Botrány a Championshipben, „hitvány állat” szurkolók

Vágólapra másolva!
2012.10.20. 06:54
Várhatóan súlyos következményei lesznek az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban lejátszott Sheffield Wednesday–Leeds United mérkőzésnek. A találkozó Jay Bothroyd és Michael Tonge góljával 1–1-re végződött, így a „baglyok” továbbra is a kiesés elleni harcban, a leedsiek pedig a feljutásért folytatott csatában érintettek. Utóbbiak azonban aggódhatnak: egy magáról megfeledkezett fanatikusuk megütötte Chris Kirklandet, a Wednesday kapusát, aki összeesett és ápolni kellett. Nagy botrány várható.

A (szerencsére) ritkán látható eset a Leeds egyenlítő gólja után történt: a United szurkolótáborából kivált egy férfi, berohant a pályára és „beterítette” a megdöbbent Kirklandet, akit ezt követően percekig ápoltak – elképzelhető, hogy a kapuvédőnek enyhe agyrázkódása is van. A meccsen már nem esett újabb gól, de a csúnya eset utóélete még csak most kezdődött.

A Leeds United hivatalos közleményben követte meg a Sheffieldet és Kirklandet is.

„A Leeds United nyilvánosan bocsánatot kér, és elítéli a Chris Kirklandet megütő drukkert. A klub segíti a rendőrségi vizsgálatot és együttműködik a hatóságokkal, hogy beazonosítsa a támadót. Az ilyen viselkedésnek nincs helye, és a Leeds-szurkolók többsége szégyenletesnek tartja az ügyet” – tudatta a klub. A Unitedet hatalmas szurkolótábor kísérte el, a közel harmincezres nézőseregben 5300 vendégdrukker volt.

A nagyon dühös Dave Jones
A nagyon dühös Dave Jones

Dave Jones, a Wednesday menedzsere „elcsattant” a BBC-nek adott interjúban – a történtek miatt nem is csoda, hogy leszállt a vörös köd.

„Hitvány állatok ezek. Ha így viselkednek, ki kellene őket tiltani az összes idegenbeli mérkőzésről. Minden Leeds-szurkolót bemocskol az incidens, és ez nem helyes – de elkerülhetetlen. A gyűlölködő rigmusok is elképesztőek voltak – ha felemeljük a szavunkat a rasszizmus ellen, ilyenkor miért nem? Tulajdonképpen ez is rasszizmus. Azt hittem, tizenöt-húsz éve túl vagyunk ezen a korszakon... Büntetést követelek. A hatóságoknak kellene elintézniük a dolgot. Egy ilyen támadásról kell beszélnem, amikor a futballról kéne, hogy szó essen" – dühöngött Jones, aki leedsi edzőkollégájának is odaszúrt. Utóbbi, Neil Warnock ugyanis utasította a futballistáit, hogy megtapsolják az őket elkísérő szurkolótábort.

„Nagyon mérges vagyok, hogy odaküldte a játékosait megtapsolni a szurkolókat. Ugyan miért? Mert szétverték a stadiont, és lecsapták a kapusomat?" – kérdezte.

A leedsi tábor előtt ápolják Kirklandet (Fotó: Action Images)
A leedsi tábor előtt ápolják Kirklandet (Fotó: Action Images)

A dél-yorkshire-i rendőrség közleményében tudatta, hogy a pályára berohanó fanatikus esetén kívül más incidenseket is vizsgál, mivel a leedsiek székeket szaggattak ki és hajítottak a pályára, valamint palackokkal „bombázták” a játékteret.

Maga Warnock nem győzött szégyenkezni.

NEM ALTATÓDALT ÉNEKELTEK
A két tábor a lehető legrosszabbat hozta ki egymásból. A sheffieldiek folyvást a két Leeds-szurkoló meggyilkolását hozó, 2000-es isztambuli napról daloltak, a leedsiek cserébe vígan énekeltek arról, hogy Dave Jones gyerekeket molesztált (a Wednesday-trénert 1999-ben kihallgatták és meg is vádolták fiatalkorúak elleni kegyetlenséggel és testi sértéssel, de felmentették, miután kiderült, hogy hamisak voltak a vádak). A Leeds-tábor a rendőrséggel és a biztonságiakkal is többször összecsapott.

„Totális szégyen, gyalázat volt. El kell kapni az alakot, megvádolni, és börtönbe vágni. Amikor ilyeneket látok, nem vagyok büszke arra, hogy a Leeds menedzsere lehetek. A túlfűtött atmoszféra nem gond, odacsaptak a játékosok is, de hogy ilyen történjen a pályán... szégyellem magam" – mondta.

John Mann parlamenti alsóházi képviselő – egyben Leeds-drukker – ott volt a vendégtáborban. A BBC kérdésére válaszolva elmondta: mindkét tábor „gyalázatosan" viselkedett, de ő is amondó, a Leeds-szurkolókat az esetért ki kellene tiltani a többi pályáról. Mann egyben a sheffieldi fanatikusok lelátórészét is lezáratná egy meccsre.

A Sheffield Wednesday szurkolói első számú ellenségnek a városi rivális Unitedet tekintik, de drukkereik körében ezután a Barnsley mellett a Leeds United a leggyűlöltebb csapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik