabálysértést is elkövetett.

Keely egyébként azt is elmondta, hogy miután 2015 augusztusában birtokába jutott a repülőgép, annak kezelését és működtetését egy erre szakosodott személyre, David Hendersonra bízta – mint később kiderült, ő szervezte a végzetesnek bizonyuló utat Sala számára, és az ekkor elkövetett szabályszegésekért 18 hónapos börtönbüntetéssel sújtották.

Sala tragédiájáról szóló cikkeinket ide kattintva olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik