Arsenal: Özilt kitették a Premier Leage-keretből is

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 17:17
null
Láthatjuk-e még Özilt a pályán Arsenal-mezben? (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Arsenal az Európa-liga keret után a PL-be nevezett játékosok közül is kitette a korábbi német válogatott támadót, Mesut Özilt, derül ki a német Sport1 írásából.

Mesut Özil március óta nem lépett pályára tétmérkőzésen az Arsenalban, a 32 éves labdarúgó Mikel Arteta vezetőedző érkezését követően lett kegyvesztett a csapatnál.

A londoni klub már a nyáron szeretett volna megválni a játékostól, aki a sajtóértesülések szerint klubrekordot jelentő módon heti 350 ezer fontos (133 millió forint) fizetést kap.

Özilt az Arsenal nem nevezte be idei Európa-liga keretébe, most pedig már a Premier League-ben szereplő 25 fős keretből is kitették a klubban 2013-as érkezése óta 254 mérkőzésen 44 gólt szerző és 77 gólpasszt jegyző játékost.

A 92-szeres német válogatott labdarúgó korábban kijelentette, mindenképp kitölti a csapatnál jövő nyárig érvényes szerződését. Jó kérdés, hogyan reagál a klub legújabb döntésére, ami miatt minimálisra csökkent annak az esélye, hogy valaha még pályára léphet az Arsenal mezében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik