Arsenal: hosszabbítottak a fiatal tehetséggel – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.01. 15:25
null
Bukayo Saka továbbra is az Arsenalban bizonyíthat (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Arsenal a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Bukayo Sakával.

 

A 18 éves futballista a jelenlegi idényben robbant be a londoni együttesbe, Mikel Arteta pedig egyre több lehetőséget ad neki a kezdőcsapatban – már 37-szer szerepelt az Arsenal színeiben 2018 novembere óta.

A fiatal tehetség 7 éves kora óta az Arsenalban futballozik, így az „ágyúsok” szurkolói között hamar népszerű lett Saka, aki 11 gólpasszt osztott ki ebben idényben – legutóbb Cesc Fabregas adott tíznél több gólpasszt tinédzserként egy idényen belül, ez a 2006–2007-es kiírásban történt.

Sakáról Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere is elismerően nyilatkozott a szerződéshosszabbítása után.

„Saka tehetséges és intelligens játékos. Lenyűgözött a hozzáállása és a szorgalma is, ez pedig a pályán is kifizetődött. Izgatott vagyok, hogy tovább dolgozhatok vele és segíthetem a fejlődését. Remélem, még sok gólból veszi ki a részét nálunk” – mondta Mikel Arteta.

A goal.com információi szerint Saka szerződése négy évre szól, a transfermarkt.de nagyjából 20 millió euróra értékeli a bal oldalon gyakorlatilag bárhol bevethető labdarúgót. A fiatal játékos mellett többen is elkötelezték magukat az Emirates-ben, köztük David Luiz is, amitől a szurkolók kiborultak.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik