Az MU még az európai kupaindulást is bukhatja; a Chelsea-nél csütörtökön az Arsenalnak szurkolnak?

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 17:43
null
Henderson vagy Fernandinho emelheti magasba az idény végén a Premier League-győztesnek járó serleget? A közelmúltból mindkettejüknek akad rutinja, jelen állás szerint viszont a brazil középpályás (és csapata) áll az ismétléshez jóval közelebb (Forrás: Getty Images)
Másfél hét alatt harmadára csökkent a Liverpool esélye a bajnoki címre, ezzel szemben a városi rivális Everton bennmaradási reményei hatszor valószínűbbek lettek. A Manchester Citynek furcsa módon a Chelsea segíthet be, amely a bajnokságban már egyik aranyesélyessel sem találkozik, de az FA-kupában azért még alaposan kifáraszthatja a Liverpoolt. A Brighton ellen földbe álló Manchester United nemcsak a Bajnokok Ligája-indulásról mondhatott le az előző hétvégén, de az Európa-liga-szereplése is reális veszélybe került. Így fordulunk rá a Premier League-idény utolsó másfél hetére. Ez már tényleg a végjáték, abból is a 2.0!

 

Kezdjünk némi önkritikával: az angol bajnoki hajrá esélyeit boncolgató két héttel ezelőtti cikkünk nem öregedett valami jól. A Liverpool botlása, a Chelsea bukdácsolása, a Manchester United totális szétesése, továbbá az alsó házban az Everton már-már szürreális feltámadása ugyanakkor bőven elég apropót ad ahhoz, hogy három (néhány csapat esetében kettő vagy csak egy) körrel a 2021–2022-es idény vége előtt újfent górcső alá vegyük az esélyeket, a lehetséges kimeneteleket.

HARC A BAJNOKI CÍMÉRT

A Chelsea már április végére elvesztette a matematikai esélyét is arra, hogy beleszóljon a Manchester City és a Liverpool csatájába. S ha igazán őszinték akarunk lenni, Guardiola és Klopp csapatának versenyfutásában is jelentős előnyre tett szert a City, amelynek jelen állás szerint nemcsak pontelőnye, de jobb gólkülönbsége is lehet az utolsó két fordulóra fordulva – amennyiben szerda este győzni tud a Wolverhampton otthonában.

HARC A BAJNOKI CÍMÉRT
1. Manchester City 35 27 5 3 89–21 +68 86
2. Liverpool 36 26 8 2 89–24 +65 86

A FiveThirtyEight statisztikai oldal valószínűségszámítása szerint 86 százalék az esély arra, hogy a manchesteriek behúzzák a bajnoki címet, míg a Liverpool „fordítására” csupán 14 százalék esélyt ad.

A Citynek jelen állás szerint egy döntetlen is belefér a Wolves, West Ham United, Aston Villa trió ellen, és még akkor sem kell nagyon aggódnia, ha esetleg szűk, egy- vagy kétgólos vereséget szenved valamelyik riválistól.

A Liverpool akkor lehet bajnok, ha az idény végén valahogy pontelőnybe kerül a Cityvel szemben, vagy azonos pontszám esetén legalább néggyel javít a Cityhez viszonyított relatív gólkülönbségén.

A KÉT BAJNOKASPIRÁNS MECCSEI

Man. City (86 pont) Liverpool (86 pont)
Pótlás Wolverhampton (i)
37. forduló West Ham United (i) Southampton (i)
38. forduló Aston Villa (o) Wolverhampton (o)

A megmaradt ellenfelek közül ebben a kiírásban egyik csapattal szemben sem vesztett pontot a két bajnokaspiráns: a Liverpool a Sotont 4–0-ra, a Wolverhamptont vérverejtékkel 1–0-ra verte meg „ősszel”; a City szintén megszenvedett a Wolvesszal, de győzött Sterling büntetőből szerzett góljával az Etihadban (1–0), és 2–1-re nyert a West Ham United, illetve az Aston Villa ellen is.

Az sem épp a Liverpool malmára hajtja a vizet, hogy a csapatnak kettővel több tétmeccse maradt az idényből, előbb ezen a hétvégén a Chelsea-vel csap össze az FA-kupáért, majd május 28-án a Real Madriddal a Bajnokok Ligája-fináléban. Emiatt aztán a PL-programja is sűrűbb, s aki látta a csapat kedd esti meccsét az Aston Villa ellen, aligha vitatkozik a kijelentéssel, Klopp bőven számításba vette a kezdőcsapat összeállításakor a hétvégi, Chelsea elleni döntőt, és szintén muszáj lesz rotálni a jövő hét keddre halasztott Southampton elleni bajnokira is (főleg, ha a Wembleyben nem dől el 90 perc alatt a kupa sorsa). Ezzel szemben a City játékosainak már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk, 2019 tavaszán pedig bemutatták, mennyire jól tudják ezt csinálni.

Nem túl valószínű, ám továbbra sem figyelmen kívül hagyható forgatókönyv, hogy a két csapat pontegyenlőség mellett, teljesen azonos gólkülönbséggel zár 38 fordulót követően. Ebben az esetben az angol bajnokság kiírása szerint egy playoffmeccs várna a felekre semleges pályán. Jelenleg a brit fogadóirodáknál 80-100-szoros pénz között lehet kaszálni azzal, ha valaki erre a forgatókönyvre fogad és az bejön. Csak halkan jegyeznénk meg, a Leicester City 2016-hoz bajnoki címére több mint 500-szoros odds volt 2015 nyarán a bajnoki rajt előtt – s az is össze tudott jönni…

A két rivális most egyaránt 89 szerzett gólnál jár, avagy egy 3–0-s City vereség akár reálissá is tehetné ezt a szcenáriót.

HARC A BL-INDULÁSÉRT

A Chelsea az utóbbi hetek gyengébb teljesítménye miatt – öt bajnokiból csupán egy győzelem, miközben vereség az Arsenallal és a kiesés elől menekülő Evertonnal szemben; továbbá döntetlen a Manchester United és a Wolverhampton ellen – mindössze egy ponttal előzi meg a 4. helyen álló Arsenalt.

Ugyan a dobogós helyezés így kérdésessé vált, a Bajnokok Ligája-indulás viszont csak egészen szélsőséges eredménysor esetén kerülhet veszélybe. Ha a Chelsea a hátralévő három meccséből (Leeds, Leicester, Watford) négy pontot szerez, akkor egy rendkívül szürreális eredménysor mellett tud kicsúszni a top négyből.

HARC A BL-INDULÁSÉRT
3. Chelsea 35 19 10 6 70–31 +39 67
4. Arsenal 35 21 3 11 56–42 +14 66
5. Tottenham 35 19 5 11 60–40 +20 62
A HÁROM CSAPAT HÁTRALÉVŐ MECCSEI
Chelsea (67 pont) Arsenal (66 pont) Tottenham (62 pont)
Pótlás Leeds United (i) Tottenham (i) Arsenal (o)
37. forduló Leicester City (o) Newcastle (i) Burnley (o)
38. forduló Watford (o) Everton (o) Norwich (i)

A Chelsea a négy megszerzett pont esetén 71 ponttal zárna, épp annyival, amennyi maximum a Tottenhamnek lehet; a Spursnek ehhez csütörtökön meg kell nyernie hazai pályán az Arsenal elleni rangadót, majd hétvégén megverni a Burnleyt is, zárásként pedig idegenben a kiesett Norwich Cityt. Ami azt is jelentené, hogy a londoni derbit vereséggel záró Arsenal legfeljebb 72 pontig juthat – az utolsó két fordulóban megverve idegenben Newcastle-t és hazai pályán az Evertont.

Ha így alakul, az Arsenal megszerzi a harmadik helyet, a Tottenham és a Chelsea között pedig pontegyenlőség mellett a gólkülönbség rangsorolna… amiben jelen állás szerint Tuchelék 19-cel jobbak. Azaz a Hotspurnek három gólfesztiválra, továbbá a Chelsea nagy különbségű vereségére lenne szükségük.

Ha a Chelsea négy pontnál többet gyűjt, nincs miről beszélni, biztosan BL-résztvevő. Ha hármat, kettőt, egyet, vagy egyet sem, az nagyban javítja a Tottenham esélyeit, mivel a gólkülönbség kikerülhet a képletből.

Ha a Chelsea szerdán legyőzi a Leedset (s 70 pontja lesz), majd a Tottenham csütörtökön nem nyer az Arsenal ellen, akkor a Chelsea a hátralévő meccsek eredményeitől függetlenül biztosan BL-induló.

Ha „csak” a BL-indulást nézzük, az Arsenalnak a Tottenham elleni vereség is belefér, az utolsó két meccsét megnyerve 4. maradhat. Erre 60 százalékot, a Chelsea megelőzésére 19-et, a Tottenham mögé csúszásra 20 százalékot ad a FiveThirtyEight.

A három csapat közül egyértelműen a Chelsea-é a legkönnyebb sorsolás, mivel a 18. helyen álló Leeds, a jelenleg 14. Leicester City és a már kiesett, 19. helyezett Watford vár rá. A Tottenham sem panaszkodhat, mivel az Arsenal után a 17., ám a kiesés elkerüléséért küzdő Burnleyvel találkozik, majd a sereghajtó Norwich City ellen fejezi be a bajnokságot. Az Arsenal szempontjából a Spurs elleni meccs mellett igazán kemény dió lehet még az Everton elleni idényzáró (Lampardék május 1-jén például megtréfálták a Chelsea-t), amennyiben a liverpooli csapat bennmaradása addigra nem dől el. A két találkozó között a 13., senki földjén tanyázó Newcastle United fogadja még az Arsenalt.

HARC AZ EURÓPA-LIGA-INDULÁSÉRT

A Brighton elleni 4–0-s zakóval a Manchester United utolsó reménye is odalett a 2022–2023-as Bajnokok Ligája-szereplésre. Sőt, még az Európa-liga-indulás miatt is aggódhatnak kicsit az Old Traffordon.

HARC AZ EL-INDULÁSÉRT
6. Manchester United 37 16 10 11 57–56 +1 58
7. West Ham United
36 16 7 13 57–46 +11 55
8. Wolverhampton 35 15 5 15 35–34 +1 50

A Wolvesnak elméletileg 59 pontja lehet még (bár erre nagy pénzt senki ne tegyen, a Manchester City elleni találkozó mellett a 38. fordulóban a Liverpoollal is találkozik a Wanderers), ami azt jelenti, hogy matematikailag még két helyet is ronthat a United, amely ebben az esetben nemhogy az El, az Európa-konferencialiga-indulásról is lemaradhat.

Sokkal reálisabb veszély, hogy a West Ham United az utolsó játéknapon esetleg legyőzi a Brightont idegenben, ezzel pontszerzési kényszerbe hozza az MU-t. Pontegyenlőség esetén ugyanis a londoniaknak kedvezne a jobb gólkülönbség. A WHU elméletileg a saját kezébe is vehetné a sorsát, ám ehhez hétvégén le kellene győznie a Manchester Cityt… (Jó kérdés, az MU-drukkerek ilyen forgatókönyv mellett tudnának-e örülni a városi rivális bukásának).

A HÁROM CSAPAT HÁTRALÉVŐ MECCSEI
MU (58 pont) West Ham (55 pont) Wolverhampton (50 pont)
Pótlás Manchester City (o)
37. forduló Manchester City (o) Norwich City (o)
38. forduló Crystal Palace (i) Brighton (i) Liverpool (i)

Feltételezve, hogy a West Ham rácáfol az esélyekre, és mind a két meccsét megnyeri, ezzel hat pontot szerez a 37-38. fordulóban, a Manchester Unitednak minimum 12 góllal kellene legyűrni a Crystal Palace-t… S még ennél is többel, ha a WHU nem egygólos sikereket ér el.

Az El/Ekl-selejtezős helyeket illetően sokkal tisztább a kép azóta, hogy a West Ham az Európa-liga, a Leicester pedig az Európa-konferencialiga elődöntőjében múlt csütörtökön alulmaradt. Így eldőlt, hogy a következő évadban hét csapat képviseli a Premier League-et a nemzetközi porondon.

HARC A KIESÉS ELKERÜLÉSÉÉRT

Míg két héttel ezelőtt úgy tűnt, a Leeds United, a Burnley és az Everton hármasából a liverpooliaknak van a legkisebb esélyük a bennmaradásra, addig mostanra épp Lampard csapata az, amelynek búcsúja a legnagyobb meglepetést jelentené. Az Everton egy meccsel kevesebbet játszva is egy ponttal többet gyűjtött, mint a két ellenlábas. A Chelsea, majd a Leicester ellen elért bravúrgyőzelemmel 49 százalékról mindössze kilenc százalékra csökkentette a kiesése valószínűségét.

HARC A KIESÉS ELKERÜLÉSÉÉRT
16. Everton 34 10 5 19 37–56 –19 35
17. Burnley 35 7 13 15 32–49 –17 34
18. Leeds United 35 8 10 17 39–74 –35 34

Ezt a sanszot pedig még tovább csökkenthetik, amennyiben szerda este begyűjtik a három pontot a már kiesett Watford ellen.

A Burnley és a Leeds United között jelenleg a gólkülönbség rangsorol, a leedsiek szempontjából kellemetlen, de igaz, csupán a már rég kiesett Norwich (75) kapott náluk is több gólt (74); és rosszabb gólkülönbsége is csak a Norwichnak (–53) és a Watfordnak (–38) van (–35). A Burnley ugyan a Watforddal holtversenyben a második legkevesebb gólt szerezte (32 találat 35 meccsen), de a nagy zakókat többnyire elkerülte, ennek köszönhetően –17-es a gólkülönbsége.

A KIESÉS ELLEN KÜZDŐ CSAPATOK MECCSEI
Leeds United (34 pont) Burnley (34 pont) Everton (35 pont)
Chelsea (o) Watford (i)
Tottenham (i) Brentford (o)
Brighton (o) Aston Villa (i) Crystal Palace (o)
Brentford (i) Newcastle (o) Arsenal (i)

Nehéz elképzelni, hogy a Leeds pontegyenlőség mellett annyit tudna javítani a Burnleyhez viszonyított gólkülönbségén, hogy abból jól jöhessen ki, így viszont a Chelsea (otthon), Brighton (otthon), Brentford (idegenben) hármas ellen kellene valahogy több pontot gyűjteni, mint teszi azt a Burnley a Tottenham (idegenben), Aston Villa (idegenben), Newcastle (otthon) trióval szemben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 21. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
20.45:
Leicester City–Norwich City
A 30. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
20.45:
Watford–Everton
A 33. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
20.30:
Leeds United–Chelsea (Tv: Spíler1)
21.15: Wolverhampton Wanderers–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
Csütörtökön játsszák
A 22. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
20.45:
Tottenham–Arsenal (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

Korábban játszották
A 33. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Aston Villa–Liverpool 1–2
(Douglas Luiz 3., ill. J. Matip 6., Mané 65.)

A PL ÁLLÁSA
1. Manchester City 35 27 5 3 89–21 +68 86
2. Liverpool 36 26 8 2 89–24 +65 86
3. Chelsea 35 19 10 6 70–31 +39 67
4. Arsenal 35 21 3 11 56–42 +14 66
5. Tottenham Hotspur
35 19 5 11 60–40 +20 62
6. Manchester United 37 16 10 11 57–56 +1 58
7. West Ham United
36 16 7 13 57–46 +11 55
8. Wolverhampton Wanderers
35 15 5 15 35–34 +1 50
9. Brighton & Hove Albion 36 11 14 11 38–42 –4 47
10. Crystal Palace 35 10 14 11 46–42 +4 44
11. Aston Villa 35 13 4 18 48–49 –1 43
12. Brentford 36 12 7 17 44–52 –8 43
13. Newcastle United
36 11 10 15 40–61 –21 43
14. Leicester City 34 11 9 14 49–56 –7 42
15. Southampton 36 9 13 14 41–61 –20 40
16. Everton 34 10 5 19 37–56 –19 35
17. Burnley 35 7 13 15 32–49 –17 34
18. Leeds United 35 8 10 17 39–74 –35 34
19. Watford 35 6 4 25 32–70 –38 22
20. Norwich City35 5 62422–75–5321
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik